Egyszer fenn,egyszer lenn, avagy a várva várt lejtőzés nem is mindig olyan jó ötlet ám
Napi táv: 48 km és 1724m szint Cormet de Roselend 1968m, Col du Pre 1703
Biztatónak ígérkezett, hogy nem kopog már az eső a sátor tetején. Ennek ellenére sokáig eltartott, míg rávettem magam, hogy kimásszak a hálózsákból,pedig mindjárt itt a várva-várt pékautó, és na, kinek kell ott elsőnek lennie? Persze nem Tominak. Az ő ébresztése a mission impossible kategória normál esetben is, most pedig még hermetikusan magára is zárta a hidegben a teljes hálózsákot. Gondolta talán, addig alszik, míg el nem múl a tél.
Tél??? Na igen, bár július 15-e van, de amikor végül nagy bátorsággal kidugtam a fejem a sátorból eléggé meglepődve láttam, hogy a környékbeli hegyek látszódnak végre, csak éppen érthetetlen módon havasak. Húha, mit mondok majd Tominak, amiért érdemes lenne felkelnie?
Szerencsére a hőmérséklet a kisütő napocska miatt csak elkezdett emelkedni, így lent a völgyben elmúlt a fagyásveszély. A péksüti finom illatára pedig végül persze Tomi is magához tért. Amíg vacogtunk, az a nagyszerű ötletünk támadt, hogy bár most még koránt sincs ideális bringás idő, mégiscsak be kéne vállalnunk ma valamelyik hágót. Legalább mászás közben kimelegszünk. A lefelé meg olyan messze van még, hogy ugyan minek azzal törődni? Hamar elengedtük ezt a problémát.
Két nagyszerű lehetőség adódott mára. Az egyik a Cormet de Roselend kör, ami szuper lett volna, bár egyben nagyon izgalmas is, mert a kör három hágón megy át, és a hatalmas Areches nem annyira könnyen járható bringával, mert egy darabon szinte nincs is út. Persze csomag nélkül bevállalhatnánk, csak nem ilyen instabil időben sajnos. A másik lehetőség a Col Joly zsákhágó, amiről csodás kilátás nyílik a Mont Blancra, hiszen nagyon közel vagyunk hozzá. Aham… csak nem ma, mert sajnos onnan még nem tűntek el a felhők.
Nem akartunk egy újabb napot tengésre-lengésre elfecsérelni, így úgy döntöttünk, hogy a Cormet de Roselend rövid változatát választjuk, és nem bántuk meg, bár ide egyszer még jó időben visszajövünk, az tuti. Ahhoz képest, hogy csomag nélkül akartunk felmenni , azért az egyik táskám teljesen megtelt a meleg holmikkal, hogy legyen esélyünk túlélni a lefelét.
Nekiindultunk az újabb hágó meghódításának végül nagy nehezen, és 4 fokban. Hát ilyenkor azért nem olyan lelkes az ember, viszont legalább van ideje jót cselekedni. A környező hágókra rengeteg busz jár fel úgy, hogy bringaszállító utánfutó van rákötve, így a montisok, meg akik csak lejtőhuszárok, könnyedén feljuthatnak. De nem az előttünk a megállóba becsörtető busszal ám, ami fura hangokat adott ki. Tamás hivatalból is lecsekkolta, és észrevettük, hogy az utánfutó kis segédkereke csikorog és próbál nem szétrobbanni, mert ’figyelmes’ gazdája a reggeli hidegben elfelejtette felhajtani.
Kézzel-lábbal magyarázunk a sofőrnek, mert persze semmilyen emberi nyelven nem beszélt. A nagy mutogatásból az lett, hogy majdnem ránkhívta a rendőrséget, hogy megtámadtuk. Végül hátrajött, és amikor látta a készülődő nagy bajt persze hatalmas gesztusokkal hálálkodni kezdett.
Most, hogy megvolt a napi jótett, gondoltuk megérdemeljük a jutalmunk is, hogy végre jó idő legyen. De sajnos nem.
Újabb felhők úsztak be, félő volt, hogy megint eleredhet az eső. Melegebb sem lett, a felfelében is szinte minden ruhánk rajtunk volt. A szűkülő völgy látványa viszont gyönyörű volt, a csodás fenyvessel.
Életre kelt a sok bringás is, ilyen nagy társaságban mindjárt jobb volt mászni. Jó sokára elértük az elképesztően szép víztározót. Húúúú…Ilyen színt, főleg, amikor egy kicsit a napocska is kisütött. A környező hatalmas csúcsok szépségesen tükröződtek vissza a vízben, csak kissé havasan. Sebaj, annál jobban lehet hencegni a nyaralós képekkel otthon :-). Az egész környék fantasztikusan szép, ha nem lenne felhő, akkor a Mont Blanc is látszódna, de így sem panaszkodtunk.
Amiért háborogtunk, az inkább az volt, hogy a felfelébe beleépítettek egy kis lefelét, ami a csípős időben nagyon nem esik jól a mezei bringásnak. A tó mellett és a csodás sziklák, hatalmas vízesés tövében azonban mégiscsak élmény volt tovább mászni. Bár némileg kedvünk szegte, hogy egy futó csak úgy ukk-mukk-fukk simán megelőzött. Kissé visszavetett az arcméretünkből a dolog, de végülis a bringatúra az nem verseny, hál ’Istennek.
