avagy már megint a Glandon brutál emelkedőjén izzadunk.

52 km és 1230 méter szintemelkedés

Az egyetlen olyan hágó idén, ahol találkozhatnánk a Tour de France-szal, az a Glandon… Ez azért gáz, mert amikor tavaly már halálunkon voltunk (első nap, délelőtt az Alp d’Huez…), megfogadtuk, hogy ezen a forró és kegyetlen emelkedőn tuti, hogy soha többé fel nem mászunk! De ahogy ez lenni szokott, a sors másképp akarta.

Elhatároztuk, hogy idén is minden nap nagyon korán kelünk. Ez tavaly is bejött. A korai lefekvés után, általában már reggel 5kor simán felkeltünk. Na idén ezt már az első nap elszúrtuk. Mivel előző délután-este még a Venosc völgy szépségeivel voltunk elfoglalva, így későn jutottunk alváshoz.

Pedig ha korán kelsz még hűvösben tekerhetsz, a déli melegre már túl vagy a napi penzum nagy részén, így kevésbé ijesztő a táv, este még világosban érkezel, lehet mosni, hajat mosni, meleg van még…

Nos reggel hideg is volt, így későn keltünk. Bár megvan már a rutin, és a legtöbb dolgot már otthon bepakoltuk mégis szüttyögősen sikerült elkészülni. Szerencsére minden velünk volt semmit nem felejtettünk az autóban. Végre elindultunk.

Azért ennél jóval korábbra terveztük az indulást… Itt még lazán készülődünk.
A design sem volt mindegy.
Friss házasként megadtuk ám a módját! Menet közben be is gyűjtöttünk rengeteg gratulációt!

A meleg jó volt, mert a hosszú lefelében ez alkalommal nem fáztunk. Muszáj volt beugranunk Burg d Oisansba, mert előző nap elfelejtettük, hogy nincs Venoscban pékség, nincs reggelink. Ha már megálltunk Tamás szerelt röpke 1.5 órát a parkolóban, mert kiderült, hogy rossz a váltója. Igazából először arra jutottunk, hogy úgyse nagyon kell váltani, elég lesz a legkönnyebb fokozat, de végül inkább megszerelte. Azért jó egy ilyen ügyes férj a háznál 🙂

Ez a mai móka. És még lefele is megyünk, miután nagy nehezen felmásztunk…

Délben sikerült is továbbindulnunk. Iszonyú hőség, borzasztó forgalom a fővölgyben. Szerencsére azért érdekes volt látni, ahogy helyezték ki a Tour mezőnyét irányító táblákat.
Majd hamarosan ráfordultunk a Glandon hágó útjára. Itt már inkább csak sok sőt rengeteg bringás volt. A hágót pedig tavalyról jól ismerjük, meg is fogadtuk, hogy ide többet nem tekerünk fel, annyira szivatós. Hát otthonosan éreztük magunkat, tudtuk hol lesz árnyék, hol pihenhetünk, csak hát megsültünk.

Az alsó víztározónál végre egy kis árnyék. Nem nagyon akaródzott a 40 fokban továbbindulni. De hát hogy nézzük akkor meg a hegyen a Tourt, ha nem tesszük meg a maradék huszonvalahány kilométert????

Lassan fogytak a kilométerek. Néhány agyament csomagos jött még rajtunk kívül, meg rengeteg, főleg amcsi országutis. Annyira szenvedtek a könnyű kis országutikkal, mi meg csak mosolyogtunk, mert tudtuk mire vállalkoztunk és végülis nyaralunk, úgyhogy élvezzük, nem? 🙂

Az egyik amcsival volt némi konfliktus, mert azt hitte mezőnyben versenyez és iszonyú közel előzött, mondhatni leszorított a sziklapárkány szélére. A 27kg cucc meg beindult hátul, mint az autópályán az utánfutó. Szerencsére mindenki túlélte.

