avagy, milyen más tud lenni egy hegy jégeső nélkül, jó időben
Napi táv 51 km és 1600 méter szintemelkedés.
Tudom,tudom, az előző évadot sem fejeztem még be… meg az összes többit sem. De most az ideiről van kedvem írni. Hiszen ez egy nagyon különleges túra volt. Először is nekünk a két hét nagyon rövid… annyi mindent kellett volna még bejárnunk! És két hétre tervezni sem egyszerű. Mi van ha sok lesz az esőnap például. Hogyan érünk vissza az autóhoz? Túl messzire menni így nem lehet…
És itt ám a Covid-szituáció. Idénre tulajdonképpen az indulás előtti napig egyáltalán nem volt tervünk. Minek éljük bele magunkat és dolgozzam ki hosszasan a tervet (ami önmagában is öröm), ha lehet, hogy egyáltalán nem mehetünk majd. Nálunk, Bajorországban például a kempingek egy része nem fogad sátras vándort. Csak a saját fürdőszobás lakóautókat.
Ja, és autó…ugye az is jó lett volna. Mert valahogy el kell jutnunk a bázisra, Carole csodás kempingjébe. Hűséges, öreg túratársunk, a 20 éves Peugeot pedig nyugdíjba ment a tavasszal sajnos. Nem kis szervezkedés és az itteni hatóságok rugalmassága okán meglett az új túratárs is az utolsó pillanatban, így hát mehettünk. Ja, és végül a kempingcuccaink is megérkeztek Magyarországról. Juhé!
Szerencsére tőlünk egy nap alatt simán elérhető a francia Alpok, éljen! Carole-t örömmel üdvözöltük a Val Morel bejáratánál lévő kempingjében. Mint mindig, most is lelkesen fogadott minket és persze, hogy vigyáz addig a Túratársunkra!
Mivel nagyon fáradtan érkeztünk, rögtön be is laktuk az új Túratársat, aki meglehetősen alkalmasnak és kényelmesnek bizonyult. Jó-jó, még van némi fejlesztési lehetőség rajta, de így hirtelen teljesen jó volt! (Feladvány tapasztalt csavargóknak: Vajon mi hiányzik a legjobban a képen az autóról, hogy enenk a túrának a végén autóval is kényelmesen vadkempingezhessünk? )
A Covid intézkedések miatt, amitől legjobban tartottunk az a mosdók használata volt. Szerencsére egyik kempingben sem voltak idén túl sokan, ennek ellenére az első esti zuhanyzás felért egy Mr Bean jelenettel: Fogmosás maszkban kéne, a zuhanyban fertőtleníts mindent, de izé… ahova a fertőtlenítőt leraktad, az le volt fertőtlenítve? Nem? De akkor most ahogy újra a kezedbe vetted a spreyt ott fogtad meg, ahol letetted oda ahol még nem volt lefertőtlenítve stb… 😀 ).
Végül arra jutottunk, hogy a legveszélyesebb rész a fogmosás, így abból napi egy is elég lesz… Mivel maszkban nem megy, ezért majd valahol a természet lágy ölén. Na ez a módszer bevált.
El is jött hamar a reggel a maga káoszával, hiszen a fáradtság miatt nem volt kedvünk este bepakolni. Most megint az egész kemping jól mulat, míg sikerül valahogy minden cuccot betömködnünk a táskákba a ládákból furcsa pergő szóáradat és időnkénti hangulatfellángolások közepette… De délre kész is vagyunk! Még jó, hogy ma csak 34 fok van… legalább nem fogunk fázni.
A Col de la Madeleine-nek nálunk története van ám. Eddig nem igazán sikerült megszeretnünk, mindig kitolt velünk! De adtunk neki még egy esélyt és nem bántuk meg! 2016-ban délről másztuk csomag nélkül. Életünk első csomagos hegyi etapja (Alp d’Huez, Croix de Fer, Col du Glandon, Col du Chaussy) után, mintegy pihenőnapként. A déli oldal folyamatos 10%-os emelkedője egy cseppet sem volt vicces…Sőt… Megfogadtuk, hogy többet ide nem jövünk.
2019-ben pedig ő volt az utolsó hágó a túrán. csakhogy a napja éppen 45 órásra sikeredett, melynek folytán a Tour nézése után éberen töltöttünk egy fél éjszakát szétfagyva a Lautaret hágón üldögélve, majd hajnalban megmásztuk a Galibiert és a Telegraph-ot, majd újabb Tour szakasz, és mivel jöttek holnaptól a brutál esők, így a következő szakaszt a Madeleine-t is igyekeztünk letudni. csomaggal majdnem mászhatatlan a meredekség, a holnapi jégvihar pedig aznap érkezett, így fennragadtunk újra a hegyre… (Többet ide nem jövünk)…
Na de idén, valami furcsa oknál fogva újra odavonzott minket magához. A hegy lábához eljutni is érdekes, hiszen a forgalmas völgy nagyon keskeny, mégis jól kitalálták, hogy bringásoknak is biztonságos legyen. Sok helyen emeletes az út.
Végre elértük a hágóút kezdetét. Kisebb aggodalomra adott okot, hogy az egyenmezben tekerő országutisok másfelé kanyarodtak, megálltak és Tomi után kiabáltak, hogy nem jó felé megy. Majd miután meglátták, hogy elszánt arccal én is az emelkedőnek veszem az irányt vad szurkolásba és éljenzésbe kezdtek. Hú… Hát ez az oldala is ilyen legendás erre? Vajon feljutunk-e rá ma? Reggel Carole megnyugtatott, hogy mára sincsen oda kizárva a jégeső…
2019-ben, amikor ezen az oldalon gurultunk le, egyáltalán semmit nem láttunk sajnos a hegy vad szépségéből. Na de ma van ám időnk szemlélődni, hiszen a meredek szerpentineken nem haladunk túl gyorsan. A látvány viszont kárpótol. Körben végig a hegyóriások!
Nem nagyon értettem, miért nem bírok jobban haladni. Talán megöregedtem? (Áh, dehogy…), vagy az, hogy síkon lakunk? Aztán este kiderült… A szép gondosan különválogatott tartalék tészta, öntet, miegymás, ami a kocsiban kellett volna, hogy várja visszatértünket érthetetlen módon valahogy beugrott a táskámba! Kb három kilóval növelve az amúgysem kicsi pakkot. Hát ez remek! Ráadásul, majd ha megyünk vissza az autóhoz így akkor azon a szakaszon is cipelhetek majd plusszban egy csomó kaját, hogy a megérkezéskor legyen mit enni.
Ok-ok, hogy könnyebb ez az oldal, de meglehetősen hosszú ám! Végetérhetetlen (de amúgy igen élvezhető) szerpentinek sorozata. A kilátás pedig bámulatos! Tominak csak óvatosan merem mondani, hogy mennyi klassz környező, meredek mászásra rá lehet innen látni… És ugye milyen szépek? Hívogatóak?
Főleg, hogy közben azon agyalunk, hogy elég sok mindent teljesítettünk már, és nem is vagyunk már egyre fiatalabbak sem. Lehet, hogy nem lenne marhaság egy elektromos túrabringa. Na de létezik ilyen, ami ekkora terhelést és ilyen mászásokat kibír? És mi lesz akkor hű barátommal, szürke Magellánnal???? Egyfolytában szomorkodni fog? Legjobb, ha megemésztjük ezt a tempót és inkább megpróbálunk még világosban feljutni. A hágó tetején amúgyis mindig szemléletváltás következik. A jól végzett kemény munka öröme.
Ha megéheznénk sem lenen probléma, mert a hágóúton sorra kínálják finomságaikat a sajtműhelyek! Nyami! Minek is hoztam azt a sok felesleges tésztát???
Hm-hm… én azt mondtam Tominak, hogy ez az oldal határozottan kevésbé meredek, mint a másik, Sokkal lankásabb lesz, ne aggódjon! Azt hiszem, így a félúti fáradtságban ezt a dokumentációt nekem készíthette…
A hágó felső részéről már egészen elképesztő a kilátás a hegyekre, illetve arra, ahonnan feljöttünk több, mint 1200 métertmár. Kezdjük élvezni! Igazából az lenne jó, ha minden hágóút csak a tetejéből állna 🙂 . Ilyenkor Tomi is kevesebbet morog, inkább fényképez.
Talán a Covid miatt, de nagyon nyugalmas volt ma a hágó. Alig találkoztunk autóval. Ha mégis, akkor az egész utazás során izgalmasnál izgalmasabb oldtimerek jöttek szembe, jó fejnek tűnő gazdikkal. Ezekben az ősi falvakban ez tiszta időutazás. Külön műsor!
