avagy olykor nem is olyan nagy baj, hogy egy kemping nem ott van, ahol lennie kéne, hanem fenn a hegyen…
Napi táv 28 km és 850 méter szintemelkedés
A mai nap az Agnel vagy a Colle dell’Agnello (2744m) megmászása jó kemény lett volna, ha nem szívtunk volna éppenséggel két napja azzal, hogy a kinézett kemping lenn a völgyben nem működött már, és az Izoard megmászása után aznap még fel kellett küzdenünk magunkat az Agnel oldalában lévő 1900 méteren lévő kempingbe is. Kissé kihaltunk aznap, viszont ma meg így sokkal jobb helyzetből indultunk, hiszen csak a mászás második fele várt már csak ránk, kb 850 méter szintemelkedés.
Ok-ok, eredetileg szerettük volna ezt az óriást egyben legyőzni, hiszen úgy ér igazán sokat, de nem panaszkodtunk a létrejött szituáción, sőt kifejezetten tetszett. Még a védelmünkben az szól, hogy ha lenn működik a kemping, akkor ide üresen jöttünk volna fel, így viszont a felét csomagokkal küzdöttük le.
Csodaszép reggel köszöntött minket, gyönyörűkék ég, napsütés. A meleg viszonylag hamar ki is űzött minket a sátorból, ez alkalommal Tomi teljesen fitten és lelkesen várta a megmérettetést, hiszen ő tegnap okosan pihinapot tartott és heverészett. Én már kicsit jobban meg voltam viselődve, de a hágó igazán nincs túl magasan, aztán délután majd úgyis pihenünk. Induljunk!
Amúgy marhanagy szerencsénk van, hogy egyáltalán felmászhatunk ma ide, mert pár napja a barátaink elárasztottak az időjárás-hírekkel, képekkel, amik szerint az Agnel épp jó kis hótakaró alatt fekszik. A mai melegben persze már nem fenyeget minket a hó, pedig klassz látvány lett volna! De nem baj, így is jó lesz.
Szép kis középkori falvakon gördültünk át, igazi francia hangulat…
A mászás eleje tipikus szép hegyi út, vidám kis pihenőhelyekkel, széles völggyel, kék éggel és hatalmas hegyekkel! Szuper! Ugye, Tomi? Naaaaa! Hallod Tomi???? Várj már meeeeg!!!!
Merthogy ez alkalommal Tomi volt csúcsformában, ráadásul imád erdőhatár felett barangolni, így tepert rendesen. Én meg a tegnapi plussz Big-től kissé saláta vagyok. Amúgy Tomi elképzelése az ideális hegyről az, hogy mindig erdőhatár felett járjunk, mert ott izgalmas, és jó a kilátás, de gyakran kell, hogy legyenek fák, hogy legyen árnyék pihenni… Aha… Főleg Tenerifén, a Teide-n viccelődtünk azzal, hogy az útközben fellelhető egyetlen fát majd utánaviszem, hogy legyen hol hűsölni 🙂 .
Kis patak csörgedezett mellettünk zöld rétek, fenyvesek és az egyre jobban látszódó hatalmas hegyek kezdtek minket egyre jobban lázbahozni. Hogy a hágó maga hol lehet, arról innen lentről még fogalmunk sem volt, egyáltalán nem látszódott. ettől még élveztük az elhagyatott hegyi utat. Csak olykor tűnt fel egy-egy autó, olykor egészen öreg lakóautók küzdötték felfelé magukat.
Annyira vicces jelenetek adódnak időnként. Egy angol lakóautó mögül már messziről integettek, hogy jöjjek gyorsan, de nagyon csendben. Fogalmam nem volt, hogy mit akarnak, szerencsére nem tűntek veszélyesnek sem, csak egy kicsit dilisnek. A férj a fűben hasalt egy távcsőbe bámulva. És csak mutatták, hogy ott! Nézd! Ilyet csak egyszer lát az ember az életében!
Igyekeztem tekintetemmel végigkutatni a sziklafalat, de semmi… Végül elárulták, hogy ott, vagy 2 kilométerre látszik egy kis MORMOTA… Ahaaa… Nem akartam megbántani őket, így igyekeztem követni örömujjongásukat, meg alaposan megköszönni az élményt, majd gyorsan elhúztam.
