Miután szakad az eső, viharos a szél a mai napot végre tényleg pihenésre használjuk. Meg egy kicsi bandázásra, eszegetésre. Az eső miatt jópár bringás érkezett ma, kevesebben mentünk vadkempingbe, hiszen a konyha melegében üldögélve sokkal szórakoztatóbb eltölteni a napot, mint az alacsony sátorban fekve.
Sokan a Nordkappról jöttek, akárcsak mi, sőt, volt akivel már korábban is összefutottunk. Megint társasutazás feelingje van az egésznek.
Még finom tésztás vacsit is kaptunk a leghosszabb utat bejárt vándortól. A svájci bringás Tarrifából, a kontinens legdélibb pontjáról tekert fel a Nordkappig nem egészen 2, 5 hónap alatt… szép teljesítmény és micsoda útvonal. Máris irígykedünk kissé.
Nekem pedig eszembe jutott jó pár, a túrával kapcsolatos gondolat, ami a blogból kimaradt.
Már jó pár napja elhagytuk a milliárd szúnyog vidékét. Kissé felszabadító érzés volt, hogy nem kell azonnal beugrani a sátorba, benn főzni, és nyolcszor is átgondolni, hogy tényleg kell-e pisilni… Élvezzük a szabadságot! Óránként 10 csípés alatt már észre sem vesszük a szúnyogokat. Ettől függetlenül Lappföld csodaszép.
A térképre is visszatértünk végre pár napja. Ugyanis még a finn részen a zivatarok miatt módosítanunk kellett. Nem mertünk a vadregényes kis úton Inari felé indulni, mert ott kb 100 km földút várt volna ránk, ami felázva nem éppen vicces…
Az északra, a Pallas Ylästunturi csodaszép nemzeti parkon át vivő útról, melyeken napokig haladtunk, persze nem volt itt az atlasz megfelelő oldala. Ugyanis helytakarékossági okokból csak a tervezett útvonalhoz tartozó oldalakat hoztam el…
Az utunk első felében az Eurovelo 7-en egyáltalán nem találkoztunk bringásokkal. Mondjuk sem az EV7-en, sem az EV1-en semmi nem jelzi egyáltalán, hogy ez egy európai kerékpáros útvonal lenne. Se egy tábla, se semmi.(Alta után aztán végre találtunk 1 db Eurovelo 1 táblát).
Viszont az Ev7-esen és a Nordkapp útján rengeteg like-ot kaptunk a motorosoktól. Ez jól esett nagyon, mert még Franciaországban sem éltünk meg ilyesmit.
A kemping jelenleg elég érdekes hely. A mezöny nemzetközi. Viszont sokan egyszerűen itt ragadtak a SAS, a skandináv légitársaság sztrájkja miatt. Érdekes, ahogy a különböző népek fiai-lányai megélik ezt a krízishelyzetet.
szegény dél-afrikai pár szépséges speciális tandemjükkel már teljesen kétségbe vannak esve. Telefonálgatnak, de se a SAS, se a konzulátus nem törődik velük. Pénzük és reményük fogytán. A 6 km-re lévő boltba is gyalog mentek. Amit nem értek, hogy nem kérnek segítséget.
Osloból más légitársasággal el tudnának repülni. Rengeteg a furgon itt, biztos, hogy Oslo felé is közlekednek szállítók. Ha mernének segítséget kérni… esélyes, hogy lenne megoldás.
Holland idős anya, fiatal lányával pedig gyalogos túristák, hatalmas hátizsákokkal. Napok óta minden nap kigyalogolnak a buszmegállóba (pár km) elbuszoznak a reptérre, megpróbálnak feljutni egy gépre, majd visszasétálnak. Zuhogó esőben is. Naponta akár többször is. Kedvük nem szegte semmi, azon poénkodnak, hogy de jó, a végén majd részt vehetnek az itteni karácsonyi ünnepeken, ami nagyon különleges, és végre láthatják majd a sarki fényt is…
Német család 2 kisbabával. Az autójuk lerobbant, itt ragadtak. Az alkatrész két hete érkezik… Apuka serényen karbantart a kempingben, mert nem számítottak rá, hog végig fizetős helyen lesznek. Vadkempingezni akartak, ami itt teljesen legális. De így alakult… hát most egy picit dolgozik.
Ezek mellett a problémák mellett mi teljesen átértékeljük a mi apró kalandjainkat, hiszen az elveszet(majd megkerült )személyi, a majdnem a Flixbusz tartójában ragadt Tomi bringája, az elromlott zár miatt majdnem a vonaton maradt Szürke (az én bringám) és az az eset, hogy mi a kompon ragadtunk egészen eltörpülnek ezen problémák mellett. Sőt. Nevetségesnek tűnik, hogy mi ezeken stresszeltünk, mikor mások napok óta nem tudnak hazajutni…
A mosás bosszúsága pedig szinte már szóra sem érdemes. De azért mégis. Nekünk, bringásoknak egy ilyen hosszú túrán komoly logisztikát igényel, hogy ne csak koszos ruháink legyenek. Ehhez minden este és éjjel jó idő kellene, akkor minden nap ki tudnánk mosni és meg tudnánk szárítani, amit aznap viseltünk.
De ez ritkán ilyen optimális. Általában összegyűlik jópár koszos szett, nem is beszélve az alvós és melegruhákról, meg a törülközőkről. Mivel nekünk korlátozott a szárítási helyünk és időnk, így legjobb lenne, ha legalább ki tudnánk centrizni a ruhánkat.
De a mosógéphez hozzájutni egy-egy kempingben mission impossible. A lakóautósok napokra előre lefoglalják a mosógépet. És ami a legdühítőbb, hogy képesek 2.5 órás hosszúprogramot használni… így esélytelen a többiek helyzete.
De minek a 2.5 órás program? Amellett, hogy bosszantó, még rengeteg vizet meg áramot is használ. Gondolom, hogy a lakóautóban milyen koszosak lehetnek a cuccaik… tuti egy nap vagy 5ször átöltöznek a mosott cucc mennyiségét nézve.
Tegnap reggel jó meleg szél fújt, sütött a nap, és mi fáradtak voltunk. Ideális állapot a nagymosáshoz. De már reggel sor a mosógépnél. Persze 2.5 órás a program. Nekiállunk kézzel mosni szokás szerint. Tomi szemfüles, két Mosómasa közt benyomja a ruháit a centribe.
Diadalittasan tér vissza a félig száraz ruhákkal. Én is nekiindulok az egyémekkel. De Mosómasa2 már fut, szalad, rohan is. Hiszen most ő jön a 2.5 órájával! Majd nekiáll a mosogatásnak is. Nekünk otthon sincs ekkora edény és étkészletünk, mint neki itt a lakóautóban…
A lényeg, hogy egy ideális világban kedves lakóautósok, ti is 30 perces programot használnátok, így mi is sorra kerülhetnénk.
Ezúttal viszont szagoljatok csak minket továbbra is! Csak semmi fintorgás!
