avagy hogyan menj nyaralni úgy,hogy utána minimum egy hét kelljen arra, hogy a nyaralást kipihend 🙂

velovetour = velo, love, tour és Tour de France , vagyis szinte minden, amit szeretünk.

Mindenféle, de főként bringatúrás kalandjainkról olvashatsz itt, melyek főszereplői alapvetően a férjem, Tamás, és én (Mónika) és alkalom adtán egyéb őrült barátaink. Nem a legelső kalanddal kezdem, de igyekszem majd szépen sorban minden történetet megosztani veletek.

Tamás és én aktívan szeretjük eltölteni a szabadidőnket. Persze szeretünk olvasni és társasjátékozni, filmet nézni is. De amikor csak lehet, igyekszünk mozogni: síelni, korcsolyázni, túrázni, falat mászni, Via Ferratázni, kajakozni, barlangászni, geoládázni, búvárkodni, de leginkább bringázni.

Ezen belül is montizni, országútizni, hágókat mászni, barátokkal Balatont kerülni, felfedezni, túrázni , felvonulni, rejtvényjátékokat játszani, én pedig (régebben) még komolyabban versenyezni is.

De a leges-legjobb dolog mind közül mégiscsak a csomagos bringatúrázás. Annyira romantikus! (Persze vannak pillanatok, amikor például a fáradtság miatt fokozódik a feszültség, és olyankor nem kifejezetten így képzeled el a romantikát.)

Régóta járjuk az Alpokat és mindig is sóvárogva figyeltük a csomagos túrázókat. Milyen jó lehet! Nem kell minden nap visszatérni az autóhoz (esetleg ugyanazon az úton), szabad vagy, ott és akkor sátrazol és alszol ahol csak akarsz (hát ez csak majdnem igaz 🙂 ).

Bejárod a hegyeket, erdőket, folyóvölgyeket. El is határoztuk, hogy a következő évi bringatúránk akárhogy is lesz, bizony csomagos túra lesz.

Tomi volt már jónéhány csomagos túrán, igaz inkább síkon, vagy kisebb dombokon, a hegyeket csak csomag nélkül járva, én pedig mindig a hegyekben bringáztam, edzettem, versenyeztem, túráztam, de soha még nem csomagoztam.

Így hát szerény ötletünk a két tapasztalat vegyítése gyanánt, egy ’csomagos bringatúra az Alpokban’ verzióban kezdett körvonalazódni. Ez pedig azzal járt, hogy így tulajdonképpen semmilyen tapasztalatunk sem volt ezen a téren.

De sebaj, hiszen a legjobb nyaralás az, ami nincs túlszervezve (hogy Edi barátnőmet idézzem…), kellő mennyiségű meglepetést, felfedezni  és tapasztalni valót tartalmaz, és lehetőleg teljesen más minden, mint amikor otthon vagyunk. Minket ez a verzió tölt fel leginkább. Nem mondom, néha kaland és meglepetés terén kissé túllövünk a célon, de ez van.

Legjobb terepnek a Francia Alpok ígérkezett, hiszen korábbról tudjuk, hogy elég szabad ország, a  bolti kaja nem túl drága, a vadkempingezőket nem igazán zaklatják,  és ha véletlen mégis be kéne térnünk egy kempingbe az sem fog egy vagyonba kerülni.  8-14 Eur közt volt szinte az összes, kettőnknek.

Azért nem árt kitalálni egy útvonalat és némi időtervet, főleg ha idén is meg szeretnénk nézni a Tour  de France egy szakaszát a helyszínen, hogy oda is érjünk, mert valószínű nem fognak minket megvárni.

A túraterveket én készítem, majd megmutatom Tamásnak, aki csak annyit mond, hogy hmmm… , vagy pedig felveti, hogy miért is nem iktatjuk be egyik napra a térképen oly közelinek tűnő, de igazából 200km-re lévő valamelyik jó kis helyet.  De összességében szabad kezet ad.

Örökzöld tanácsadónkkal, Mansival is konzultálnunk kell természetesen, hiszen ő jobban képben van a jobbnál-jobb látnivalókkal, mint a Wikipedia. Még azt is vágni szokta, hol melyik hágót, melyik oldalról érdemes megmászni, és hol található vízlelőhely, ami elég sarkalatos probléma (de majd ezt is saját bőrünkön tapasztaljuk persze…).

A túra technikai részét természetesen Tamás vállalja magára, mint az autó, a bringák rendbentartása, felkészítése, a kütyük és lámpák feltöltése, bepakolása, tartalék minden beszerzése, tárolása, szerszámok és cserealkatrészek bepakolása, és a töltök, napelemes töltők vezetékelése, elcsomagolása.

A tartalék alkatrészek az egy komoly kérdés… Naná, hogy mindig az romlik el, amihez itthon felejtjük az alkatrészt. Szerencsére Franciaországban ezek a dolgok viszonylag egyszerűbben orvosolhatók, meg persze egy olyan férj segítségével, aki egy kreatív ezermester, mint például Tomi. Ezért is viszem magammal túrázni 🙂

A kajafelelős én vagyok, ami nem is könnyű feladat. Egy ilyen túrán eszméletlen sokat eszünk, és úgy kell megoldani a dolgot, hogy minél több mindent tudjunk magunkkal cipelni, mert fenn a kétezer feletti hegyeken nem túl jellemző, hogy könnyen találnánk boltot.

Persze vihetnénk speciális, technikai műanyagkaját, de ezekről egészségügyi és pénzügyi okokból hamar lemondtunk. Pedig kis helyen elférnek, könnyűek és nem is kell belőlük egy nap 40 darabot megenni.

