avagy egy hely, amit majdnem kihagytunk, de nagy kár lett volna!
Két napi táv: 71+14 km és 800+400m szintemelkedés
Eredetileg ezt a túrát egy nap alatt letoltuk volna, de túl sok volt a DE…
Először is megint gyönyörű reggelre ébredtünk és egyáltalán semmi kedvünk nem volt elhagyni a szuper kempinget, itt 1900 méteren. Csak nagyon kényelmesen került be a táskákba a rengeteg cuccunk. Sosem értem, hogy sikerül végül mindent feltuszkolnunk a bringákra. Aztán, amikor már azt hisszük, hogy egy falatnyi hely sincs, akkor még bevásárolunk 3 napnyi kaját (ami nálunk nem éppen kevés…) és még annak is találunk helyet. Nem mindig esztétikus, de praktikus. A cuccokat lerögzítő háló a legjobb találmány, végtelen további pakolóhely rejlik alatta.
Végül elbúcsúzunk a jó kis kempingtől és remek gurulás veszi kezdetét. Jó is, hogy hűt így a menetszél, mert olvadozunk a csilliárd fokban. Ebben a hőségben egyszerűen nem lehet bringázni… Főleg nem a napon tartózkodni… De akkor hogyan érjük el a Tour-t? Muszáj haladnunk…
A környezet egyszerűen lenyűgözően szép. Milyen gyönyörűek a nagy hegyek! Nem is tudom igazából melyik nemzetipark a kedvencem… Nehéz választás. Mint ahogy nehéz a választás a pékségben is az ínycsiklandozó szendvicsek és péksütik közül. Biztosan nagyon éhesnek tűntem, mert a helyiek előreengedtek a sorban… Vagy csak így viszonyulnak a csomagos bringásokhoz? Nem tudom… Mindenesetre mire a kedves emberek kijöttek, mi már az egész szerzeményünk eltüntettük a gyomrunkba. Jó lesz ez a nap, ugye Tomi?
Imádjuk, hogy itt mindenhol megmaradtak a keskeny kis utcák, a középkori épületek. Fantasztikus így a hangulat. Az emeber szeretne itt venni gyorsan egy házat. Már csak azon vitázunk, hogy az eddig kinézett kb 500 kedvenc helyünkből hol is kéne pontosan…
Ideje továbbindulnunk, különben megint vennünk kell egy újabb szendvicset. Akkor hajrá, meg sem állunk a völgy aljáig. Száguldani akarunk, kiélvezni a lejtőt, ha már pár napja annyi szenvedés árán felmásztunk ide. De nézd csak Tomi! Én azt az erődtemplomot nagyon szeretném megnézni! – Szerencséd, hogy jó kedvemben találtál, hiszen itt a számban még a péksüti íze, egye fene nézelődj!
Hát megérte körbejárni a templomot, sőt be is kukkantani. Az ilyen pici falusi helyeken találja az ember a legszebb kincseket.
Ha már megálltunk, akkor a gyönyörű tájat szemlélve elégedetten megesszük a maradék péksütiket, meg a mogyorót, a ropit, a barackot és neeeee, Tomi, az már a vésztartalék csokiiiink!!!!! De sebaj, az integető hatalmas hegyek közt úgyis lefelé gurulunk, így majdcsak kibírjuk majd a völgyben lévő már ismert boltig. Ahogy haladunk előre a túranapokkal, úgy vagyunk egyre gyakrabban éhesek. Már egészen elképesztő, milyen gyakorisággal eszünk. Lassan már folyamatosan majszolunk valamit.
Még jó, hogy ettünk, mert a hívogató, mókás kis pizzériának biztos, hogy nem tudnánk ellenállni… Annyira jópofa ötleteik vannak! És olyan hangulatos ettől itt minden! Meg attól is, hogy kb minden második autó lakóautó itt. Igazán jól érezzük magunkat az efféle környezetben.
Elérjük a keresztvölgy alját, megvan a bolt is. Hú, Tomi, minden, amit vásároltunk nem fér föl a bicajra, tudnál segíteni? – Ekkor felé fordulok, mert nem jön válsz… Hiszen már tölti is magába a nem felférő joghurtot, péksütit… Azthiszem, a költségvetésünk ma kezdi meg összeomlását 🙂 .
Végül innen is továbbállunk, nem kéne megvárni, hogy délután kinyisson a parkolóban lévő pizzas. Vagy mégis? Na jó, menjünk tovább. Hamarosan feltűnik Queyras csodás vára, amit mindig meg akarunk nézni belülről is… Egyszer majd biztosan sikerülni fog. Mindenesetre így kívülről is fantasztikusan néz ki, ahogy a hatalmas erődítmény a völgy felett trónol.
Annyira imádjuk, hogy ezen a vidéken ekkora vendégszeretettel várják a turistát. Jó kis ivókutak, pihenők, asztalok, padok és wc-k sok helyen. Itt nem csak az autós utazónak van létjogosultsága ám. Sőt!
Na, akkor megint jóllaktunk, jöhet hát a Guil gyönyörű szurdoka. Rég jártunk már itt, nem is emlékeztünk, hogy ilyen szuper. Az aszfalt tökéletesen tiszta, hiszen épp takarítják a gépek, hiszen hamarosan itt húz majd fel az Izoard-ra a Tour de France mezőnye. Most sajnos inkább elég sok autó húz felfelé, de azért mi gyakran megállunk nézelődni. Alig lehet lelátni a szurdok aljára, annyira mély.
