avagy már megint a kicsi hágók kínoznak meg minket 🙂
Napi táv: 68km és 842 méter szintemelkedés
Sokáig tartott rávenni magam, hogy eről a napról írjak, de valahogy a sztorinak csak tovább kell mennie, főleg, hogy az idei, kivételesen szeptemberben megrendezett Tour de France egy csomó hágón átmegy majd, amerre jártunk. A 2020-as túránknál mindketten némi hiányérzetet érzünk, egyrészt, mert nekünk a két hét, az pikk-pakk elszállt, épp, hogy hozzáláttunk a tekeréshez… Tavaly még előttünk állt + 3 hét… milyen jó is volt… Másrészt az időjárás és a Covid helyzet sem tette lehetővé, hogy a népszerű, nagyon magas hágókat járjuk.
Harmadszor pedig erre a napra egészen mást terveztünk, és ez az összekötő szakasz csak amolyan pihenőnap lett volna, miután egyik kedvencünkön, a Col de la Glandonon és a Croix de Fer-en szétcsaptuk volna magunkat és imádott vadkempinges helyünkön élvezhettük volna 1700 méter felett az éjszakát. Hát semmi nem így lett, ennek ellenére ez egy elég kellemes szakasz lett.
Tudtuk, hogy már ma elkezdődik a napokig tartó esőzés… Nem volt kétséges, hogy a nagy hegyek felé nem mehetünk, mert a villámlás és a vihar túl veszélyes. A reggeli pakolással nem siettünk, hiszen a nagy párában minden csuromvizes volt.
Mire elindultunk egészen vidám, napos idő kerekedett, nagy volt a kísértés, hogy a Glandon felé vegyük az irányt… Viszont már innen, lentről látszott, hogy bár csodálatos a hegy, de a vihar oda már megérkezett.
Így szomorúan búcsút mondtunk a csodás hatalmas hegyvilágnak, a Madeleine-nek is hosszasan integettünk és nekivágtunk a kifelé vezető völgynek, ahol ezúttal kellemes meglepetés ért. Már harmadszor tekertünk erre de most végre megtaláltuk az ideális utat, ami nagyrészt egy bájos kis csörgedező patak melletti bringaúton vezetett… Mielőtt beletorkollott a gyorsforgalmi útba. Ó.. Bakker… Sokadszor is elcsesztük valahol.
Szerencsére ez ezen a vidéken nem olyan jelentős probléma, az autósok vigyáznak ránk, ki is találtunk a völgyből és máris előttünk magasodik a már jól ismert Miolans fantasztikus lovagvára. Egyszer bejártuk, hát érdemes! Elképesztően izgalmas helyeken lehet bújkálni a remek állapotban lévő középkori várban.
Itt, a vár mellett kezdődik a hágó, mely átvisz az Alpok ezen látványos hegyvonulatán be egy teljesen zárt, csodás világba, ahol eddig még nem jártunk, a Massif des Bauges-be, mely bájos falvaival, szép erdeivel és a tengerfenékről feltolódott különleges szikláival azonnal elvarázsolt minket.
A bejutás igazán nem probléma elvileg, hiszen a kevés bejáró egyike, a Col de Frene csak 950 méter magas és csak 600 méter mászást tartogat. Én nem is értem, miért ezek a könnyűnek tűnő kis hágók lesznek végül a legszivatósabbak? talán az volt az oka, hogy nem találtunk pizzeriát, és viszonylag nyűgösek voltunk ettől, vagy a sok kilométeren keresztül 10% közeli, elég forgalmas emelkedő volt a baj? Nem tudom.
Mindenesetre van valami lélektani problémánk, mert minél magasabb egy hegy, annál jobban tudjuk élvezni, ezeken a kicsiken meg csak a túlélésre hajtunk. Pedig remek szerpentínekről nyílt kilátás a felhőkben úszó hatalmas hegyekre ahonnan jöttünk. persze annyira kinlódtunk, hogy egy darab képet sem lőttünk a klassz kanyarokról.
Nos, végül felértünk és a hegy túloldalán fénylő napsütés a mi kedvünket is meghozta. Ragasszunk matricát, de nosza, hiszen ez a hágó nem hiszem, hogy túl népszerű lenne, nem sok magyar gyűjteményében szerepelhet, pedig szép is, csupa hajtűkanyar, a kilátás remek és jó meredek is…
Túl sokat nem tudtunk a ránk váró tájról, csak azt, hogy az utak, és néhány hágó jól néz ki a képeken és izgalmasnak tűnik a térképen. az, hogy maga az egész vidék ilyen meséséen szép, nem is sejtettük. Ha nincs a rossz idő, talán sosem jutunk el ide. Nagy kár lett volna pedig kihagyni! A Massif de Bauges szépen megőrzött múltjával nem véletlenül része a Világörökségnek. Mintha időutaznánk. Nagyon szerethető vidék. Nem zsúfolt, viszont gyönyörű.
Csak ámulunk-bámulunk a csodás tájon, már majdnem el is felejtettük az érkező szörnyű időjárást, hiszen ebben a színes szép világban ugyan mi rossz is történhetne? Hát napokig tartó felhőszakadás, ahogy ígérték. Nagy mák, hogy tévedtek 🙂 . De ezt ekkor még nem tudtuk, hogy kicsi világunkat nagyrészt elkerüli majd a környéken tomboló vihar, ezért igyekeztünk okosan szállástkeresni.
Kemping nem biztos, hogy van, legalábbis a neten nem került elő rá találat… Ez aggasztó… Főleg, így éhesen. Hm… mi lenne, ha ezúttal kipróbálnánk a hívogató Gite-ket, vagyis a speciális, francia kis túristaszállást. Hát, ezekkel úgylátszik sosincs szerencsénk, mert végre most először olyat találtunk, ami nyitva van. Csak épp teltház. Ne már!!!! Éhenhalunk nyüssz…
Szerencsére a Gite tulajdonoshölgye tutira állította, hogy nemmessze van ám kemping és bolt is! Juhé, ez növeli a kedvet, mégha az a 2-3 kilométerre, az inkább 13 is volt, de mindegy, ennyitől már nem halunk éhen. Végül nagyszerű, olcsó és barátságos kempingben foglaltuk el helyünket és rutinosan, jól szervezetten végezte mindenki a munkáját. Hamar felhúztuk a sátrat és a vacsi is pikk-pakk készen állt. Így már sokkal optimistábban vártuk a holnapot. Hátha adódik annyi esőszünet, hogy legalább az egyik csodás kilátóhelyet megmászhassuk! Az egész napi sátorbanfetrengés egy eső miatt ilyen rövid túrán szóba sem jöhetett. egyetlen napot sem akartunk elpazarolni…
