Avagy, gyönyörű túrák háztól-házig bringával.
Van bennünk valami kiolthatatlan vágy, a messzi ismeretlen, csodás tájak felfedezésére. Ez a vágy persze most, a jelenlegi helyzetben még csak fokozódik. Nagyon nagy szerencse, hogy bringázni kimehetünk! Ez sokat segít az aggodalmaink oldásában.
Viszont most ugye, csak addig mehetünk, amíg tömegközlekedés nélkül tudunk, és az autóval sem kifejezetten illik most rohangálni. Marad hát a közvetlen házunk tája felfedezése, ami itt két okból is tök jó! Meglepően izgalmas és szép, nem kevésbé autómentes és jó minőségű utakon kivitelezhető túrák vannak, rögtön az ajtónktól kezdődően. Másrészről pedig az eddig itt töltött 3 hónap alatt nemigen untunk még rá a környékre.
Komoly gondunk volt eddig életünkben, hogy mivel mindig uralt minket ez a „Messze vágy”, így a közvetlen környezetünk felfedezésére kevesebb idő és lelkesedés jutott. Ok-Ok, én kicsi koromban nagy vándortáborozó voltam, úgyhogy nem maradt el Magyarország és Szlovákia komolyabb megismerése sem.
Mindenféle hosszúságú túra tehető. A legegyszerűbb, a környékbeli ártérben csavargás, valamint a rengeteg bányatavacska felfedezése, ez pár percet vesz csak igénybe akár. Na de ha jó az idő, messzebbre vágyunk ám! Közepesebb távokon, kb 40-50km már jó kis dombos világ is elérhető csodás erdőkkel és remek utakkal, távol az emberektől.
Viszont bemutatnék itt három nagyon klassz hosszabb túrát, 65-100 km közöttieket. Alig várjuk, hogy alkalmunk legyen ennél hosszabb csavargásokra is. Előző bejegyzésemben már érintettük mind az Altmühltalt, mind az Urdonau talt, mindkettő csodaszép hely, és az ott tett túránk az egyik legszebb. A mostani három túrával először újra az Altmühltal elérése a cél, majd az Urdonau és a Donau völgy, végül pedig egy felhagyott vasúti vonalon csapatunk!
A legelső, a tőlünk északra vezető útvonal rengeteg igen eldugott utacskán vezet, gyakran erdei földúton, majd csoda minőségű és kilátású aszfaltos bringaúton és néhány szép pici városon keresztül (Gaimersheim) az Altmühltal egy kisebb szegletébe. Az utat várromok és zöld mezők keresztezik mindenhol, rengeteg az erdő és a dimbes dombok! A bringautakat nagyszerűen jelzik, szóval az egész 85 km egy igazi élménytúra!
Nagyon sok itt még nekünk az újdonság, például a környék összes bringás hálózatát jól követhető tájékoztató tábla és a becsületkasszás termőföldek is. A prémium pedig a nagy lejtőzés hazafelé a kedvenc vadregényes edőnkben.
A második túra, ami az Urdonautalba vezet, tőlünk nyugatra, egy része már ismerős volt, jártunk már arra. de semmiképp sem unalmas, hiszen egy egy kiindulási pont megközelítésére számos variáció van itt, persze, hogy most is találtunk hirtelen egy új útvonalat, bringautat. Naná, hogy ez az egyik dolog ami annyira vonzóvá teszi itt a csavargást! A hirtelen felbukkanó újabb és újabb útvonallehetőségek a csodás tájon!
Hamar beértünk a szép kis erdős részre, ahonnan kiérve máris az ŐsDuna völgyében lévő tükörsima bringaúton robogtunk délre! Semmi izgalom, szép szántóföldek, amiket éppen műveltek, így kivételesen szállt a por, az amúgy nagyon tiszta levegőben. Elhúztunk egy várrom mellet is, és ekkor… Derült fényből a… meteorit! Hú, az anyját! Ez aztán izgi volt! Hirtelen fényes csík vágott keresztül az égen és igen hamar érkezett a hangja is a robbanásnak. Hú… Ilyenkor azért elgondolkozunk ám, milyen picik és védtelenek is vagyunk… De azért a meteorit látványa óriási élmény volt, meghatározta az egész túrát.
Hamarosan beértünk Rennerstofen kicsi középkori jellegű városkájába, ahol az UrDonautal találkozik a jelenlegi Dunavölggyel. Nagyon hangulatos a városka, lehet bőven nézelődni. De jó lesz majd, ha a kis pizzéria újra nyitva lesz! Tuti jövünk majd!
Hamarosan hazafelé gurulunk a Duna mentén, hiszen így is elég, 65 km volt a túra. Csodás rezervátum közepén találjuk magunkat, több kis mellékág között vezet a gáton az Eurovelo6. Szépséges madárcsaládok és izgalmas duzzasztógátak lassítják haladásunk.
Neuburg-ot próbálnánk elkerülni, hiszen a városban biztos sok az ember… Majdnem nem sikerül, de Tamás leleményességénél fogva végül az elvileg lezárt útszakaszon keresztül jutottunk haza, teljesen végig a Duna mentén.
A harmadik túránk, a Schambachtalbahn Radweg megközelítése eleinte okozott némi fejfájást, mert Ingolstadt központjából indul, a várost azonban mindenképp el akartuk kerülni. Ügyesen becsatlakoztunk végül, pont ott, ahol a vasúti út kilép a városból. A kis kerülővel így 100km-es lett a túra, de mivel csak 250m szint van benne, így nem mondanám nehéznek.
Eleinte kissé unalmas volt talán a falvak közt ide-oda kanyargó bringaút, és kicsit több volt a bringás is. Hamarosan azonban rákapott az aszfalt, az igazi felhagyott vonatútvonal ízére. Mint egy régi gőzös robogtunk a töltéseken a rétek között, kanyarogtunk a falvacskák közelében és küzdöttük fel magunkat a kis dombok bevágásaiba. A táj csodás, a felső szakaszon szinte Alpesi rétek várakkal, komolyabb kisvárosokkal, vidám patakokkal! Nagyon tetszett!
És természetesen szinte végig tökéletes aszfalttal! Na ilyennek kell lennie egy igazi, kellemes bringakiránduló útvonalnak. Még igazi, régi vasútállomás is volt útközben, ahol megintcsak remélhetőleg hamarosan kinyit majd a kis vendéglátóhely. Alig várjuk, hogy újabb túrára nyíljon alkalmunk, bár az úgynevezett Fernweh… , vagyis a messzire vágyakozás is egyre fokozódik!