avagy, tuti az egész világ ezen a környéken autózott, még jó, hogy erre a hegyre nem jöttek fel.
Napi táv 62 km és 1320 méter szint
Sok-sok tervem volt ide, Tanningesbe. Nem véletlenül jöttünk el idáig. Vízeséssel záródó szurdok, Col de Joux Plane, Col de Joux Vert és még egy kisebb Big. Nagyon izgalmasnak ígérkezett. De… Kár, hogy a tegnapi nap olyan hosszúra sikerült, későn feküdtünk…, kár, hogy hétvége van, és kb minden autós idejött, kár, hogy minden kajánk kifogyott, és csak egy rohadt nagy szupermarket van a környéken, ahol persze épp mindenki vásárol…
Na mindegy… Persze ma gyönyörű, napsütéses bringás idő van. Ki kéne használni! (szerintem…). Na de kezdjük, essünk túl a bevásárláson, a finomságoktól talán Mindenki jobb kedvre derül, és akkor hátha-hátha rávehető egy kis kirándulásra ma is… Tomi ugyanis eldöntötte, hogy a napsütésben is vidáman tud ma heverészni…
Na persze, amikor végre látni is lehetne a hegyeket… Na nem baj, egy kis finomság talán majd meggyőzi. Már csak ezt az állat hosszú sort kell itt a pénztárnál túlélnem. Totál elfáradtam… De megvan a kaja! Irány vissza a kempingbe!
Alig vártuk, hogy megkóstoljuk a sok finomságot. a kempingbe a helyünkre érve, azonban rájöttünk, hogy más is nagyon várja a kóstolást… A szomszédos lakóautóból óriási bernáthegyi ront ránk, egészen átölelve ugrik rám, én veszetten őrzöm a kaját, Tomi próbálja lerúgni a bestiát, ordítozunk mindketten, míg gazdái reggelijüknél üldögélve nézik a jelenetet, és kisérletet se tesznek arra, hogy kutyájuk visszahívják.
A végén tehetetlenségemben már sírva fakadok, a hatalmas kutyával a hátamon. Erre már odajön az ürge, hogy mi van, talán megharapott? Ha nem, akkor minek bőgök? És végül elviszi a kutyát, miközben mindkettőnket tök hülyének állít be a gyerekei előtt. Az egyik kicsi lány végül ezekután kb percenként elnézést kért tőlünk csendben… Szegény kicsi… Ilyen szülőket érdemel?
Na ennyit az induljunk el hamarról. A tavalyi kutyaincidens után (Bovecben próbálta feldönteni a sátrunkat és a főzőt egy kutya), már van gyakorlatunk a teli sátor új helyre szállítmányozásából… Viszonylag hamar végzünk is, a finom csokipudding pedig vígasztal valamennyire. Tomi, igazán az vígasztalna, ha ebben a gyönyörű időben legalább az egyik hágót megmásznánk. Naaa… légyszi-légyszi!!!
Hát amikor efféle körülmények közt Tomi végül beadja a derekát, abban bizony túl sok köszönet nincsen, mert eléggé érezteti, hogy nincs ám ínyére a dolog, csak kényszer hatására cselekszik… Ilyenkor minden rettentő elviselhetetlen szerinte. A meleg, a forgalom… Oké, aláírom, hogy undorítóan nagy volt a forgalom, amíg elértük a hágó alját, de onnan már szinte semmi. A meleg meg tényleg meleg, hiszen nyár van! És eddig vártunk a jóidőre!
A hegy eleje is érdekes és meredek, pazar kilátással a Mont Blanc irányába, amit persze a felhők megint eltakarnak…
Tomi tapossa ugyan a pedált, de nem túl lelkesen. Így szokott tűntetni az erőszak ellen, hogy nekem azt kelljen hinnem, hogy ezzel a tempóval kizárt, hogy ma felérjünk, aztán amikor meg már tényleg reménytelennek tűnik a helyzet, akkor elkezd neki végre tetszeni a hegy, és halad, mint a nyúl… De addig… Jobb a rádiót nem bekapcsolni, mert belőlem sem hozza épp a legjobbat ki az efféle szituáció. Pedig a táj gyönyörű és végre süt a nap!