Az amcsik a túl hamar következő utolsó víznyerő helynél azért elnézést kértek. Teljesen ki voltak ütve, mi pedig csodálkoztunk, hogy csak eddig jöttek. De ennek mi értelme? Ok, hogy lesz némi szívás a lefele után, de miféle hágómászás az, amikor kihagyod a hegy teljes második felét a csúcsig? Furák ezek a lények. Szuszogva szenvedtek, meg fürödtek a kútban. Mi meg feltankoltunk még 10 l vizet, hiszen fenn alszunk a hegyen és usgyi tovább. Csodálkozó arcok, respect szavak, mi meg már mentünk is.

A pont, ameddig a legtöbb országutis jött. Pedig innen kezdődik csak ám a móka! Gondolom, eddig tart a Strava-szegmens…

Az út legszebb, és egyben leggyilkosabb része az ez után a meredek lefelé után jön. Szerencsére a durva mászást már ismertük tavalyról és ezúttal lendülettel vágtunk neki. Így is leszakadnak a lábak… Az első párszáz méter 20% feletti rész. Csomaggal nem vicces. Majd utána konstans 10%+-ra szelidül a sziklás szerpentin. Melós. De megéri ám!

Egymáshoz túl sokat nem merünk szólni, mindenki a határát feszegeti a hőségben. Csak az könnyít a helyzetünkön, hogy tudjuk, egyszer már megcsináltuk. Most is sikerülni fog!

Mi ilyen klasszul nem látunk rá a szerpentínekre, de elég jó, nem? (Clymbbike.com)
Ha nem tudnánk, hogy utána milyen szívás lesz a felfelé, akkor eléggé élvezetes lenne ez a lefelé ám.
Itt középtájt látszik a felfelé is.
A kanyarok szuperek!
Alattunk kanyarog végig a pálya.
Talán látszik a meredekség.
Előttem a feladat.
Már csak 14km…

Az út többi része nagyon nehéz volt, de nagyon hangulatos. Mindenhol parkoltak már a lakóautók, a Tourra várva és szurkoltak nekünk.

Idejében befoglaltak minden szupernek tűnő szurkolóhelyet a belgák, franciák. Utóbbiak a várakozás közben mindenfelé Petanque-ot játszottak. Aztán pech, de jöttek a rendőrök és a lakóautókat igyekeztek máshová, biztonságosabb helyekre terelni. Ez nem volt könnyű feladat, mert ellenálló a szurkoló! Viszont sajnos valóban kőomlás volt, így mi is továbbálltunk inkább gyorsan.
A hatalmas gát után jön a mi világunk kedvenc helye, a Glandon víztározója 1700 méteren.
Hát ide tartunk! Kis gurulás még és el is érjük a vadkempinget. Háttérben pedig balra a Glandon hágó látható, jobbra pedig a Croix de Ferre igyekszik tovább az út.
Mindenhol lakóautók!

Fenn 1700-on a víztározónál rengeteg lakóautó, de volt hely még a vadkempingben, sőt, kedvenc helyünk is szabad volt.

Elégedetten táboroztunk le, szemléltük a tájat, és pihentünk. Egyszer csak megjelent egy lakóautó és a helyi sajtokat kínálgatta kóstolásra. Tényleg remek volt a hangulat, a levegőben pedig vibrált a várakozás. A hegyek a tó felett pedig vidáman szemlélték a sok őrültet.

Jaj! Lesz-e helyünk?
A tavalyi szuper helyünk pont szabad szerencsére! Éljen!
Nem túl sok a vízszintes rész, ezért is örülünk, hogy ezt a talpalatnyi területet még nem foglalta el senki. Jó a rálátás a Glandonra.
Mintha csak a Dolomitokban lennénk!
A kecskebogyók közt készül a vacsora. Ezúttal van vízünk elég, szerencsére.
A világ legjobb sajtja, a Beaufort-i, ebből kaptunk kis kóstolófalatokat.
Nem túl nagy a sátrunk, és reméljük, a bringák is megmaradnak holnapra.
Így mégkisebb!
Ideális Jóéjt! csendélet.

Ráadásként néhány kép a világ legkedvesebb helyéről nappal:

Barrage de Grand Maison
Kis pásztorfalu volt itt egykoron.