Alig bírtam visszatartani a röhögést. Hát lehet, hogy autóból tényleg csak egyszer lát az ember életében egy ilyen cuki állatkát, de ha bringázunk, vagy főleg ha gyalogtúrázunk akkor szerencsére itt a Francia Alpokban, vagy Ausztriában gyakran van a kíváncsi kis barlangászokhoz szerencsénk, és lőttünk már pár édi fotót is róluk.
Egyszercsak megváltozik a táj, kinyílik a völgy és eltűnnek a kis fenyők is… Izgí! Már nemsokára felérünk! Hova is, oh bakker oda feeeel!!! Tomi mégjobban rákapcsol, nagyon izgatja, milyen lesz hágó. Próbálok én is sietni, amennyire tudok, de ki gondolta volna, hogy Tomi ilyen tempóval is tud felfelé száguldani? Míg én csak kullogok. Tomi meg huss, már nem is látom!
Nem mondom, hogy az utolsó pár kilométer túl könnyű lett volna, én meg túl kipihent… Azt hittem egyszerűbben fog ez menni! Mindenesetre a kilátás lenyűgöző, Tomi kedvesen bevár mindenhol, így aztán jó hangulatban érjük el az újabb hatalmas hágót. Már megint 2700 méter fölé tekertünk! Életünkben már sokadszor, ezen a túrán pedig másodszor.
Az 1500-2000m közötti hegyek gyakran nagyon meglepően megdolgoztatnak minket, a 2000-2500-asok szoktak talán a leggyakoribb mászásaink lenni, e fölött pedig viszonylag kevés hágó van. Minden alkalommal, mikor ilyen magasra felérünk ott van azért az eufória, hogy megint megcsináltuk! Még bírja a szervezetünk, juhé!!!! A 2700 méter feletti hágókon pedig leírhatatlan az öröm! Ja, és még delelőtt van! Azta!!! Jó munka volt srácok!
Az Agnel hágó nagyon izgalmas, igazi bringás paradicsom! Lenne, ha nem jönne fel jópár autó is és nem fotózkodnának az utasok ezer évig a hágótáblánál, mintha valami nagy dolgot hajtottak volna végre… Sőt… nem parkolnának a hágótáblához!!!! Légyszi-légyszi! Ha autóval mentek fel, ami érthető lehet, mert például szuper gyalogtúraútvonalak vezetnek itt, akkor parkoljatok messzebb a táblától! Hagyjátok meg a saját zsírjukon felküzdő bringásoknak a fotóélményt! Köszönjük!
Míg szabad hozzáférésre vártunk a hágótáblához, addig átkukkantottunk az olasz oldalra is. Ó, jaaaaj!!!! Nem kellett volna!!! Tomi, ugye milyen gyönyörű???? Azóta jobbnál-jobb túratervek villognak a fejemben, hogyan lehetne az olasz-oldali mászást egy klassz nyaralásba beleilleszteni…. Tomi, ugye akarod?
Nem akaródzott lemennünk a csodás hágóról. Kellemesen meleg volt, a kilátás gyönyörű. Hosszan ücsörögve falatoztuk az ebédünk és nézelődtünk. Végre van időnk tényleg kiélvezni a hegyet. Nem gondoltam, hogy az Agnel majd az egyik kedvencemmé fog válni, pedig de…
Végül csak útnakindulunk. Szuper, hogy egész a kempingig csak gurulni fogunk. Elég kaffa! Élvezzük a száguldást. A kempingben újra megebédelünk, majd tovább élvezzük a pihenést. Újra jót beszélgetünk a francia túrázókkal, Thierry-vel és feleségével, társasjátékozunk és egyáltalán nincs kedvünk erről a csodás helyről továbbindulni.
De várnak még ránk az újabb kalandok szerencsére…. Muszáj lesz holnap továbbindulnunk, hiszen egyre közeledik a Galibiere-n a Tour de France szakasz. Szeretnénk ott lenni!
