avagy 96 méteres monolit, két nagy magasságban lévő víztározó, erődrendszerek sokasága és egyéb meglepetések Christophe útmutatása alapján.
Napi táv 61km és 1400m szintemelkedés.
Na ő itt Christophe, kedves vendéglátónk és ötletgazdánk… Tudásunk alapján egyetlen dolog miatt maradtunk a környéken még egy napot: a térkép rengeteg erődöt jelzett és Will, a kedvenc bloggerünk is nagyon ajánlotta a bejárásukat. Megkérdeztem azért Christophe-ot, hogy ő, mint a hely ismerője milyen útvonalat és egyéb látványosságok felkeresését ajánlja.
Máris előkapott egy térképet és lelkesen ecsetelte, hogy erre meg arra, meg ide is el kell mennünk! A hatalmas monolit egyedülálló látványosság! Na jó, pici mászást kíván, de mi az nekünk! Aztán nem sokkal utána és csak néhány száz méter szint megmászásával (aha…) el is érjük a csodaszép víztározót! Mármint, az alsót, mert igazán érdemes még néhány pár száz szintet mászva a felsőt is megnézni!
Aztán lefelé gurulva gondoljuk el, hogy itt szenved majd felfelé a Tour mezőnye (hú…hát belegondoltunk! Nekünk lefelé száguldani igencsak jó volt ott…), és mindenfelé erődök, de van egy vagyis az inkább vagy hét, na azt nézzük meg, itt van ni!
És onnan hazafelé jön ám az ínyencség! Egy titkos út! Gyors pillantás a bringánkra: ezekkel tuti meg tudjuk csinálni! Vagyis valószínű…illetve hát talán… Na mindegy, legfeljebb pár métert toljátok, de nagyon izgalmas hely, nagyon megéri! És persze igaza is volt. Volt ám izgalom bőven, pedig a leszakadt hídról nem is tudott. Fejvesztés terhe mellett a saját térképét is kölcsönadta nekünk mára, hogy legyen esélyünk megtalálni a titkos utat.
Már utunk eleje sem volt éppen csúnya. alig kanyarodtunk be a kis mellékútra, amikor a szép templom előtt máris tökéletes piknikhely várt ránk. Ivóvízzel, ezeréves épületben létesült wc-vel, padokkal, asztalokkal, jó levegővel, szép kilátással a hegyekre. Úgy látszik, itt nem lehet ritka a kerékpáros túrista, fel vannak hát rá készülve, még akkor is, ha bringásunk otthonról hozza magának a kaját…
Élvezettel eszegetünk, nézelődünk, de csak tovább kéne indulni, hiszen Christophe nagyon lelkendezett azért a Monolitért! Nagy nehezen rá is vesszük magunk az indulásra. azért a Monolitig tartó út is tartogat nézegetnivalót.
Hamarosan meg is érkeztünk a helyre, ahonnan tábla mutatott, hogy itt ám a monolit. Az erdő miatt egyelőre nem láttuk, így hát bringát tolva gyalogoltunk kicsit. azért tolva, mert ez az ösvény úgy van kialakítva, hogy az erdőt a kerekesszékesek is kényelmesen látogathassák, így itt ezt a 200métert mi is csak tolva tehettük meg, rájuk vigyázva.
Aztán megláttuk a monolitot…Hú, az anyját! Hatalmas sziklaoszlop meredt az égbe, nagyszerű mászóutakkal… Kicsit sóvárogtunk is, hogy milyen jó lenne ott a tetején állni… A mászótérképet szemlélve viszont hamar megállapítottuk, hogy tudásunk erre még nagyon nem lenne sajna elég…
A tájékoztató tábla szépen elmagyarázza a monolitok keletkezését is. Ez itt régesrég vulkáni járatba türemkedő megszilárduló kőként kezdte a föld alatt életét… Majd a körülötte lévő puha kőzet lekopott, ő pedig, mivel ellenálló volt itt maradt, s mi most csodáljuk.
Nemsokára tovább indulunk, hiszen mint tudjuk, már csak pár száz méter mászásra vagyunk az Aussois-i víztározóktól. Nem panaszkodunk! Szép erdőkön, vagy jó kilátást adó mezőkön mászunk tovább. Ráadásul, itt tényleg fontos a bringa! A meredekebb ösvényeken például felhívják a gyalogos figyelmét, hogy mivel ez kijelölt bringaösvény is, bizony számítson nagy számú bringásra. de attól még ő is túrázhat, csak ő is legyen figyelmes. szerintem ez tök normális dolog, főleg ha a bringás is figyelmes.
