avagy lassan ideje hazatérnünk…

Három nap múlva véget ér a vakáció, a bringás részt pedig az időjárás miatt le kellett rövidítenünk sajnos. Heves zivatarok csaphattak le gyakorlatilag bármelyik pillanatban, így mindenképpen okosabbnak tűnt olyasmi csavargásba fognunk, amivel az autó a száraz felszerelésünkkel könnyebben elérhető.

Bringázni már olyan nagy kedvünk nem volt, elfáradtunk egy kicsit, viszont nagyon szeretünk túrázni is, főleg a gleccserekhez felmászni. A mai nap rettenet esős kilátása nem adott lehetőséget éppen komolyabb csavargásra, de így sem panaszkodhattunk, két klassz sétát is tettünk a Pralognan völgyében, amit Carole javasolt. Nem bántuk meg, maradtunk még egy napot egy nagyobb gleccservölgy-túrára is.

Az autóba való bepakolásért, így, hogy nem volt még vonóhorgunk a bringáknak, nem irígyeltem Tomit. ezúttal a reggelikészítés és mosogatás sokkal egyszerűbb feladat volt. De végül csak elindultunk.

Vonóhorgos bringaszállító nélkül sokkal bonyolultabb a bepakolás…

Hirtelen jobb lett az idő, és észrevettünk egy erőműbemutató helyet Le Villardban, ahonnan jó kis völgytúra tehető a régi hatalmas vízvezeték mellett, ahol egykor leérkezett a hegyekből az összegyűjtött víz. Jó lett volna a bemutatóközpontot is megnézni, de így koronaidőben nem mertük megreszkírozni a beltéri programot. Maradt hát az érdekes séta a szurdokvölgybe.

Az erőmű felett…
Szívesen megnézzük a vízzáró gátakat és erőműveket.
Izgalmas táblákon mesélik el, hogyan is jutunk végül a villamosenergiához.
Le Villard érdekes kis falva.
A hatalmas vízgyűjtővezeték.
Jó kis ösvény ez is!

Az ösvény kezdett egyre meredekebb lenni, és épp arra gondoltunk, hogy a közelgő eső miatt inkább vissza kéne fordulnunk, amikor egyre jobb lett a völgy…elkezdődött a szurdok!

Nagyon szeretjük az ilyen szép, geológiailag érdekes helyeket! Elképesztő micsoda ereje van a víznek, és micsoda fantasztikus formákat tud létrehozni.

Kezdődik a szurdok.
A szurdok teteje.

Igencsak megérte végigjárni a szurdokot, de most menjünk tovább, nézzük, milyen is a Pralognan völgy! Igazából ez egy elég magasan fekvő völgy, még a szokásos bringás kilométertáblák is ki vannak rakva rajta, olykor 10%-os következő kilométerrel… Kaffa szerpentinen is fel kellett mennünk. A völgy vége pedig komoly kirándulóközpont, rengeteg túralahetőséggel.

Rögtön meg is néztük a völgy végén lévő parkolót, ahonnan persze gyalog folytatódik a völgy. Mindjárt jön az eső… Nézzük meg holnap inkább a hegyeket. Ok, de azért egy picit csak szétnézhetnénk… Na igen, így lett egy késő esti klassz kis 8 kilométeres túránk egy csodaszép helyen.

Ezt a fajta szerkezetű kőzetet már ismerjük, Courchevel felett volt ilyen. Ja tényleg, ez az ottani hegyek másik oldala… Ez a kőzet bármikor megindulhat és egész hegyoldalak csúszhatnak le, főleg esőben… Itt is látszanak a nagy szoknyák, vagyis a kőomlások, csuszamlások.

Jobb nem alatta lenni, mikor lejön ez a sok kő.

Hűha, és itt is rálátunk néhány gleccser végére! Juhé, mostmár tuti itt maradunk holnapra és alaposan szétnézünk. Biztos, hogy nem véletlenül van itt ennyi kemping… Jó helynek kell lennie.

Imádunk a gleccserek közelében lófrálni.

Az egész Pralognan völgy tulajdonképpen a Vanois- gleccser egykori völgye, tipikus gleccser létrehozta képződményekkel. Nagyon izgalmas! Jó döntés volt szétnézni! Elképesztő a hegyek és a völgy óriási méretei, a sok-sok elrejtett csoda. A zöld legelők felettük pedig a havas csúcsok! Imádjuk! Gyorsan választottunk találomra egy ösvényt és követtük a pásztorházikók között.

Jó lesz ez az ösvény…
A hegyomlások eléggé félelmetesnek néznek ki.
Nagyon hangulatosak a pásztorkunyhók és persze mindenhol harangoznak a tehenek. Tipikus Alpok.
Hívogatóan közelinek tűnik a gleccser, de ma már nem mehetünk oda.
Azért ott lenn az a gleccserpatak is elég jól néz ki.

