avagy jók (lennének ) a kilátásaink
Napi táv: 60 km és 1200 méter szintemelkedés
Nem mondanám éppen, hogy a tyúkokkal keltünk volna. Idén semmi nem olyan, mint máskor, amikor sokszor már reggel ötkor úton voltunk, hogy a hatalmas hegyekre még a déli forróság előtt felérhessünk. Ezúttal egyáltalán nem kellett tartanunk a forróságtól, a többnapos esőzéstől viszont annál inkább.
A helyzetnek megfelelően Tomi többnapos nyári álomra rendezkedett be. Igaza is volt sajnos. Én pedig mindig bízom az időjárásban, hátha mégis lesz alkalom ma is tekerni, hiszen az idei túránk oly rövid, nem volna jó semmit sem kihagyni belőle. Hétkor csörög is az ébresztőm, hátha… Tomi elégedetten én pedig elkeseredetten nyugtázom, hogy tényleg szakad az eső. Ahogy megmondták. Itt vagyunk ezen a gyönyörű helyen és csak a sátor belsejét, illetve vérmérséklettől függően a szemhéjunk belsejét nézegetjük. Felettébb bosszantó. Legalábbis nekem. Tamás ellenben élvezettel szúnyókál. Na ez végképp megőrjít…
Váratlanul mégis eljött az én időm. Füstölgésem közben arra lettem figyelmes, hogy már nem pereg az eső a sátorponyván. Éljeeen!!!! Toooommmiiii!!!! Ugye te is örülsz!!!! Mehetünk a hegyre!!!! Elkeserítő a reakció… Konkrétan semmi, húzza tovább a lóbőrt. Kétségbeejtő. Na nézzük csak, mit tehetnénk, hogy a felkelésre rábírjuk. Hmmmm… Ez már többször bevállt. Irány a bolt! Az ínycsiklandozó finomságokra még egy ilyen morgós medve is képes előbújni.
A bolt nem volt épp közel, de addig is még én gyaloglok Tomi talán kialussza magát… Talán… Na sebaj. Én tuti felébredtem, mert úgy néz ki az idei túrán valami karmatikus dolgom van a kutyákkal, mert az egyik házból máris vicsorogva rohan rám egy legalább öt centis kutya, aki tuti süket is, mert gazdi hívása totál hidegen hagyja. Remek…
Ahogy kijutok a völgy mélyéből viszont röktön megjön a kedvem, elképesztő a kilátás a kis városkára. Aztaaa!!!! Tomi ezt látnod kéne! Szaporázom lépteim, minden fellelhető finomságot begyűjtök a boltban és rohanás vissza a kempingbe. A kutya már vár persze, nem úgy, mint Tomi. Az ínycsiklandozás sem jött be…
A kaja tudatától persze én már éhenhaltam, leesett vércukorszinttel morgolódok, hogy de jó is lenne együtt reggelizni a kedvesemmel. Ő a sátorból morog, hogy miért nem hagyom, hogy legalább egyszer kialudja magát. De könyörgöm, 10.30-kor hogy tud még bárki is aludni, mikor várják a hegyek! Az előrejelzés szerint vagy kettőig nem is fog esni, szóval gyorsan felugorhatnánk a kilátóba. Mire elkeseredetten feladom addigra ő persze frissen és jókedvűen kimászik, mert a hasija… Mégis vonzó a sok fincsi kaja.
Teli gyomorral a mai etap megtárgyalása is könnyebb. Neki semmi kedve… De én akkor is megyek. Ok, akkor velem jön. Ebben többnyire nincs túl sok köszönet ilyenkor, amikor nincs kedve. Hadd menjek egyedül! Nem-nem… Végül nagy nehezen, és a közelgő esőtől fenyegetve nekiindulunk.
Az eredeti tervet, a legalább három hágós gyönyörű kört persze felejthetjük, örülhetünk, ha szétázás nélkül feljutunk a térképen pikk-pakk elérhetőnek tűnő kilátóhoz. Na ez perzse csak térképen tűnt így, mert amúgy 30 kilométeres, hosszú és néhol meglepően meredek mászás várt ránk.
A táj elképesztően gyönyörű (lenne, ha látszódna a párában…) és tiszta időutazásban van részünk a szépséges középkori falvakon keresztül.
Csak másztunk-másztunk, láthatóan ma már ezt az emelkedőt sosem fogjuk leküzdeni. A levegő fagyosra váltott, tisztára, mintha nem is nyaralnánk, hanem tényleg síelni mennénk ide, a sífutópályákra, amik a gyönyörű erdőben kanyarognak. Végül egyre jobban kezdett tetszeni a hatalmas erdő, majd a hegyél, melynek túloldalán több. mint ezer méterrel lejjebb a Chambery tó ( a Lac de Bourget ) nyúlik el. Fú, mostmár nagyon várjuk a kaffa kilátást! Várakozva küzdjük le az utolsó kemény szakaszokat, majd megérkezünk a hegy tetejére.
Szóval felértünk végre. De hol is van a hegytető a kilátással? Némi keresés után végül csak meglett és elégedett vigyor ült arcunkon. Bár a felhők a környező hegyeket sajnos takarják, de legalább a rossz időben nincsenek sokan, az egész üvegaljú kilátót befoglalhatjuk! És a többi (mert szerencsére jó néhány van) kilátófolyosón sem kell sorbaállnunk.
A csúcson jópofa üvegfalak mögé állva láthatnánk pontosan, hogy épp melyik hegyre van kilátásunk, ha lenne. A Mont Blanc-ot is simán láthatnánk. Ő idén csúnyamód, nem engedte szinte sehonnan láttatni magát… De azért érdekes ez a tájoló játék. külön van felnőtt és külön gyerekmagasságban.
És meg is érkeztünk a legjobb részhez, az üvegkilátóhoz! Hű… nagyon kaffa! Éredekes, ahogy mi simán rásétálunk, rábringázunk az üvegre, mely alatt tátong a mélység, míg vannak akik a tériszonnyal küzdve nagy nehezen valahogy elküzdik magukat a korláthoz. Hú… de jó, hogy nekem egyáltalán nincs ilyen félelmem és baromira élvezhetem az efféle helyeket!
Sajnos az eső gyorsan közelített, így muszáj volt nekivágni a jéghideg, de igen élvezetes lefelének. Klassz táj, szép erdők, középkori faluk, extra hágók, elhagyatott sportszállodák. Élvezetes. Csak neee lenne ilyen hideg!
Mire füligérő vigyorral leértünk a völgybe jó meleg lett. Ennek ellenére nyakunkon az eső, de előtte még keressük ám meg a tegnap elmaradt pizzát! Lelkesen tekerünk hol erre-hol arra a városkában, ám úgy néz ki, ma is pizza nélkül maradunk…. Lemondóan huss be a boltba, valami főzhető cuccért. Nyilván ma van ott a nyugdíjasok napja, és egyenként váltják be az összes pontjukat az apró ajándékokra. Érdekes, hogy a hosszú sorban senki nem idegbeteg rajtam kívül. Talán ők ma már megették a pizzájukat.
Oly soká tart a bevásárlás ceremónia, hogy mire végzek vele, már majdnem ki is nyit a csak este nyitó pizzéria. Na sebaj. A finom grillezetthusi krumplival hamar és olcsón elkészül, ráadásul újabb csokipudingokra tettem szert, ígyhát elégedetten látunk hozzá a falatozáshoz. Végülis jó kis nap volt ez is 🙂 .
