avagy mi ott voltunk, de a Tour végül nem, pedig a hegy meglepően nehéz volt.
Napi táv:49km 1100m szint
Nos, remekül kezdődött a túra… Az otthon még tökéletesnek kinéző időjárás rögtön a legnehezebb hétre, ami egyben a leg kritikusabb és időjárásérzékenyebb szakaszokat tartalmazta,mára már esőt, erős szelet, sőt gyakori zivatarokat jósolt, ami itt a hatalmas hegyekben könnyen életveszélyes helyzeteket teremtett…Ne má!!! Most mit tegyünk??? Az Alpenverein biztosítónak is megígértük, hogy maximálisan figyelembe vesszük az időjárási helyzetet… De itt dekkoljunk az értékes nyaralásból minimum egy hetet?
Máris esik az eső… Pedig már neki akartunk indulni, Carole már másodszor jön búcsúztatni minket, miután Peugeot már a kellemes nyaralóparkolójában pihen… De… nem merünk elindulni… Megint letakar az összes felszerelés és szorongunk a wc védelmet nyújtó fedele alatt. Tanácskozunk… Végülis a Notre Dam du Pre nem igazán magas, alig több, mint a Kékes… az nem is hegy igazán… lakott területek is vannak menedékként… El kéne indulni. Legalább az Iseran lábához jussunk el, hogy élvezhessük a nagy hegy expedícióinak az izgalmát.Aztán majd meglátjuk… Végülis az Alpokban napról-napra változik az időjárás… Hátha alakul valami átsunnyogható kapu. És… megint szerencsénk volt!!!!
Bár Carole mikor már a negyedik kísérletet teszi, hogy útraindítson minket, csóválja a fejét: készüljetek fel több hetes esőre! Megint esik épp, a hegyet pedig súlyos felhő takarja. Aggódik értünk, de muszáj elindulnunk! És…alig hagyjuk el Aigueblanche völgyét, máris egész jóra vált az idő. a felhők messzebb kerülnek, bár tornyosodnak, és mi tudjuk, hogy ez egyre nagyobb veszéllyel fenyeget. De hív a Fernweh… vagyis a honvágy, a messzi ismeretlenbe. Hajrá! Indulunk!
Nem mintha ez oolyan egyszerű lenne, hiszen a nagyon szűk völgyben épp hogy csak egy dupla sávos, gyorsforgalmi út fér el… Hol fogunk itt bringázni???? A megoldás zseniális! Nem volt ugyan egyszerű a bejáratát megtalálni, de sok helyen emeletes az út. Az új sztráda alatt meghagyták a régi utat, kifejezetten a bringások számára! Aztaaaa!!! Csapassuk hát!
Néhol, ahol pedig teljesen lehetetlen volt bármilyen megoldás, inkább a gyorsforgalmi útból vettek el sávokat, csak hogy a bringásoknak jó legyen! Irígykedtünk is a megoldásra rendesen!
Végül is jól használható volt az összes megoldás, gyorsan haladtunk. Hamar be is értünk Moutiers festői kis városkájába. épp piac volt, ami mindig nagyon érdekes. bele is vetettük magunkat a sajtárusok világába… Csakhogy, ez a mutatvány jól megpakolt csomagos bringával nem annyira ajánlott… eltelt némi idő, mire tolva, kerülgetve kikinlódtuk magunkat a tömegből. De akkor is klassz volt!
Moutiers után a térkép nem jelzett túl sok szívmelengető megoldást a bringások számára… Sebaj, csak kb 10 kilométert kell kibírni és jön a hegy, amin keresztül kikerülhetjük a forgalmas utakat. Milyen kreatív rövidítés! Csak 500 méterről kell felmászni 1311 méterre és kész is! Jah, hogy többnyire 10% feletti az emelkedő? Hmm… Pedig már a hegy lábáig vezető tíz kilométer is felfelé van. És micsoda 10 kilométer!
Nem mondanám, hogy szerettük volna… Persze kiválló, hogy lehetőséget adnak a bringásoknak, hogy feljussanak ezen az útvonalon az Iseran lábáig, Bourg d’Oisansba. Oksa, túl sok egyéb lehetőség nincs, főleg nem könnyebb. Az egyik út délről, magán a 2770m magas Iseranon át, A másik északnyugatról, a 2000méteres Cormet de Roselandon át és a harmadik, Olaszországból, a 2188 méter magas Petit St Bernard hágón át…
Mondjuk mindet szeretjük, de most ez van… A megoldás pedig: A gyorsforgalmi szélére húzott sáv. Azt hittük jobban kell rettegnünk, de kellemes csalódás volt. Talán csak a zaj volt igazán zavaró. De az autósok nagyrésze lassított mellettünk, a kamionosok is sávot váltva hagytak helyet a bringásoknak. Hát igen… Így is lehet. De azért örültünk, amikor végre lekanyarodhattunk a hegy felé.
A kezdődő hágóutat rögtön megszerettük. Csendes volt, szép, és minden a Tour de France-ra készült! Zsírúj aszfalton fognak majd itt a srácok lefelé döngetni, jobnál-jobb helyeken lehet a kanyarokba bebámulni! Máris módosítottuk tervünket: ide át kell jutni a túra végén és egy klassz kanyart befoglalni, itt is aludni! Az élet viszont átírta a forgatókönyvet. A Notre Dam du Pre remek szerpentinjének még jó ideig várakoznia kell sajnos, hogy életében először, helyet adjon a nagy versenynek.