Az izgalmas kis gleccserpatak oldalában egy jó kis ösvény hívogatott. Muszáj is voltunk megmászni. Érdemes volt, mert egy szűk barlangjáraton vitt át, illetve a barlangnak olykor hiányzott az egyik fala, így a sziklafalon találtuk magunkat, magasan a patak felett. De nagyon kalandos volt bújkálni a szűk átjárókban.

A kilátás a sziklafalról.
Ilyen magasan lehetett bújkálni.
Ott a sárgás sziklafalban van a barlang.

Olyan izgalmasnak tűnt a kis gleccserpatak… Igen, igen késő van már, és ki tudja még, hogy be tudunk-e menni a kempingbe… de kit érdekel most! Gyerünk le a patakhoz. Áhh… micsoda gyönyörű szurdok!

El tudnánk itt túrázgatni egy ideig.
Túratársunknak is kedve szottyant egy kis veszélyes Via Ferrátázásra.
Nyomul az eső…

Bár eléggé közelített a vihar, mégiscsak a nagyobbik körön mentünk vissza az autóhoz, további patakmedreket csodálva. És még a kis hegylakók is megmutatták magukat, annyira kíváncsiak voltak.

A kis kíváncsi 🙂
Jobbnál jobb utak.
Az esőfelhő teljesen ráborult a gleccserre.
Tényleg félelmetes ez a hegyomlás.

Hasraütésre választottuk ki a kempinget, mert több is volt. A miénk az 1992-es Albertville-i téli olimpia koricsarnoka mellett volt. Vajon miért hozták ki ilyen messzire ezt a helyszínt és építettek a hegyek közé egy hatalmas jégcsarnokot?

Na mindegy, a lényeg, hogy végül kaptunk a kempingben helyet, miután aláírtam vagy ezer papírt, ami szerint az összes koronaintézkedésüket betartjuk, a nyilak mentén mozgunk csak, nem sétálunk be szembe az egyirányú ajtókon stb-stb… Vicces volt este a mosdóban, ahogy két kicsi francia leányka éppen azon tanakodtak, hogy maszkban hogyan mossanak fogat… Hát ez egy ilyen nyár… Nagyon hálásak vagyunk, hogy mégis túrázhattunk, és persze, hogy betartottunk minden intézkedést, még talán többet is. A zuhanyzási szertartás, ahogy lefertőtleníted a fogast, a falat, a zuhanycsapot a kilincset, majd a fertőtlenítőflakont aztán a kezedet, de basszus azzal megfogtam az előbb a flakont…stb… Érdekes egy tapasztalat.

Nagyon meg voltunk elégedve a helyünkkel, minden irányból hatalmas hegyek vettek minket körbe, amiken az esti vihar gyönyörű fényei játszottak. A közelben lévő elviteles pizza-árusítás is igen jól jött… finom volt és olcsó! Ha majd már újra szabadon lehet, akkor biztos, hogy visszatérünk még ebbe a jó kis hegyi üdülőbe.

Igazi vadonbeli kemping.

A következő nap igazán ideálisnak tűnt egy jó kis túrára, csodás napsütésre ébredtünk. Nem volt könnyű eldöntenünk, melyik túrát is válasszuk, annyi szép útvonal van. Mivel a legtöbb ember a gyönyörű Lac Blanc tóhoz indult, mi pedig jobban szerettünk volna magányosan túrázni, így egy olyan ösvényt választottunk, ami magasan felkanyargott egy gleccser alá a térkép szerint. Azt azért a térkép nem mutatta, hogy olykor milyen meredeken kell majd másznunk!

De először ki kellett találnunk, hol is hagyjuk az autót. Kb minden parkolóhely privát volt, vagy csak franciául volt kiírva valami… Ideje lesz megtanulnunk ezen a nehéz nyelven. Végül csak találtunk helyet, irány a hegy!!!

Izgi lesz!
Már ennyit jöttünk a kempingtől, pedig még alig indultunk el.

Tényleg senkivel nem találkoztunk, mondjuk nem is csoda… Irtó meredeken másztunk egyre feljebb és feljebb a sziklák között. Úgy tűnt sosem érünk fel!

Tegnap ott lenn sétáltunk, azon a széles szekérúton. Hú, de messze van!
„Lépcsőház”
Az egyik szikla tetején. Jöhet a következő.
Mily apró az ember!

Nagyon nem siettünk, élveztük a természet vadságát, a napsütést és hogy teljesen egyedül lehetünk a hegyen. Ha ‘néhány’ ezer évvel előbb érkezünk, itt bizony már a gleccseren állnánk, ez világosan látszik a sziklákon.

Ilyen érdekes gleccservájta alakzatot túl gyakran még nem láttunk. Főleg nem ilyen összefüggő csatornákat.
Világosan látszik, hogy itt egykor hatalmas gleccser volt, amely talán egészen a faluig leért. De jó lenne azt a verzióját is látni!
Talán ez a kép átadja mekkora hatalmas hegyek közt jártunk.
Vélgre elértük a havat is!!!!