Nos, Christophe-nak igaza volt, tényleg csak néhány száz méter szint (úgy 800…) leküzdésére volt szükségünk, és máris elértük az alsó víztározót. Hogy mászás közben miket is mondtunk a folyamatosan 10% feletti kitett emelkedőn a déli ezer fokban… Nos azt most itt nem ecsetelem, de Christophe barátunk bizonyára rettenetesen csuklott… Amúgy a tó, és főként onnan a kilátás nagyon szép volt!
Na uccu, neki is vágtunk az újabb mászásnak, hiszen a felső tó gátja hatalmasnak és igen érdekesnek tűnt. Hamar meg is tettük a további, néhány száz méternyi mászást… Nagyon megérte feljönni! Micsoda műremek! És milyen fantasztikusan hívogató ösvények! És megint 2000 méter felett…
A tó felett elképesztően szép a táj…ajjjj…, hogy miért nem lehet mindent egyszerre!!!!! Ide is vissza kellám jönnünk! Innentől amúgy már csak gyalogtúrával lehet felfedezni a további klassz helyeket. Mi azért a bringát egy picit betoltuk az ösvényre, hadd lássunk rá felülről is a tóra. Nézd azt a sziklát! Meg azt a platót! Oda lenne jó…
Hamarosan már lefelé száguldunk a sípályán kígyózó aszfaltszerpentinen Aussie-ba, ahol nyáron is találkozhatsz síelőkkel 🙂 .
Azt hittük, hogy a városkától már nem lesz sok lefelé, de de!!!!! Itt a híres Ausseie-i emelkedő, ahol majd a Tour versenyzői izzadnak keményen a nyári forróságban 🙂 Mi pedig most épp élvezzük a vagány menetszelet. Mondjuk nem ártana emlékezni, hogy a számos erődből, ami itt van melyiket is ajánlotta Christophe…Nehogy élvezettel elsuhanjunk mellette.
Hihetetlen, de még innen is folytatódik lefelé a száguldás. ennyit feljöttünk volna? vagy nagy lesz itt a szívás???? Christophe ötlete volt még, hogy nem messze van egy vízesés, csak pár száz métert kell begyalogolni… Na a vízesést végül fentről távcsővel megnéztük… Nem volt kedvünk sorbanállni a sok gyalog között. Meg amúgy is, van még mit nézni, az idő meg telik! Tovább száguldubnk a romos és a jó állapotú erődök között.
Végre megleltük az ajánlott erődöt, a Fort Victor Emmanuel-t… Hú…ez nagyon izgalmas kaland lesz…de előbb még becsületből kikukucskálunk a vízesésre. De jól tettük! Micsoda galériaút! Aztaaa!!!!
Na végre, itt az erőd. Nézegettük minden irányból, hogy vajon hol a kassza, mert az tuti nem létezeik, hogy egy ilyen hatalmas rendszer nyitva van és még csak nem is őrzik? Ingyenes és a bringák is bejöhetnek! Hűűűűű…. De. Létezik! Egy fantasztikus építészeti csoda…
Az erődrendszer nem véletlen ide települt… Most francia-olasz határ, egykor az ide-oda tartozó Savoya… Olyan létfontosságú átjárókkal, mint az Iseran vagy a Mont Cenis… Hát igen, nem csoda, hogy ilyen hatalmas! Jó lett volna a történetéről többet megtudni, de idő és francia nyelvtudás hiányában sajnos sokat nem tehettünk. Csak bámulhattunk! Egy a biztos, hogy ide is visszajövünk, de most gyalogosként, hiszen itt akár egy egész napot el lehet mászkálni, felfedezni. rengeteg az egyedi védelmitechnikai fejlesztés is itt, amikről sajnos csak francia tájékoztató volt, de legközelebb majd készülünk.
Az egyik földalatti teremben Tomi érdekes felfedezést tett… Két túrázó ugyanis miután soká bámulta a falat, hamarosan az ablakon kimászva tűnt el…. Itt kezdődik ugyanis szédítő magasan a környék egyik legnehezebb Via Ferrataja! Húúú….Mi is…..!!!! Hát ahoz még kell némi gyakorlatot is szereznünk, mert ez egy fekete pálya, de akkor is! A Ferratazasnak is bele kéne férnie a programba!
Végül eljutottunk arra az emeletre, ahol Christophe elmondása alapján el kell hagynunk az erődöt, és meg kell keresnünk a titkos ösvényt, hacsak nem akarunk túl lentről hazatekerni. Az erőd udvara behálózva mindenféle nehézségű ferrata pályákkal. Ez ám a hasznosítás!
A titkos ösvény hamar megkerült, viszont egyáltalán nem voltunk benne biztosak, hogy nekünk itt végig kéne mennünk… Na de Christophe mondta! Mit mondunk majd neki, ha nem merünk erre menni! Kalandban nem volt hiány végül!
Hú… nagyon tetszett az izgalmas rész! Utána már kellemes lejtőn, szép erdőben gurulunk tovább kis kőhidakon át. Már csak pár kilométer, elérjük az autóutat és mindjárt a kempingben is vagyunk! Aha….
Már tényleg egészen az út mellett voltunk. Már csak a folyón kellett átjutni! De…a kétszáz éves fahíd nem volt túl hívogató! Kissé megrogyott az egyik oldalon. A végén korlát, behajtani tilos és életveszélytábla… Na erről nem volt szó! Erről nem mesélt Christophe! Basszus…én nem akarok visszamászni olyan magasra!
Mit csináljunk? Hát először persze kicsit elvesztve a fejünket szitkozódtunk…. Majd belefogtunk a nagy kaland megvalósításába. Először is okosan terepszemlét tartottunk. Hű… Itt bizony le van taposva ezen az oldalon a fű egy nyomban, nem is kicsit… Szóval járkálhatnak itt. Ha annyira életveszélyes lenne, akkor tuti még a franciák is jobban eltorlaszolnák, mint a Grand Goulettet… Hm-hm…
Végülis csak az egyik oldal szakadt le… A másik szélén óvatosan lépkedve átjuthatunk! Ok, de a többiek valószínű gyalog voltak, mi meg még a bringát is visszük… Gyors számolás: Mi + a bringák tömege…Na az kb egyelő egy normál méretű felnőtt férfi súlyával… Hmm…na akkor bevállalható! Na de ki kezdje?
A döntés nem volt könnyű, de úgy okoskodtunk, hogy mivel én tudok nyelvet és könnyebb is vagyok, így én kezdem. Átjutok a túlpartra, és ha Tomi alatt leszakadna a híd, akkor ki tudok futni az útra segítséget kérni… Ha engem megtart a híd, akkor talán őt is…
Hát nem mondom, hogy nem volt tele a bugyogó, de elindultam. Szinte kúszva surrantam a hídon, míg Tomi feszülten szuggerálta a faépítményt… Amikor átértem, csak akkor mondta, hogy hát rúgózott rendesen! Ekkor jött ő. Hát, az ő átjutása nekem sokkal nagyobb feszültséget okozott, mint az enyém… Nem akarom, hogy baja essen!
És… átjutott! Megöleltük egymást és nevetve könyveltük el magunkban az év kalandját! Huhhh….
Hamarosan fülig érő szájjal gördültünk be a kempingbe Christophe nagy örömére. azonnal be kellett számolnunk neki kalandunkról. Mosolyogva és elégedetten hallgatta, hogy a vendégek milyen jól töltötték a napot, egészen addig, amíg a híd elmesélésébe nem kezdtünk… Akkor kissé lesápadt, és hívta is a hegyi szolgálatot, hogy azt a hidat azonnal zárják le biztonságosan/ vagy javítsák meg ha lehet. Reméljük ez utóbbi történt.
Vendéglátónk mesélte, hogy tavaly ősszel járt arra és akkor még semmi baj nem volt, de a tavaszi hirtelen olvadás megárthatott a pilléreknek. Mindenesetre ő is örült, hogy visszaértünk. Megnéztük még vele az időjárás előrejelzést, és szomorúan állapítottuk meg, hogy nem maradhatunk itt holnap is… Holnap ugyanis ideális az idő egy újabb hágómászásra. Pedig nem akartunk a franciák nemzeti ünnepén forgalmas hágót mászni, inkább maradtunk volna még ezen a barátságos helyen.
De holnapután front jön… Itt a kempingben 1300 méteren is valószínű, hogy hó fog esni… A legjobb ötlet átmenni Itáliába, a hegy túloldalára, 800 méterrel lejebbre… Ott talán nem fagyunk majd bele a sátorba…..
