avagy amikor bringával mindenfelé tilos, még abban az irányban is, ahonnan jöttünk…

Napi táv 80 km és 1870 méter szintemelkedés.

Reggel hatalmas párára ébredtünk. Na mondom remek, megint fos idő lesz. Vígasztalásként belesétáltam a nagy ködbe, hátha találok valami pékséget. Pár méterrel később tisztább lett a levegő, és megláttam egy piros hajót nem messze. Később kiderült, hogy egy csodás csatorna van rögtön a kemping mellett, ami összeköti a Rhone-t a tóval. Hamarosan jött egy ember, keze tele bagette-tel. Na akkor jó irányba haladok 🙂

Véletlenül leltünk rá a Rhone egyik csatornája mellett futó Eurovelo 17-re, ami a 2021-es túránk ötletét adta végül.

Egy jó nagy ívű híd következett, majd egy bájos óváros, ahol hamar megtaláltam a péket, és sietve vittem haza a reggeli zsákmányt. Mire mind befaltuk az idő is kiderült, indulhatunk. Na de itt döntenünk kellett: eredeti terv szerint a Bicha és a Grand Colombier következett volna ma, ami nagyon tetszett a Tour-on. Ez volt az egyetlen szakasz, amit a tv-ben megnéztünk és nagyon hívogatónak tűnt. Csodás táj, mondjuk az emelkedő brutális…16-19 %os…

Az össz szintemelkedés 2400m-nél is több lett volna, mi meg már nagyon fáradtak voltunk. Hiszen már majdnem egy hete mindennap új helyre költöztettük a rengeteg cuccot. A lábaink gyurmaszerűvé váltak, a combom már a kis hidacskán gyalogolva is begörcsölt… szóval be kellett látnunk, hogy ez túl nagy falat lesz mára. Gondoltuk tartsunk pihinapot, és majd holnap… De az időjárásjelentés annyira bizonytalan volt, hogy úgy döntöttünk másszunk valamit inkább mégis ma. Így szegény Grnd Colombier majd egy másik túrán láthat minket brühühü. Amúgy nem könnyű egy ilyen döntést meghozni ott a helyszínen, hiszen leginkább ezt a hegyet szerettem volna. De be kellett látnunk, hogy nem élveztük volna.

Hangulatos.
El lehetne itt éldegélni.
Kajakozni lett kedvünk.

Hát lássuk akkor az egyszerűbbnek tűnő Mt du Chat-ot. Tegnap végig láttuk a tó fölé magasodó remek Dent du Chatot, igazán jól nézett ki, mint ahogy a Tour közvetítés alatt is. Persze itt is kompromisszumot kellett kötnünk, mert ha a tervezett irányból megyünk, ahogy a Tour is, a brutál 21%os részen, akkor utána meg kell kerülnünk újra a tavat, mert a Chat hágó zárva van a bringások elől. A tegnapi tapasztalatunk alapján viszont egyáltalán nem akartuk megint megkerülni a tavat.

Már a városka kijáratában megkezdődik az emelkedő.

Így maradt a kevésbé meredek és érdekes oldal fel, vissza meg a Tour útvonala. A kilátásért nem panaszkodhatunk, szinte végig rá lehetett látni a tóra a keskeny, forgalommentes és remek, de meredek útról, ami átvezetett egy jó kis hegyen mielőtt elértük volna a Chat alját. Baromi meleg volt. Úgy látszik, idén vagy megsülünk a párás melegben, vagy menekülünk az eső elől…

Imádom Franciaországot például a mindenhol fellelhető gyümölcsárusok miatt is, akiknél igazán ízletes, puha csemegékhez jutunk. Nagy örömünkben bele is botlottunk egybe egy parkolóban, így vidáman másztunk tovább.

Gyümölcs! Nyami!
Mindenhol gyöngyszemekre lelünk.

Nagyszerű kilátóhelyeken nézelődtünk, amikor realizáltuk, hogy ma vasárnap van, és mi útközben akartunk szendvicsnek valót venni… Mi lesz most a túrával? Nem akarom részletezni, milyen állapotba kerülök, ha éhezem. Tamás legalább csak csendesen mogorva olyankor, de én tuti kitörök, szóval ezt nem engedhetjük meg magunknak. Szerencsére kis büfé mentett meg minket csodaszép kilátással és felejthető, de legalább drága pizzával. Na sebaj legalább van valami a pocakunkban, és meggyőződtünk újra, hogy mindenképp jobb, ha magunknak főzünk. Ezt tartottuk is a túra végéig.

Nem rossz a tó feletti út.
Imádjuk az ilyen szűk kis utakat! Főleg, ha nincs forgalom.
Tegnap ott jöttünk, a tó túloldalán.
Ott lenn kéne inkább strandolnunk.
Így csomagok nélkül nem vészes a paripa.
Ebédünk… Csak egy pizzát tudtunk közösen finanszírozni.