Nagyon élveztük a természet szépségét. Ezekben a koronaidőkben külön jól esett a szép táj nyugalmát, a gyönyörű hegyeket és virágokat bámulni. Mintha egy másik bolygón lennénk. Csak fotóztunk és töltekeztünk a természetből.

Őket semmilyen Covid nem zavarja. Gyönyörűek, mint mindig!
Van még hova mászni!
Imádom!

Lassanként elérjük a gleccser alatti Cirque du Petit Marchet-t, ami a gleccser jelenlegi alja. Általában egy sziklaalakzat, a gleccser vizéből leömlő sok-sok vízeséssel. Elsősorban ezt szerettük volna látni, de ha tudunk szívesen ránézünk a gleccserre is.

Már látszanak a völgyzáró vízesések.
De azért még kell odáig mászni.

És végül elértük a völgy végét! Elégedetten majszoltuk az ebédet a vízeséseket bámulva. Közelebb sajnos nem tudtunk menni, ugyanis a talajt borító fű alatt egy tó vize rejtőzött. Ebből az irányból tehát biztos, hogy nem fogjuk sajnos elérni a Vanoise-gleccsert, csak ezt a pici darabját mutatja meg. Kár… Nagyon hosszút kéne még kerülnünk, hogy ténylegesen elérjük a gleccsert. Erről az élményről most lemondtunk. Teljesen elégedettek voltunk így is a mászással, az elénk táruló látvánnyal és azzal, hogy teljesen egyedül lehetünk a hegyen.

A jelenlegi gleccservég a vízesésekkel és a rejtőzködő tóval. a Cirque du Petit Marchet.
Túratárs is élvezte. Ő kicsit körbe is nézett a pázsit alatt rejtőző tóban.

Hosszas üldögélés után végül lesétáltunk a hegyről. Persze azért a lesétálás sem volt olyan egyszerű,komoly ereszkedés várt ránk. És gyönyörű kilátás.

Az ereszkedés sem egyszerű persze.
Ilyen egyszerű: Ott van Pralongan, csak oda kell lesétálni.
Na erről beszéltem, hogy „lesétálni”…

Újabb pizzázás és némi hűtőmágnes és matricavásárlás után már csak a nyaralás utolsó éjszakája várt ránk ezúttal a pár méterrel arrébb lévő kempingben. Holnap pedig irány haza… Na jó, naná, hogy útbaejtettünk még ezt-azt, például a Cormet de Roselend-en át is mehetünk ám hazafelé…

Csodaszép az utolsó esténk is.
Oldtimer bemutató a Cormet de Roselenden.

Először 2016-ban jártunk a Roselenden és szépsége már akkor is belopta magát a szívünkbe (bár akkor rettenetesen fáztunk). Most pedig a 2018-as gyalogtúrán nosztalgiáztunk, amikor a a Col de Seigne-n csavarogtunk. Csodás ez a hely, rengeteg a látogató, bringával igazi klasszikus. A tóra a kilátás gyönyörű és még itt edző Tour csapattal is találkoztunk. Mi kell még?

Cormet de Roselend, az egyik legszebb hágóút, amit ismerünk.
Túratársnak is bejött a hely.
A hágó nyüzsgő élete. Fura volt, hogy most autóval járunk itt.
A Coffidis csapata épp itt edzett.

Mostmár aztán tényleg menni kéne hazafelé, de milyen jó lenne, valami klassz helyen ebédelni! Nézd csak, itt a térképen… Így jutottunk el a kis Lac de la Gittaz-hoz, ami egészen közel van a Roselendhez, de eléggé rejtve a hatalmas hegyek közt. Király volt!

Lac de la Gittaz.
Ez a kő lett az ideális ebédlőnk.
Hát itt is el tudnánk tölteni némi időt!!!
Az óriási völgyzárógát.

Mostmár tényleg hazaindulunk. Maradt némi hiányérzetünk mindamellett, hogy nagyon hálásak vagyunk, hogy a korona idején is eljutottunk ide. De nekünk a két hét nagyon kevés, még szívesen bringáztunk volna 6-7 napot és még vagy 2-3 gyalogtúra is jól jött volna. de most ennyi jutott, azért ez is jó volt.

Idén a Mont Blanc is végig rejtőzködött, hiába mentünk hazafelé is szinte teljesen körbe körülötte. Néha megvillantotta kedvenc gleccsereinket, de 2021-ben újra vissza kell térnünk, hogy jobban megszemlélhessük őket.

A Saiseis útjáról megint látszódik a felhővel takart Mont Blanc.
Itt minden járatos busz fel van szerelve bringaszállítóval.
Mont Blanc
Balra kedvencünk a Bossons gleccser. Középen a zöld szigeten keresztül szoktunk felmászni rá.