A szívás napjai, avagy az igazi turista (elméletileg) nem fázik. Aham…
Napi táv: 30km és 584m szint
Reggel az időjóslással ellentétben szerencsére egészen normális időre ébredtünk. Esőre állt ugyan , de még nem esett. Gyors reggeli és összepakolás után elindultunk a kiszemelt kerülőúton Conflansba. Húúú, hát nem bántuk meg, hogy feltekertünk ide, bár már ez az emelkedő sem volt túl könnyű.
Egy teljes egészében középkori, nagyon hangulatos kis erődvárosba érkeztünk a szemerkélő esőben, szerencsére elég korán ahhoz, hogy turisták nélkül élvezhessük az ódon városka hangulatát. Lenyűgöztek az apró sikátorok és a színes,vidám cégérek.
A főtéren még éppen csak kezdtek nyitogatni a kávézók, a szépséges templomban pedig egy hatalmas cica szegődött hozzánk helyi idegenvezető gyanánt. A végén alig tudtuk lerázni, még a templomon belül is otthonosan sétafikált.
Végül még a várfalra is ráleltünk, ahonnan szép kilátás nyílt az esőfelhős környező hegyekre, és az 1992-ben téli olimpiát rendező Albertville városára.
Próbáltuk megfejteni, vajon merre is visz majd a kerülőutunk a hegyen át Beaufortba, a világ legfinomabb sajtjának városába, ami nem mellesleg hatalmas bringaközpont is. Rengeteg hágóra lehet innen feljutni és számos mountainbike útvonal hálózza be a környéket.
Meg számos egyéb útvonal is sajnos, ami jól becsapott minket. Ilyenkor merül fel ugyanis, hogy melyik eszközzel navigáljunk. Papírtérkép (Michelin, esküszöm rá) vagy GPS (Tomi voksa). Az előbbi előnye, hogy könnyedén lesz teljes rálátásod az egész útvonalra, nem igen fogsz beleszaladni zsákutcába ha már végre tudod pontosan hol is vagy. Nos, ez a pontosan melyik kereszteződésben is állsz egyáltalán nem mindig egyértelmű. Na, erre jó a GPS. Azonnal tudod pontosan hol vagy, viszonylag könnyű megállapítani, hogy a sok kis utcából melyiken is indulj el, hátránya viszont, hogy nehézkes pontosan végigkövetni az egész útvonalat.
Hát ez lett a mi vesztünk is. Jó néhányszor felmásztunk irányban jónak tűnő, irtó meredek utcákon, melyek egyszer csak véget értek, mert csak egy házikóhoz vezettek. Mondjuk még mindig jobb volt, mint a forgalmas főúton mászni. Végül meglett a mi utunk is, de aztán persze ez is kivezetett kis szakaszon a főútra.
Itt próbáltunk haladni, hogy minél rövidebb ideig „élvezzük” ezt a szakaszt. Azt hittük, hogy egész jó tempóban haladunk, amikor elsuhant mellettünk egy idősebb pár, méghozzá csomagos mountainbike-kal. Ők ugyanis többnyire az ösvényeken járják be az Alpokat. Szépen lealáztak tempójukkal,de a kempingben azért jól összebarátkoztunk velük, a hollandokkal.
Sebaj, újra jöttek a párhuzamos utacskák és a sok zsákutcás visszafordulás ellenére is minden alkalommal, nagy bizalommal vágtunk neki a következő meredek lehetőségnek. Azért agyilag már kezdtünk kissé fáradni, meg egy csoki is jól esett volna…Végül meglett a patakot követő, a kis tejtermelő gazdaságokat összekötő hangulatos utacska, amin jól lehetett haladni.
Az út megkoronázásaként előttünk termett egy szupermarket is, ami már nagyon ránk fért, hiszen fogyóban volt a muníció, mi pedig jó néhány hegyet szerettünk volna a következő napokban megmászni. Ilyen helyeken érdemes bevásárolni, mert főként a saját márkás termékek igen kedvező árúak. Végre friss gyümölcshöz, kólához és rengeteg csokihoz is hozzájutottunk, ami alapvető szükséglet egy ilyen napsütésmentes időszak leküzdéséhez.
Profi mód nyomtuk be szerzeményeinket a csomagba, ami meg nem fért be, azt a helyszínen megettük. Ez a módszer mindig beválik ám. Újult erőnkkel hamar elértük a gyönyörű kempinget.
Gyorsan felvertük a sátrat, bedobáltunk mindent, ami az esőben kellhet( kb mindent), majd városnézésre indultunk, hiszen picit kidugta a napocska is az orrát, és még csak dél volt, nem tekertünk ma még eleget.
Örömmel fedeztük fel a szép kis várost, melyet a sajtüzem ural alapvetően, mégis teljesen beilleszkedve a városképbe. 2018-ban fel is fedeztük a sajtmúzeumot, valamint erősen leteszteltük a sajtkínálatot és hát mennyei! Feljebb itt is bújik egy aprócska középkori városmag, és nagyon tetszett nekünk a városkát átszelő kis patak és fa és kő hídjai.