A legvégén már tényleg enyhül a meredekség és nem győzzük bámulni a tájat! a nagy Mumus! Ha nem vigyázunk, még a végén a kedvencünk lesz! (Azt hiszem, az is lett… az egyik kedvenc, de legalábbis a hegy, amihez annyi sztori és érzelem fűződik!). Szeptemberben átjön majd itt a Tour de France, igaz, a másik irányból, mielőtt a mezőny meghódítaná a teljesen új hágót, a Col de la Loze-t. Talán valahogy kijöhetnénk… Hiszen át tudjuk érezni a versenyzők szenvedését. Csak épp ők nem állnak meg a tájat szemlélni, fotózkodni.
Szerencséje az utolsó pár kilométernek, hogy olyan gyönyörűséges, mert az újra 10% feletti részen hőseink nem mondtak túl szépeket, de tekertek serényen! Valahova el kéne ásni a feleslegben hozott autóbanmaradós kaját talán…
És végül tadam!!!! A tartalék tészta, s szósz is felérkezett a csúcsra! Ez ilyenkor nagyszerű érzés, hiszen megcsináltuk! Bár nem lettünk tavaly óta fiatalabbak, de még mindig képesek vagyunk rá! Éljeeen! Ugyanakkor keveredik bele egy kis szentamentalizmus is. ok-ok, de megint vége egy klassz kalandnak! Mindjárt sebesen robogva hagyjuk itt lefelé a hósipkás hegyeket. Le a meleg völgybe, mikor ez itt fenn a mi igazi otthonunk! Bár többet lehetnénk ilyen magasan!
Igen, büszkeség! Megcsináltuuuuk! Megnyugodhatunk, hogyha rajtunk múlik, akkor a túra többi része is menni fog! Persze egy ilyen kaland nem csak rajtunk múlik. adja magát ugye például az időjárás… Khm… Holnapi Col du Glandont már törölhetjük is sajnos. Aztán ne is beszéljünk például az útlezárásokról, melyek mindenféle meglepetést okozhatnak. De most mindez nemszámít! Hágótető! Ünneplés! Mi, együtt! Ezért megéri az egész!
Tavaly itt sűrű jégeső hullott, az étteremben váltottunk száraz és esőruhára. Óriási élvezettel húztam magamra készletünk egyetlen száraz zokniját (melyet Tomi előtte a legenda szerint 6 napig viselt). De száraz volt és meleg, mely tény határozottan javítja egy egy esős hágó megítélését.
Örömmel vettük észre, hogy a tavaly ideragasztott Velovetouros, és Superioros matricák még mindig a helyükön vannak! De jó! Vígan vigyorogtak ránk! Egy egész éven át kitartottak itt, esőben, hóban. mennyi kalandos átkelést láthattak!
Érdekes, hogy mennyivel szebbnek tud tűnni a déli oldal is, ha azon épp lefelé haladunk. Ugyan, mi volt ebben kétszer is nehéz? Tomi, mi lenne, ha a túra befejezésére erre jönnénk vissza majd? xskljcfsdghuiwgvvjksbjkvbhisufhz….. Na jó… csak vicc volt 🙂 .
Mindenesetre szántunk néhány emlékpercet a tavalyi jégeső elleni menedékünkre, a síhotelre. Azért van itt hangulat… A franciák abban is fantasztikusak, hogy úgy fejlesztenek, hogy nyáron is tele legyenek a sífaluk. Legyen mit csinálni a hegyekben! (Mondjuk nekünk a bringa, meg a gyalogtúra pont elég, de belőlünk aligha élnének meg…)
Lefelé menetben több ponton is megáltunk és felelevenítettük ama tavalyi viharos éjszakának a történéseit. Végül csak le kellett gurulnunk, ahol újabb kempinget teszteltünk, a Camping Nice-t, mert a közeli Bois Joli-t már jól ismertük és túl kényelmes volt. Na nem panaszkodhattunk, mert itt meg izgalmas, mert egy kutya rögtön keresztül is rontott a hálószobánkon meg az étkezőnkön, a szomszédos sátorhelyet wc-nek használva… Milyen jó, hogy kötelező őket pórázon tartani…. Még jó, hogy az első nap végül nem esett kár a felszerelésünkben.
A vacsorát persze hogy sötétben főztem már, túl egyszerű lenne, ha időben érkeztünk volna… Azért kimerültünk rendesen, viszont lehet, hogy napokig pihenhetünk majd, rögtön az elején, ahogy az időjárásjelentést elnézem…