Jópofa ötletek vannak pedig itt, amiken amúgy a Tour népszerűsítésének minden lehetőségét megragadták. Gyakori pl a buszmegállókönyvtár. Ezt láttuk már több Alpesi országban is és szerintem remek ötlet! A falakon pedig a Tourt hirdetik, meg a pár nappal korábbi amatőr szakaszt. Lenne itt néző bőven!
Tominak azt mondtam előzetesben, hogy ez egy gyors, könnyű hegy lesz, ne aggódjon. Épp jó lesz bemelegedni a nagyobb hegyekre. Aha… Órákig tapostuk a pedált kínlódva a meredek szerpentinen, eleinte nem túl sok kilátással… És rádiókikapcsolást igénylő morgással. De legalább jó meleg lett, a fenyegető viharnak nyoma sem lett, izzadhattunk eleget.
Tomi figyelmét előre persze nem hívtam fel rá, hogy miután kinlódva elérjük a szépséges Notre Dam-ot, és kulturálisan megtekintjük, majd a csodás panorámát nyújtó padon kényelmesen elnyújtózva megeszegetjük reggelinket, szóval akkor… ez még nem maga a hágó, a hegy teteje… Ez csak a Notre Dam. A hágó, a Notre Dam du Pre, vagy más néven a Col du Tra még némi mászást igényel. Ööööö….
A hűsölés, pancsolás, pihenés és eszegetés után végre sikerült továbbindulnunk. Az eszméletlen szűk és meredek utcácskák az ódon házak között nagyon-nagyon hangulatosak voltak, feledtették a tűző napon való szenvedést. (Vajon mások is szenvedve nyaralnak? Vagy csak mi nem vagyunk teljesen átlagosak?).
r épp erre járva rátalál!
A hágó azért nem volt annyira izgi, mint a jóval nagyobb Alpesiek, de nem panaszkodtunk! A lejtőzés viszont király volt! Nem túl meredek, szinte fékezés nélkül lehetett száguldani, a kilátás pedig gyönyörű a tegnap mászott Areches felé! Jó-jó, a felhőzet az hm… nem a leg jobb.
Kissé aggasztó volt, hogy újra vissaz fogunk térni a forgalmas völgybe, ahol lehet, megint a gyorsforgalmi széle vár majd ránk… Ráadásul az eredetileg tervezett kemping a csodás Ponturin völgyben nem igazán akart közeledni… Viszont leérve a hegyről kellemes a meglepí! Az Isére partján fantasztikusan klassz a bringaút. a fullasztó hőségben is élmény rajta tekerni4 Legalábbis szerintem.
Mielőtt még azt hittük volna, hogy ma már nem lesz több kaland…lecsapott az első vihar. Szerencsésen megúsztuk, éppegy épület eresze alá tudtunk húzódni. Útközben amúgy komfortos éjszakai szállásra alkalmas wc-ket is találtunk, de nem volt pofánk már koradélután beköltözni. A vihar alábbhagyott, de ahogy néztük a felhőképet a Ponturin völgyi kempingezésünk tuti elúszott… Oda még egy hosszú mászásra lett volna szükség, a durvább vihar pedig épp most érkezik.
Uccu, hát akkor menjünk Bourg d’Oisansaba, ahova vezet a bringaút, csak lesz kemping. Sajnos a brutál zivatar elkapott minket. Menedéket egy bevásárlóközpont előtere nyújtott, ahol míg Tomi őrizte a bringákat én gyorsan beszereztem a municiót. Tomi sem unatkozott… Ilyen még soha nem történt velünk, de lefülelt két lopós fiatalt, akik már épp a csomagunkba süllyesztették kezüket.
Tomi stílusától hamar megijedtek és elszeleltek, ugyanis az én furfangos férjem szeret azért kifogni az efféle ügyeskedőkön. Úgy állt, hogy elvileg másfelé bámészkodott, de finoman hozzáért a bringákhoz, így azonnal észrevehette a kotorászást. Még hagyta kicsit ügyeskedni őket, hogy még nagyobb legyen a srácok ilyedelme, amikor ezen a fura nyelven rájukdörrent. Szerencsére sem anyagi, sem emberi kár nem esett.
Viszont már az eső sem esett, így nekikeztünk a kempingkeresésnek. Hát hú…. jó is, hogy nincs hely, mert rohadt drága. Végül csak lett egy elviselhető árú, jurtasátrak között, ahol egy nyugdíjas túrázó csoport ünnepelte zajosan több napig egyik társuk szülinapját. Tök jó fejek voltak szerintem!
Mi pedig az újra érkező eső előtt sátorállításba fogtunk, csak sajnos Tomi nem tartotta az általa hozott szabélyt és a bringát egy sziklás kis lejtő szélére állította. És nyilván, hogy eldőlt. valami hatalmasat reccsent! Neeeeee!!!! Oda a túra! Gyorsan átvizsgáltuk a bringát, és szerencsére a reccsenés nem belőle jött, hanem Tomi imádott, szépséges bukósisakjából. No ez kuka :(. És mi lesz holnap? Hiszen az Iseranra megyünk, aminek a lejtőjén igencsak indokolt a sisak.
Nagyon úgy nézett ki, hogy ezen az elképesztő drága helyen a túrára szánt költség jelentős részét egy új sisakra kell majd költenünk. Végül nem jött szembe útközben sisakbolt, Tomi pedig lazán viselte a törött sisakot, hiszen árnyékolásra pont jó! (Ilyet többet nem teszünk, a sisak életbevágóan fontos dolog).
Soká nem tudtunk elaludni. Milyen lesz vajon az időjárás? Meg tudunk-e birkózni a hatalmas Iseránnal? És leüssük-e a randalírozó öregeket?