Fontos szempont még, hogy lehetőleg jóízű és tápláló, de egyszerűen elkészíthető ételek legyenek. Így viszünk magunkkal reggelire és útközbenre: péksütiket, szendvicsnek valókat (itt kiemelném a hazai kolbász elképesztő fontosságát és sokoldalúságát), halkonzerveket,sajtot, gyümölcsöt, magvakat, mogyorót, ropit; ebédre a túra elején még nagy kincs a két kiló rántott csirkecomb és sajtgolyó; vacsorára pedig rizst, tésztát, bulgurt, kuszkuszt, kukoricadarát,zöldségkonzervet, olajoshalat, sonkát, sajtot. Kb ezeket váltogatjuk három hétig, néha tojással felturbózva. És természetesen az elmaradhatatlan csokikat és a túra elején még kitartó gyümölcskenyeret.

Ezekből jó néhány adagot folyamatosan cipelünk, mert nem akarjuk boltkeresésre vesztegetni az időt. Pékség szerencsére legalább sok helyen van. És még a csoki is kibírja a 40 fokot, ha jól tudsz pakolni, a táska árnyas részére. A büdös sajttal viszont vigyázni kell, mert eszméletlen módon tud formát váltani, és simán bediffundál két zsák ruha közé. Ezért nagyon biztonságosan lezárt zacsiban szállítandó. (Tapasztalat persze 🙂 ).

Ha mindezt a motyót a technikai kütyükkel bepakoljuk, meg még a sátrat, matracot, hálózsákot, párnát, kempingfőzőt, palackot, tartalékpalackot, edényeket, evőeszközöket, mosogatószereket, takarófóliát, tisztasági és elsősegélycsomagot, törülközőket,mosószert, csipeszeket,wc papírt, pzs-t, térképeket, lakatot stb, akkor már teljesen teli is a zsák. És ide kell még betömni némi ruházatot… Nem túl sokat, mert cipő és normál ruha nemigen kell majd, de azért kell néhány váltás bringás mez és naci, zokni, nyári és téli kesztyű, sapi, sál,alvóscucc, esőcucc, melegcucc… Mert aludtunk már 1 fokban hóesésben a sátorban és meglehetősen hiányzott a termo téli gatyám.

Ha mindez kész, akkor lehet elrendezni a csomagban…Hááát ilyenkor több izgalmas dolog is történik. Például kompromisszumokat hozol, és rájössz, hogy fontosabb, hogy bekerüljön a püspökkenyér, mint a ruhák egy része. Például a három hétre előirányozott 6 váltás ruha túl sok. Három hét, három szett pont elég lesz :-).

A másik probléma ott szokott adódni, hogy az csak egy dolog, hogy itthon valahogy betömködsz mindent a táskákba. Juhé, befért. De amint hozzá kell nyúlnod a csomaghoz, vagyis minimum minden este, na, ezután soha többé nem sikerül mindent úgy visszaraknod ahogy pont elfért, és jön a szívás és a 4-5szöri átpakolás. És ez a helyzet sajnos a túra folyamán sem javul feltűnően.

Na, ha mindezzel megvagyunk, és a bringára felkötöztük, és a két kulacs vizet és a két üveg tartalékvizet-kólát se felejtjük el akkor készen is állunk az indulásra. Na persze, csak nem ilyen egyszerű dolog ez. Első alkalommal szerencsére volt annyi eszünk, hogy még itthon mindent felmálházva kipróbáltuk, tudunk-e egyáltalán ezzel tekerni.

Tekerni? Jó kérdés… Először is boldog lehetsz, ha a 27kg-os cuccal terhelt bringa nem borul rögtön fel, vagy áll égnek az első kerekével. Ennek a képességének mondjuk haszna is van, mert viszonylag csekély így az esélye, hogy egy tolvaj elszeleljen vele, amíg mi a tájat nézzük.

Mondjuk leparkolni is olyan vele, mint egy kamionnal. Előre hátra tologatod az íveken, mert megemelni képtelenség. Persze Tomi szerint erre való a kitámasztó. Sajnos gyermekkorom kitámasztós zúzós bringáim zörgése okán erős kitámasztó-allergiám van.

Következik az elindulás gyakorlása, még csak síkon persze… Ahhoz ugye, hogy egyensúlyozva haladhassunk, némi sebességre lenne szükségünk, ennek híján azonnal dől a bringa. Egyszóval nem egyszerű birkózó mutatvány.

Főleg egy 12 %-os emelkedőn. Ezután jön a haladás… Na igen, de a nagy súly jobbra-balra kilendíti a gépet. Irányjelzésről, kormány elengedéséről szó sem lehet. Természetesen gyakorlással  a dolog javítható, és a harmadik napon már a remegő karjaidon sem görcsölnek úgy az izmok.

A kanyarodást, fékezést is gyakorolni kell. Nos, mi az indulás előtti szép szerdai napon rá is szántunk erre a gyakorlásra vagy 5 percet. Miután a kis felüljárón kipróbáltuk, hogy végül is felfelé is tudunk haladni, eldöntöttük, hogy készen állunk a hegyekre.

Mondjuk mielőtt valóban megkezdtük volna a próba-etapként szerényen kijelölt Alp d’Huez alpesi út mászását, hát álmodtam ezt azt… Visszaguruló bringákról, soha véget nem érő erőlködésekről, stb. De igyekeztünk optimistán hozzáállni a témához, és nagyon vártuk már az első etapot :-).