Persze ez nem vonatkozik mindenkire, mert sorra jöttek fel az angolok pillekönnyű bringáikkal. A rider viszont koránt sem volt pillekönnyű, de lihegve próbált leelőzni. Hát az ilyen szituáció megmelengeti versenyzői keblem, és persze igyekeztem nem hagyni magam. A fickó már a nyeregből kiállva tolta, amikor hatalmas reccsenéssel eltört a váza. Na gondoltam, szép menet lesz ez így neki lefelé… Jó sokat gyalogolhat.
Persze nem mindenki olyan dimenzióban bringázik mint mi. Ezeket a ridereket fűtött csapatbuszok várják fenn a hágón, hogy ne kelljen a lefelében fázniuk. Csendben jegyzem meg, hogy ezúttal nem néztük le gyengeségüket, hanem inkább bölcs előrelátásnak neveztük és kissé irigykedtünk. Más bringások stoppolni próbáltak, hogy megússzák a lefelét és itt pikk-pakk, találtak is fuvart. Elképesztő! A legtöbb autós még plédet is hoz, hogy a bringát biztonságban helyezhesse a kocsiba.
Kedvünk lett volna a hidegben nekünk is ehhez a stoppolásos megoldáshoz folyamodni, de hát milyen gagyin nézne az ki a beszámolóban… Mi kemények vagyunk ám, és még keményebbre fagytunk… Először sorunkra várván a Cormet de Roselend hágótáblánál (1968m) a fotózkodásra. Én persze rövidben, mert meg kell mutatni, hogy a nyári hó sem győzhet le. Aztán pedig a nagyon látványos, de rendkívül hideg lefelében.
A készülő eső, és a borzasztó hideg ellenére is a tó partján lévő pici templom mellett már gyűltek a piknikezők és terítették le a vizes fűbe a piknikpokrócokat, ráültetve piciny gyerekeiket. Hiába no, nem csak mi nem vagyunk normálisak.
Innen viszont jól látszott, hol kell felmenni még egy izgalmas hágóra a Col du Pre-re, ami a Google-n igen szépnek tűnt, ráadásul Mansi is erősen javasolta. Neki nem érdemes ellentmondani, bár ő most épp hatástalanítva van a svájci hóban.
Jó ötletnek tűnt, hogy megint ki kéne melegedni kicsit, így átgurultunk a hatalmas gáton. Húúú… hát nem semmi a lelátás!
Innentől magányosan másztuk a keskeny 10%-os emelkedőt, erre már nemigen jön senki. Pedig tényleg bánhatják. A kis út bájos mezőn kanyarog felfelé csodás rálátással a tóra.
Hamar fel is érkeztünk az állítólagos hágóra a Col du Pre-re (1703m). Fura volt, hogy az utána következő lefelén, megint felfelé mászunk magasabbra, mint a hágó. Érdekes. Állítólag azért nem mindig a legmagasabb pont a hágó, mert kapcsolatban van inkább azzal, hogy melyik oldalról melyik vízgyűjtőbe folynak a patakok. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre érdekes.
Egy szuper piknikasztalnál költjük el elégedetten az ebédünket, a kilátásra nincs ám panasz. Valószínű mindenki a szép hegyoldalakat bámulja, mert maradt itt a korábbi kirándulóktól napszemüveg, túrabot stb… Végül megálltuk, hogy semmit ne vigyünk magunkkal, bár mindegyik cucc szuper minőségű volt, a mi kissé szakadt dolgainkhoz mérve.
Fantasztikus szerpentin következett lefelé, amin azért nem fáztunk, mert annyira féltünk. Irtó meredek és keskeny volt. Egyszer innen is tuti meg kell, hogy másszuk. Hamarosan jól kirajzolódott a Col d’ Areches meredek útja is és vágyódva nézegettünk arra felé. Egyszer tuti bejárjuk, lesz ami lesz!
Most viszont az lett, hogy a meredeken kezdte a fékem megadni magát. Jujj… Szerencsére az apró falucskában persze volt egy nagy bringabolt. Sajnos ilyen típusú fékjük pont elfogyott, de az eladólány addig telefonálgatott, hogy a közeli másik boltban talált is szerencsére. Mondta, hogy érdemes átmennünk, nincs túl messze. Csak 20km innen. A sátorban megnéztem hol is van ez a cím. Tényleg csak 20 km, de közte van még a Saisies 1650m magas hágója… Naaagyon vicces. Na mindegy ez van.
A kempingbe érve még mindig nagyon hideg volt, de legalább kezdett sütni a nap. Naná, hogy a mi sátrunk árnyékban volt persze, ha meg kiültünk főzni a napos parcellába azonnal elzavart onnan minket a tulaj, mert jönnek csőstül a vendégek. Ja igen, ahogy javult az idő megjelent a rengeteg lakóautó, hiszen hogy nézne ki, hogy a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén nem kempingeznek. Amúgy teljesen megértem őket 🙂
A szigorú kempingesen azzal álltunk bosszút, hogy mostunk és a száradó ruháinkat az összes fellelhető helyre fellógattuk. Mi igen viccesnek találtuk a dolgot.
És a hangulat csak fokozódott, amikor megnéztük az időjárás jelentést, és igen, már csak ma éjjel kell megfagynunk, utána újra jön az izzadva megsülés a hágókon. Éljeeen!
