avagy már megint a Glandon brutál emelkedőjén izzadunk.
52 km és 1230 méter szintemelkedés
Az egyetlen olyan hágó idén, ahol találkozhatnánk a Tour de France-szal, az a Glandon… Ez azért gáz, mert amikor tavaly már halálunkon voltunk (első nap, délelőtt az Alp d’Huez…), megfogadtuk, hogy ezen a forró és kegyetlen emelkedőn tuti, hogy soha többé fel nem mászunk! De ahogy ez lenni szokott, a sors másképp akarta.
Elhatároztuk, hogy idén is minden nap nagyon korán kelünk. Ez tavaly is bejött. A korai lefekvés után, általában már reggel 5kor simán felkeltünk. Na idén ezt már az első nap elszúrtuk. Mivel előző délután-este még a Venosc völgy szépségeivel voltunk elfoglalva, így későn jutottunk alváshoz.
Pedig ha korán kelsz még hűvösben tekerhetsz, a déli melegre már túl vagy a napi penzum nagy részén, így kevésbé ijesztő a táv, este még világosban érkezel, lehet mosni, hajat mosni, meleg van még…
Nos reggel hideg is volt, így későn keltünk. Bár megvan már a rutin, és a legtöbb dolgot már otthon bepakoltuk mégis szüttyögősen sikerült elkészülni. Szerencsére minden velünk volt semmit nem felejtettünk az autóban. Végre elindultunk.
A meleg jó volt, mert a hosszú lefelében ez alkalommal nem fáztunk. Muszáj volt beugranunk Burg d Oisansba, mert előző nap elfelejtettük, hogy nincs Venoscban pékség, nincs reggelink. Ha már megálltunk Tamás szerelt röpke 1.5 órát a parkolóban, mert kiderült, hogy rossz a váltója. Igazából először arra jutottunk, hogy úgyse nagyon kell váltani, elég lesz a legkönnyebb fokozat, de végül inkább megszerelte. Azért jó egy ilyen ügyes férj a háznál 🙂
Délben sikerült is továbbindulnunk. Iszonyú hőség, borzasztó forgalom a fővölgyben. Szerencsére azért érdekes volt látni, ahogy helyezték ki a Tour mezőnyét irányító táblákat.
Majd hamarosan ráfordultunk a Glandon hágó útjára. Itt már inkább csak sok sőt rengeteg bringás volt. A hágót pedig tavalyról jól ismerjük, meg is fogadtuk, hogy ide többet nem tekerünk fel, annyira szivatós. Hát otthonosan éreztük magunkat, tudtuk hol lesz árnyék, hol pihenhetünk, csak hát megsültünk.
Lassan fogytak a kilométerek. Néhány agyament csomagos jött még rajtunk kívül, meg rengeteg, főleg amcsi országutis. Annyira szenvedtek a könnyű kis országutikkal, mi meg csak mosolyogtunk, mert tudtuk mire vállalkoztunk és végülis nyaralunk, úgyhogy élvezzük, nem? 🙂
Az egyik amcsival volt némi konfliktus, mert azt hitte mezőnyben versenyez és iszonyú közel előzött, mondhatni leszorított a sziklapárkány szélére. A 27kg cucc meg beindult hátul, mint az autópályán az utánfutó. Szerencsére mindenki túlélte.
Az amcsik a túl hamar következő utolsó víznyerő helynél azért elnézést kértek. Teljesen ki voltak ütve, mi pedig csodálkoztunk, hogy csak eddig jöttek. De ennek mi értelme? Ok, hogy lesz némi szívás a lefele után, de miféle hágómászás az, amikor kihagyod a hegy teljes második felét a csúcsig? Furák ezek a lények. Szuszogva szenvedtek, meg fürödtek a kútban. Mi meg feltankoltunk még 10 l vizet, hiszen fenn alszunk a hegyen és usgyi tovább. Csodálkozó arcok, respect szavak, mi meg már mentünk is.
Az út legszebb, és egyben leggyilkosabb része az ez után a meredek lefelé után jön. Szerencsére a durva mászást már ismertük tavalyról és ezúttal lendülettel vágtunk neki. Így is leszakadnak a lábak… Az első párszáz méter 20% feletti rész. Csomaggal nem vicces. Majd utána konstans 10%+-ra szelidül a sziklás szerpentin. Melós. De megéri ám!
Egymáshoz túl sokat nem merünk szólni, mindenki a határát feszegeti a hőségben. Csak az könnyít a helyzetünkön, hogy tudjuk, egyszer már megcsináltuk. Most is sikerülni fog!
Az út többi része nagyon nehéz volt, de nagyon hangulatos. Mindenhol parkoltak már a lakóautók, a Tourra várva és szurkoltak nekünk.
Fenn 1700-on a víztározónál rengeteg lakóautó, de volt hely még a vadkempingben, sőt, kedvenc helyünk is szabad volt.
Elégedetten táboroztunk le, szemléltük a tájat, és pihentünk. Egyszer csak megjelent egy lakóautó és a helyi sajtokat kínálgatta kóstolásra. Tényleg remek volt a hangulat, a levegőben pedig vibrált a várakozás. A hegyek a tó felett pedig vidáman szemlélték a sok őrültet.
Ráadásként néhány kép a világ legkedvesebb helyéről nappal:
