avagy a pihenőnapon is muszáj valami egyedülállóan szép látványossághoz bicóznunk.
Napi táv: 54km és 421 m szintemelkedés
Már 2016-ban kinéztem magamnak a Samoens környéki völgyfejet. A térképről eszméletlen izgalmasnak tűnt! Aztán képeket is néztem róla! Na igen, ide bizony el kell, hogy menjünk! Így, hogy a nagy forgalom miatt lemondtunk a mai Joux Vert mászásról, de vasárnap meg a Colombiere-n sem érdemes továbbmennünk, az idő pedig gyönyörű, nos, így épp elérkezett a megfelelő pillanat, hogy ellátogassunk ide!
Tomi, figyelj, tudok egy helyet, ami gyönyörű, nincs messze, sok szintet sem kell menni… Annyira szeretnék oda elmenni! Tudom-tudom, hogy pihenünk, de szép az idő és ez nem megterthelő! Na… lécci-lécciiiiii!!!! Hát Tomi szokás szerint végül megint beadta a derekát, de most ő is feltételekkel állt elő: az út forgalmas, de találtam egy rövidítést! Jaaaj, neeee!!!! 🙂 Az ilyen rövidítésekkel mindig csúnyán megjártuk, és kemény munkával tudtunk csak visszajutni az eredeti útra.
De igaza van, az autóút elviselhetetlenül forgalmas, hát lássuk, mit tehetünk helyette. Először is mosunk, mert a tiszta ruha növeli Tomi konfortérzetét, én meg idegbajt kapok, hogy mosásra vesztegetjük a jóidőt…
Mosás végre kész, hát indulás! Hú, de jó! Az út, amit Tomi kinézett, pont a karthauzi kolostor felé vezet, amit én mindenképp meg akartam nézni. Annyira idilliek a szép épületek, ahogy mint máshol is, a völgyet uralják. Jó lenne bemenni, és a szerzetesek életéről többet megtudni, de épp valami rettenetesen modern, számunkra groteszk szobrokból való kiállítás zajlik benn, húzós belépővel. Ok, kívülről is jó lesz, végülis innen is érdekes. A kolostor és a környező csodás hegyek szemlélésére le is telepedtünk egy direkt erre a célra készített padra.
Mikor a fenekünk már végképp felégett a forró padon, befejeztük a szemlélődést és útnak indultunk. Na nézd, mondja Tomi, itt kezdődik a bringaút. Út??? Már a táblája is csak mountainbike ösvény… Na de mindegy, gyerünk! Így túrabringáinkkal és az első villán lifegő ebédünkkel nekiindultunk a rázós ösvénynek. Amúgy nagyon szép volt, többnyire a patak partján kanyargott, kis ligetes fenyvesekben a tűlevéllel borított, gyökerekkel szabdalt földút. Ha nem féltünk volna, hogy leszakad a csomagtartó még kifejezetten élveztük is volna. Így viszont igen lassan mertünk csak vánszorogni. De sebaj, ez egy pihinap, max nem érjük el majd a vízeséseket (na persze, majd egy frászt nem…).
Igen izgalmasan látványos volt amúgy az ösvény. Gyönyörű tavak, a gyors patak ártere és a körbeölelő hegyek látványa lenyűgözött minket. Már eddig is sok helyen láttuk, de most megint rácsodálkoztunk a víz fantasztikus erejére, hogy mekkora hordalékmezőket tud kialakítani!
Hosszas vánszorgás után megelégeljük, és mégis kimegyünk a forgalmas aszfaltútra. Itt már nem is olyan vészes amúgy a forgalom… Óh, korai volt az öröm. Samoens városkájában iszonyat tömeg, a tóparton alig lehet haladni. nyugit akarunk!!!! Na jó, viszont jégkrémhez jutottunk itt, ami mindenképp növeli a tömegelviselési állóképességünket. Amúgy a tó gyönyörű, igazi hegyi látkép!
Innentől szerencsére már egy kevésbé forgalmas völgyön megyünk felfelé. A táj teljesen megváltozik, varázslatosan szép magashegyi patakvölgyben gurulunk.
Végül megérkezünk az aszfaltút és egyben a völgy végébe. Milliom a túrista. Nem csoda… Patkó alakban vesznek minket körbe a vízesésekkel tartkított sziklák, fantasztikus túraútvonalak indulnak innen. Na ide is vissza kell ám jönnünk, gyalogozni, montizni. Mondjuk az útról szemlélve is lenyűgöző a táj, de mégjobb lenne, egész nap a vízesések világában csavarogni. Ha júniusban jönnénk, akkor több, mint 30 vízesést láthatnánk egyszerrre. Így sem rossz, de egyetlen fotóba sajnos nem fér bele a látvány. Fantasztikusan szép!
Wow, hiszen itt kemping is van! Muszáj lesz visszatérnünk! Az autók lassan elfogynak. Vasárnap este van, indul mindenki haza. Végre-végre kezd nyugalom lenni. Soká szemlélődünk, hiszen mindig lenyűgöznek minket az efféle természeti csodák. Vajon hogyan alakult ki, milyen lehetett egykoron a táj? De jó lenne időutazni!
Lassan mi is indulunk vissza, mert kb egy órányi visszaút áll előttünk, főleg, ha kihagyjuk a montiösvényt és bevállaljuk a forgalmat… Nagy szerencse, hogy szinte végig finoman lejt az út, a forgalom meg egyszerűen eltűnt! Jó minőségű aszfalton, vidáman száguldva érünk vissza a kempingbe. Elégedetten vacsizunk és izgatottan tervezzük a holnapi kalandot.
Adunk majd még egy esélyt az egykor gonosznak tűnő Colombiere-nek…
