Egy különleges helyszín, különleges eseményéről szeretnék írni, ahol vendégkiállítóként és ötletgazdaként voltam kifejezetten érdekelt 🙂 (A Brickmasons plakátja.)

Az előző Brickmasons kiállításon kattant be Zsoltnak, hogy hozzuk Érdre is a kiállítást. Persze rögtön lelkesen csatlakoztam a kivitelezéshez. Megérte! Csodaszép helyszínünk, a Földrajzi Múzeum osztotta meg kiállítóterét és látogatóit velünk. Az ötlet remekül sikerült, mert a hangulatos, kedves kis tér kitűnő otthont adott az alkotásoknak, miközben a szép és gazdag múzeumi anyagot is megszemléltük. Csak úgy pezsgett az élet a múzeumban, tisztára, mintha most lett volna a múzeumok éjszakája. (A Magyar Földrajzi Múzeum Facebook oldala.)


Sejteni sem mertük, hogy ennyien eljöttök majd a múzeumba, a tér végül majdnem kicsinek bizonyult. Szerencsére, ügyesen elosztva szakaszosan érkeztetek, így gyakorlatilag a két nap minden pillanatában teltházzal üzemeltünk. A fő gond, a kabátfogasok hiánya volt, amiért ezúton is elnézést kérünk, de ilyen lelkesedésre tényleg nem számítottunk.

A két nap folyamán több, mint 1100-an kerestetek fel minket és a kiállításokat! Nagyon jó volt beszélgetni veletek, kapcsolatokat építeni, látni az arcokon a lelkesedést. Nem csak a gyerekekét. sőt… Talán a felnőttek még jobban díjaztak egy-egy alkotást, és valószínű, hogy néhány otthonban előkerült a Lego, esetleg anya-apa alig várta, hogy a gyermektől megszerezhessék. Hiszen a Lego és az alkotás egy csodálatos világ!

Nagyon örültünk, hogy a múzeum munkatársai, vezetői is végig jelen voltak, így tulajdonképpen olyan volt, mintha mi is az állandó kiállítás része lennénk. otthon éreztük magunkat. Főleg, hogy a múzeum oldalában Imre és Zsolt ötlete alapján ez a kedves Lego emberke fogadott minket!

Anetta és kollégái aktívan részt vettek a lebonyolításban. Sok segítségükkel nagyon barátságos légkört teremtettek.

Rengeteg mindennel készültünk: hatalmas City város, Harry Potter, óriás Technic autók, középkori vár, csatajelenetek, afrikai jelenet, Star wars, Friends város, krómozott autók,modern és régebbi városok és ezernyi csoda.

Ja és az én Fabuland városom, ami így a helyi erő volt :-).

Egy-egy alkotás, bár modulokban érkezik, rengeteg munka van vele, nem csak otthon, hanem a helyszínen is. Az én városkám felhúzása még segítséggel is 5 órát vett igénybe. Köszönöm István az önzetlen szállítmányozást, építést! Jó móka volt!

A Csapat szabadulószobával, Duplo játszóasztallal és Lego börzével is színezte a rendezvényt. A Szabadulószobát szerettem volna kipróbálni, de annyian voltatok, hogy esélyem nem volt rá :D.

11 junior kiállító is versengett a közösségszavazatokért igen komoly és kreatív művekkel. Sajnos érdi gyerkőc még nem szerepelt, inkább csak puhatolóztak, hogy legközelebb hogyan hozhatnák alkotásaikat. Jó lenne, ha minél több kicsi kedvet kapna erre a mókára, szüleik pedig segíteni tudnák őket, hogy alkotásaikkal eljussanak hozzánk!

Izgalmas játék volt a Batman keresés. 5 jelmezes Batman ugyanis furfangosan elbújt az alkotások közt…olyannyira, hogy még Polgármesterünket is magával ragadta a játék heve, örömmel az arcán vadászott. Fabuland városában pedig meglátogatta kollégáját, a Polgármester-Oroszlánt, és igencsak irígykedett, hogy az Oroszlán több példányban tud Fabuland lakói közt jelen lenni, így könnyebb a dolga, még a vidámparkba is könnyedén eljuthat. De Fabulandnak még nincs ilyen nagyszerű Földrajzi Múzeuma, így a két polgármester egyeztetett is a Fabuland- béli megvalósításról.

A sok játékot díjkiosztás követte, ahol a szavazók közt kis Lego készlet is kisorsolásra került. Nagyon örültem én is az új Vendégkiállítói oklevelemnek, hiszen Fabuland állatkáim is nagyon boldogok, amikor a Brickmasons csapatával szerepelhetünk.

A móka végén már csak a bontás és a pakolás várt ránk, ami nem egyszerű feladat, de mégis, már most várjuk, hogy újra nekiállhassunk és ilyen gyönyörű helyszíneken, ennyi embert megörvendeztetve újra felépítsük a kiállítást!

Kristóf, vagyis a Kockásember kiállításról készült videóját itt láthatjátok: https://www.youtube.com/watch?v=3La2YEVyDbc&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2a_HHr4QJMAzWityWM42TFM41U_HbbG9rCv-8lSaqWC7_bkX9pISEX-kI

Itt pedig még pár részlet az én Fabuland világomról 🙂