Eddig tartott a szuper rész, most egy gyors kajálással a következő erőd alatt erőtgyűjtünk a sajnos forgalmas Briancon-i völgyre. Hú, nem bújunk el inkább itt vadkempingezni? És fürdünk egyet a folyóban? -Jó ötlet, de Tomi… Akkor búcsút mondhatunk a Tour de France-nak a Galibiere-n, és ki kell hagynunk akkor a csodás Pre Madame Carle-t is. (Remélem tényleg csodás lesz, mert persze nem merem elárulni Tominak, hogy azért akarok odamenni, mert az egy BIG…)
Forró szembeszélben küzdünk a völgyön felfelé, utáljuk a nagy forgalmat és szédelgünk az érkező fronttól. Ráadásul ott már villámlik is. Bakker, micsoda ronda fellegek. Itt hatalmas vihar lesz! Csapkodó villámban pedig én nem tekerek! Naná, hogy Tomi meg de… Wow! Végre egy kis kaland! Nem tudom, mi eshetett a fejére, de ő totál élvezi, ha özönvízben kell küzdeni… Alig várja, hogy ideérkezzen a vihar.
Lelkesedését lehútendő engedélyez magunknak egy jégkrémet, miközben meg is mártózik a helyiek fürdőtavában, majd küzdünk tovább a forgalomban. Persze, hogy csak itthon veszem észre, hogy lett volna elvileg egy kisebb út is… Vagy az volt lezárva??? ÁÁÁÁÁ, mindegy is, én már hisztizek! Elfúj a szél, mindjárt szakad az eső, nyom a fülledt forróság, elegem vaaaaaaan!!!! – Na de miért? Tök izgi… – A francokat…
Végre lekanyarodunk a forgalmas útról, a szél nem enyhül, a vihar már a nyakunkon… Á, már csak néhány száz méter szintet kell leküzdenünk a kempingig, mert tovább nem megyünk, az biztos. Ráadásul itt található Puy Saint Vincent népszerű üdülőhelye is, így nem épp barátságos a forgalom.
Már nem emlékszem miért, de a hangulat olyan feszültté vált, hogy már az ivókútnál is sikerült valamin összevesznünk és mindketten puffogva küzdünk így felfelé tovább. Utálom ezt a helyet… Tuti sose jövök többet ide (Aha…) . végül sokat javít a helyzeten, hogy a ronda boltban legalább van jégkrém, kóla, kakaó és csoki! ez mindig oldja a feszkót. Gyerünk tovább!
Végül is a vihar szélére kerültünk csak, így pár csepp esővel megússzuk és felérünk a kempinghez, a világ egyik legcsodásabb helyére. Hozzánk hasonló elmebetegek gyülekezete. Kb 1000 sátorhelyen táboroznak a sziklák között a bringások, gyalogtúrázók és főleg, a sziklamászók. Sokan a fejükön hatalmas matracokat cipelnek épp, ők nem ám a helyi látványosság, csak boulderezők. Hú… Tomi, ezt is kipróbálhatnánk itt is!
Ilyen csodás, vadregényes kempinget! Tomi vigyorogva jön. Olyan kaffa helyet talált néhány szikla között! Totál el van zárva mindenfelől. teljes nyugiban lehetünk ott… Csak azzal nem számoltunk, hogy időnként ránkpotyog egy-két sziklamászó utód, akik a kempingben szabadon garázdálkodnak a sziklák tetején.
A szuper helyen nagyon jól aludtunk, és úgy döntöttünk, egész nap itt maradunk, sőt éjjelre is és majd csak hajnalban indulunk el nagyon korán, és akkor majd forgalommentesen feljutunk a Galibierre, a mezőnyt megvárni. És akkor nem a verseny előtt, hanem utána alszunk majd fenn a hágón. Aha… ember tervez…
Na mindegy, pihinapot tartunk, csak azt a kb 500 méter szintet fogjuk ma megmászni, ami a Big-ig tart. Illetve Tomi ezt sem akarja, mióta megtudta, hogy Big… A reggelt kellemes heverészéssel töltjük el, minthacsak nyaralnánk. Nahát, ilyet is lehet?
Mosunk is, mert a jóidőben való mosással való időtöltés valahogy Tomit megnyugtatja. Na ezt végképp nem értem miért…
Az x. reggeli után végül nekiindulunk. Tomi nem akar, de azért jön. Ebből nem szokott túl sok jó kisülni ugyan, de mindegy… Ez alkalommal kivételesen klassz kaland lett. Csodaszép keskeny pici utacska vezet fel a völgy végébe, így délben forgalom sincs, mert az értelmes emberek reggel mennek felfelé és este lefelé, nem úgy mint mi, a nap közepén. Szóval élveztük az Ecrins park hatalmas hegyeinek látványát.
A völgy még vadregényesebbre vált, csodás vízesések, hatalmas sziklák közt közelítünk a gleccserek lábához. Elképesztő mesevilág! De jó, hogy feljöttünk! Tomi, ugye jövünk ide még máskor is? Imádom ezt a helyet!!!!
Totál elvarázsolódtunk!
Végül elértük a Madame-t, ami jó dolog, de igazából itt túrázni kellene inkább!!!! El is időztünk még nem keveset a patakparton lábat lógatva és persze megint falatozva.
Az érkező újabb vihar kergetett vissza minket végül a kempingbe. szerencsére mi nem áztunk meg, később pedig még volt időnk egy kis sétát tenni a hatalmas kemping csodás mesevilágában. Hihetetlen egy hely, nem csoda, hogy egy hét múlva újra itt voltunk, és megkezdtük a kalandos mászást a Glacier Blanc-hoz. de ez egy másik történet, addig lesz még egy-két kalandunk….
