Avagy kalandozás Chambéry-ben és a fenséges Lac du Bourget körül.
Napi táv 83 km és 580 méter szintemelkedés.
A mai reggel egészen korán ébredtünk. A tegnapi esőnek nyomaveszett, verőfényes napsütés fogadott minket. Meg is állapítottuk,hogy na akkor idénre le is tudtuk a rossz időt. De nem.
Az összepakolás egyre profibban megy már, bár azt sose értem, hogy miért kell minden alkalommal kétszer is nekifutnom, mire sikerül mindent a táskába mélyesztenem. Egyszerűen csak mindent oda kéne tennem ahol tegnap is volt. De ez valahogy nem megy. Pakolás közben jól bereggelizünk. Itt még nem untuk meg a bagettet 🙂
Izgatottan indulunk útnak, hiszen végre olyan helyeken járunk majd ahol még sose voltunk. (Ez utóbb kiderült, hogy nem mindig szerencsés. Sikerült olyan helyre is betévednünk ahol a madárbringás se járt. ) Csodás napsütésben tekertünk a Tomi által módosított útvonalon. A variációval egyetértettem, mert tök jónak tűnt, hogy kihagyhatjuk a forgalmas nagy utakat, és apró utcácskákon jutunk majd el Chamberybe.
Hamarosan kiderült azért, hogy az apró utcácskák némi!!! szintemelkedést jelentenek. Így rögtön bemelegíthettünk néhány 10% +os kilométeren keresztül. De legalább a táj szép volt. Szinte egész úton ráláttunk arra a csodás hegyre, mely párafelhőben úszott és néhány nap múlva az uticélunk lesz.
Egész délelőtt szépen fogytak a kilométerek, csodás, igazi francia tájakon haladtunk. Nagyon élveztük. Majd újabb módosítás, kissé reménytelennek tűnő útkeresés, majdnem autópályára térés után egy pékséget kirabolva oldottuk a feszültséget.
A pékség sajnos szenya módon egy brutálisan emelkedő utca tetején volt brrrr… Cserébe viszont gyönyörű középkori városkában találtuk magunkat és egy templom oldalában be is faltuk az új kedvenc kaját. Tomi felfedezett valami sajtos, szalonnás cuccot, ami nagyon megérte az árát és még finom is volt 🙂 Még jó, hogy itthon nincsenek ilyen péktermékek, mert akkor hamarosan meg kéne erősítenünk a bringák vázát.
Ha már feljöttünk a városba akkor gondoltuk felmászunk az erődhöz is, mert már erődhiányban szenvedtünk. Imádunk mindenféle régi erőd labirintusában csatangolni. Nos hát tekertünk-tekertünk 11-12%os emelkedők, déli forróság, de sebaj,mindjárt hűsölünk valami járatban. Elértük a hegy tetejét. Sajnos ott csak egy táblát találtuk ami szerint ez az erőd grrr… Sebaj, ilyen apróság nem szegheti kedvünk.
Tamás újabb útmódosítást hajtott végre, hogy ne kelljen forgalmas úton mennünk. Néha tényleg tök jó a GPS, meg az is, hogy a helyszínen látjuk, hogy az otthon térképen kinézett kis utacska igazából brutál kamionforgalmas. A változtatások friss felfedezésekhez vezetnek általában. Így történt, hogy mi is egyszercsak szuszogva toltuk a felpakolt bringát egy durva murvás emelkedőn, aminek sose akart vége lenni, viszont traktorokat kellett kerülgetni, és crossmotorosok zaját elviselni. Aki tolt már viszonylag kicsi nőként 27kg cuccal megpakolt bringát kilométereken át felfelé a gördülő murván az tudja milyen idegállapotba kerültem 🙂
Na sebaj, ezt is letudtuk, és igazán klassz mellékutakon mentünk tovább, rengeteg jellegzetes francia épületet útba ejtve. Hamarosan remek bringaútra tértünk, ez nagyon kellemes meglepetés volt. Hosszan tartott és kiváló minőségű volt és csodaszép. Ilyet itthonra is! Nagyon hangulatos volt az árnyas út, ahogy beértünk Chamberybe.
Itt be az óvárosba, ami tényleg szép, és főleg nagyon finom a fagyi! Nehéz volt választani az ínycsiklandó igazi gyümölcsfagyikból. Kinyögtük valahogy franciául, ki milyen ízeket akar, majd a lány magyarul közölte, hogy 9 eur. Hát igen, mi aztán tényleg mindenhol ott vagyunk 🙂
Továbbra is csodás bringaúton gördültünk, de érkezett egy durva esőfelhő. Baromi szerencsénk volt, mert pár métert visszatekertünk, így pont elhúzott mellettünk a felhő. Amikor újra nekiindultunk a szembejövő bringásokon láttuk, hogy volt itt zuhany bőven.
A Chambery tó gyönyörű! Választhattunk, hogy az autóút szélén lévő bringaúton gyorsan, vagy a parti sétány bringaútján lassan haladunk. Az utóbbi nagyon vonzó volt. Sajnos egy idő után vége szakadt a bringaútnak. Rá kellett jönnünk, hogy a tó bizony baromi nagy. Az autók közt mentünk, sok helyen szerencsére volt bringasáv, de az igazi sziklás, kanyargós részeken nem, így az nagyon veszélyes volt.
Őrangyalkáim jól dolgoztak, fogalmam sincs, hogyan kerültük el az ütközést egy a szikla mögül elémugró, a kanyart teljesen levágó autóssal. De megúsztuk. Igyekeztünk gyorsan letudni ezt a szakaszt, főleg, hogy újabb hatalmas fellegek közeledtek. Még volt pár kilométer a tervezett célig Culozig, de amikor egy szépséges csatorna partján, a kajakozókat irígyelve gurultunk elkezdett esni az eső…
Hirtelen azonban elénkugrott egy kemping és gyorsan berohantunk ide. Milyen jól is tettük! Annyire gyönyörű helyre érkeztünk Canaz városkába. Ezt mindenkinek látnia kéne 🙂
Egy baj volt csak, hogy esőben nem tudunk sátrat verni és éhesek is voltunk, meg hideg lett, meg késő este… Hogy ne hiába várakozzunk így a mellékhelység előterében lepakoltam a bringámat, mindenem fekete sitteszsákba dobáltam, hogy könnyen szállítsam az esőben majd, és nekiálltam egy mosogatóban vacsit főzni.
Az érkező osztrák sorstársak ezt nagyon viccesnek találták (mi annyira nem), és addig gyakoroltuk velük a németet, míg egy kicsit szinte elállt az eső, és mehettünk sátratverni, aludni.
Canaz igazán jó választás volt.