A hágóút is nyitva van, így semmi akadálya a mai hódításunknak.
Csodás mezők közt haladunk, jól belátva az egész völgyet és a szembe lévő hegyeket. a kis falvak is jópofák. Ha nem lenen ilyen forgalmas a völgy, akkor jó lenne ide költözni.
Az út baromi meredek volt, egy percre sem unatkoztunk ám!
Végül elértük az utolsó kis falut, ahol bociék víg csengőszóval köszöntöttek minket. a hangulat is kezdett enyhülni, hiszen lassan magashegyi lesz a környezet, kihalt és ezt mindketten szeretjük.
Kis hütték, legelésző tehenek, erdők, fenyvesek, hatalmas hegyek és igen meredek aszfaltcsík… Kezdünk lendületbe jönni.
Már csak 3 km a hágó, de gyanús, hogy nem lesz túl egyszerű. Bár, így csomag nélkül határozottan könnyebb a tekerés.
Azt hiszem, mostmár Tominak is kezd tetszeni a szépséges hegyi út, hiszen végre már ő is fényképez!
De azért a fotón biztos, ami biztos még muszáj mutatnia, hogy őt ide bizony felkényszerítették…
Innentől mindketten élvezzük, hiszen a kilátás mesés, talán egy kicsit el is üldögélhetnénk az elhagyatott padon. Ja, nem… motorosok érkeznek, akik annyira elfáradtak, hogy azonnal a padra rogynak, és cigire gyújtanak… Hát, ez már tényleg sok a jóból! Na mindegy, legalább továbbmegyünk, hátha így ma még felérünk.
Derekasan küzdünk, itt már mindkettőnknek jó a kedve, hiszen végre magasan vagyunk! Egyre szebb a táj! Juhé!
És már fenn is vagyunk, igen elégedetten. a táj fenségesen gyönyörű! Ide biztos, hogy visszajövünk vadkempingezni, gyalogtúrázni, montizni! (Atyám, de jó lenne, ha egész évben csak ezt kéne csinálnunk, akkor talán tényleg az összes gyönyörű hely felfedezésére jutna időnk!
Matricáink felragasztva, evés-ivás, fényképezkedés, nézelődés. húúú, de jó ez a hely! De sajnos, ideje indulnunk, mert messze még a kemping. Ja… és most nézem, mondja Tomi, hogy nem csak simán legurulunk, hanem sajnos lesz ám benne egy csomó fel is! És tényleg… De hősiesen tűrjük, és mászunk újra. A hegy túloldala pedig ha lehet még szebb, a mászást pedig vad lejtőzés követi, mert ebből az irányból a hegy még meredekebb! Milyen jó, hogy nem erről másztuk 🙂 .
Vígan gurulunk sok helyütt valóban a sípályákon. Nagyon élvezzük a nyugit, a tájat. Egészen addig, míg el nem érjük a hágóút kezdetét. Innen irdatlan nép, brutálsok autó közt küzdünk, nem keveset még ráadásul felfelé is, az újabb hosszú, de nagyon forgalmas gurulás előtt.
Meg is állapítjuk, hogy a Joux Vert és Avoriaz sajnos már megint ki fog maradni, mert ebebn az életveszélyes forgalomban tuti nem mászunk ide fel, a hágó kezdetéig mégegyszer… Majd egyszer autóval jövünk, és kényelmesen pont a hágó kapujában hagyjuk az autót. Persze nem hétvégén. de jó lesz! Harmadszor fogunk már próbálkozni, de remélhetőleg ekkor már sikerülni is fog!
Végre leérünk a hegyről, ahol még egy vicces látványosság mosolyogtat meg minket: egy felvonó és sípályatartozék emlékhely! Azta!!!! Tök jó valakinek, hogy ennyi mindent összeszedett, bár a valóságban azért jobban szeretjük ezeket a havas táj felett használni, és kiszállva belőlük jót csúszni a puha havon.