Remek gurulásunkat csak az árnyékolta be, hogy kilométerenként volt egy tábla, hogy a Col du Chat (a hágó, ami nem kellett nekünk) a bringások elől zárva, mert a Chat alagutat felújítják és ide terelik a forgalmat. Ez kissé nyugtalanított azért… Azzal nyugtattam magunkat, hogy mi úgyis lefelé megyünk majd ott, másszunk csak tovább, ez ránk nem vonatkozik. Pedig de. Nem értettük miért, itt is vannak összevisszaságok.

Jó sokat gurultunk lefelé mire valóban elértük a kereszteződést, az úton egyik irányba tilos nekünk, ez visz fel a Col du Chatra, nem lehet a táblát félreérteni. A másik irányban nincs tiltás,sőt erre jelezve a bringás útvonal, így usgyi le a tó felé. Néhány méter múlva egy kis maszekban eszkábált bringázást tiltó tábla, miközben feljebb egyértelmű volt az útmutatás merre haladjunk. Na nem baj ezt most bevállaljuk. Lefelé úgyse megyünk lassan.

Itt egyértelműnek tűnt, merre is mehetünk…

Klassz szerpentínen döngettünk volna lefelé, ha nem tartanak fel a csigalassan és nagyon fékszagúan guruló lakókocsisok. Azért két felfelé jövő így is jól ránkdudált, hogy ejnye-bejnye. Na de túléltük. Már csak vizet kell szerezni. Annyira élvezem, ahogy a franciák reagálnak arra ahogy a semmi tudásommal megpróbálom nekik szépen franciául elmondani, hogy kérek szépen vizet. Valahogy mindenkit széles mosolyra késztetek, de legalább az 5 csillagos szálloda éttermében is ingyen kapunk vizet.

A feladat egyszerű: Csak végig fel a 10%os emelkedőn.

Megkezdődött a Mont du Chat. Vasárnapi kerti partijukat élvező nagy csapat erőteljes szurkolása közepette szuszogjuk fel magunkat a forróságban az első néhány méteren. Nem ez volt azért a legszebb, legklasszabb hegy, amin voltunk, de az erdő szép volt, és végig éreztük a “nagyok” keréknyomában még mindig fellelhető hangulatot.

A Mont du Chat útja.
Kicsit egyhangúan haladunk felfelé a szép erdőben. Olykor jön egy kanyar, ennyi csak a zavar…
Már nincs sok hátra…
A Tour mezőnye itt lefelé száguldott. Imitt-amott még fellelhető a brutális bukás nyoma is. Pont itt történt.

A folyamatos 10%os emelkedő csak nem akart véget érni, de aztán mire jól befelhősödött, dörögni kezdett az ég és jól lehült a levegő végre felértünk 1500m-re. Sajnos az ígért kilátás a Mont Blancra ez alkalommal elmaradt, de legalább a tó szép innen is, és a hegy túloldalán végre nem beszél a rádiónkba egy egész reptérnek a személyzete.

Hát… a csúcstól azért többet vártunk! Látványügyileg nem ez a hágó a legjobb választás….

A lefelé hideg volt, de nagyon kaffa. Tour szurkolói feliratok, nagyon meredek szerpentin, csodaszép erdő. A hangulatot kissé rontotta a folyamatos égzengés. Hajtottunk ezerrel az eső elől, de baromi hosszú út volt még hátra. Ezt az útvonalmódosítást nem néztem meg térképen, Tomira hagytam, így én minden falunál azt hittem, hogy már leértünk. De nem. A 10-iknél feladtam a kérdezősködést.

A mezőny itt jött föl, ezért a sok szurkolói felirat.
Froom kicsit furi…
Kedves szurkolói falukép.

Hamarosan csodás szőlőhegyeken gurultunk át, kedvem lett volna leülni és csak nézni a tájat, de a vihar ezerrel üldözött. Sík szakaszra értünk, amikor esni kezdett. Nagyon durva páros időfutamot nyomtunk a kempingig (pont ez hiányzott fáradt izmainknak), de így épp hazaértünk mire a brutál eső utólért.

Itt el tudtam volna még üldögélni…

A további menetrendet már tegnap leírtam. Főzés megint a mosogatóban, evés állva a fáradtságtól reszkető lábakkal. Mi lenne, ha lenne már végre egy olyan este amikor kényelmesen megérkezünk, süt a nap, lehet mosni, hajatmosni stb… Épp egy hete várjuk már az ilyen időt. Bosszúból este kimostam a rasztákat a hajamból, így megszűnt az az édeskés bűz, ami titokzatosan körüllengett az utóbbi napokban 🙂

Hosszú hajjal nem előnyös a túra, főleg, ha már egy hete nem tudtál hajatmosni az esőben.
Vacsi után elállt végre az eső. Jöhet is a szárítás.