A sláger pedig az elképesztően hívogató, gyönyörűséges és ínycsiklandozó termékekkel rendelkező pékség lett. Muszáj volt kellőképpen letesztelni.
A patak partján ülve majszolgattuk finom szerzeményeinket, és élveztük a napfényben életre kelő városkát. A rengeteg vidám turistát és az elképesztő mennyiségű bringást, aki mind a jó időre várt, hogy meghódítsák a legendás hágókat. Akárcsak mi.
Sajnos ez nem ma lesz, mert hirtelen megint csöpögni kezdett az eső, így gyorsan visszaszáguldottunk a kempingbe. Hamar lefeküdtünk, gondoltuk átalusszuk az esőt, holnap pedig vidáman mászunk majd a napsütésben. Aha, ahogy azt mi képzeltük. Minimum 40 órát kellett volna végigaludnunk, ha meg akartuk volna várni az eső végét, de erre a mutatványra még Tomi sem képes.
Borzalmasan hideg reggelre ébredtünk (2 fok), a hegyek mind eltűntek az esőfelhőben és ha nem érkezik meg fél nyolc körül a helyi pékautó, akkor talán ki sem mászunk ma. Ez volt kedvenc szórakozásunk. Hamar rájöttünk hol áll meg majd pontosan, és hát persze, hogy mi voltunk az elsők, akik ott tolongtunk. Kulturáltan nem vásároltuk fel az egész autó tartalmát, gondolva a többi kempingezőre is, akik jó sokan voltak, lévén ma van a nemzeti ünnepük, és még hosszú hétvége is. Ilyenkor mindenki kinyomul a szabadba.
Szerencsére elég furfangosak vagyunk, így rájöttünk, hogy az autó körútjának túlsó végén is érdemes megállítani az autót és felvásárolni a maradék eszméletlen finom túróval töltött mazsolás csigákat és a belga csokis croissant-okat. Kellett is a kitartást segítő muníció, mert egész nap esett, melegebb sem lett és a pici sátorban hamar elkezdtünk fázni, meg nem is túl jó ennyit feküdni. Felülni nem tudunk olyan alacsony.
Összes ruhánkat magunkra vettük, hogy kibírjuk a hideget. Még az ebédet is téli kesztyűben főztem olyan hideg volt. Főként, hogy nincs váltócipőnk, én pedig hamar észrevettem, hogy az előrelátóan felvett összes zoknim, nos, mind a négy átázott… Óh, neee… Szerencsére éjjelre Tomi tudott még adni egy száraz, de picit használt zoknit a fagyási sérülések megelőzésére.
Szerencsére voltunk néhányan, akik csak kis sátorral voltak, így beengedtek minket a rendezvénysátorba, ahol nem volt ugyan melegebb, de legalább fel lehetett egyenesedni. Igyekeztünk jól eltölteni az időt: háromszor is megreggeliztünk, és kétszer is megebédeltünk. Sokat üldögéltünk a mosókonyha kövén olvasgatva lévén ott picit kevésbé hideg és volt konnektor, hogy feltöltsük a telefonokat. (Ha tehetjük, megpróbáljuk saját erőből megoldani napelemmel és takarékossággal az áramszükségletet, de itt mégiscsak kellemesebb volt, ha kicsit tudtunk olvasgatni.)
Na meg tartani a kapcsolatot a többi expedícióval. Kínunkban mind azzal hencegtünk, kinek milyen rettenetes most a helyzete. Legelőnyösebb pozícióban talán Mariannék voltak, akik kissé délebbre kempingeztek, ráadásul az autójukba sok meleg cucc is elfért. Nekik talán inkább csak bosszúság volt az eső. Mansiék pedig Svájcban feküdtek a hóval körülvett sátrakban. Mókásnak éreztük, hogy megosztjuk egymással a helyzetjelentéseinket.
Persze a valóság már korán se volt olyan vicces. Próbáltunk a zuhanyzóban felmelegedni egy kicsit, de sajnos teljesen idióta megoldású volt. Alul-felül nyitott, csak úgy süvített át a hideg. Mondjuk legalább nem panaszkodhattunk, hogy nincs meleg víz. Olyan forró volt, hogy malacot lehetett vele pörkölni, képtelenség volt aláállni. Ha viszont nem álltál alatta, akkor meg megfagytál. Nyilván, hogy az utolsó napon fedeztük fel, hogy egy másik épületben vannak ám hagyományos, jól záró zuhanyzók is. Király.
Sajnos az időjárás-jelentés sem volt biztató. A Mont-Blancon lévő állomás csak annyi előrejelzést tudott kiadni, hogy nem adnak ki előrejelzést, mert annyira bizonytalan a légköri helyzet. Hát ez jó… Na mindegy, késő délután legalább volt egy pici esőszünet, így aztán mindenki a recepció 3 méteres sugarában tolongott, mert odáig ért el az ingyen wifi.
Korán mentünk aludni. Az túlzás, hogy aludni, mert bár minden cuccunk rajtunk volt, értsd ez alatt a sittes zsákot és a bringatáskát is, mégis majd megfagytunk. Összebújva melegítettük egymást, kint pedig csendesen szállingózott a hó. Micsoda július 14-e!
