avagy amikor kivételesen túl korán érkezünk… ahhoz, hogy már elkészüljön az út.
Napi táv: 76 km és 500 méter szintemelkedés.
Ébredezünk. Esik. Áááááá…
Nincs mit tenni, felesleges felkelni, csak eláznánk. Hamarosan pici szünet az esőben, és mivel nem bírok egyhelyben maradni megrohamozom a pékséget strandpapucsban, vészesőkabátban, de szerencsére pont megúsztam.
Kajával felszerelkezve tervet készítünk, mi is legyen ma. Maradhatnánk pl egész nap itt a sátorban fekve, de ehhez nincs kedvünk. Egyrészt már tegnap is pihinapot tartottunk, másrészt meg haladni kéne mert már nagyon elcsúsztunk, amúgy meg holnapra se mondanak jó időt.
Az eredeti tervet azonnal elvetjük. A Granier hágó lett volna, de ahhoz vagy a tavat kell megkerülni megint, bagy bevállalni újra egy mászás után a Mt du Chat tiltott részét. Egyik sem tetszett. A Graniert később láttuk, hogy értelmetlen lett volna megtámadnunk, mert brutális esőfelhőben úszott. Fenn valószínűleg villámok és szakadó eső várt volna ránk. Esőruhában pedig utálunk bringázni, főleg felfelé, amikor is az erőlködéstől úgyis az esőkabát alatt is csurom vizesek lennénk, enélkül viszont nagyon fáznánk.
Így sokkal hívogatóbb volt az új célpontot az Eurovelo 17-en, vagyis a Via Rhóne kellemes síkján megközelíteni. Legalább felfedezzük ezt a jó kis utat, gondoltuk.
Na de hogyan induljunk? Némi hisztire adott okot mindkettőnknek, hogy csurom víz a sátor, és nincs hol elpakolnunk a cuccainkat sem. Ekkor jött a zseniális ötlet, hogy úgy 200mre a kempingben mintha lenne egy fedett sütögető hely, foglaljuk be. Ez így egyszerűen hangzik, de szakadó esőben a sátor lebontása és a cuccok károsodás mentes odaszállítása már nem olyan egyszerű. Így vagy úgy, de megoldottuk a kérdést és kifejlesztettünk egy szuper szárító rendszert a szerencsére magunkkal cipelt gumipókok segítségével.
Az időjárás mellénk állt, mert bár szakadt az eső, de elkezdett fújni a szél, és így mire megreggeliztünk, meg a cuccainkat összepakoltuk megszáradt teljesen a sátor 🙂 Esőruhába fel, csomag vízhatlanítása és menjünk máááár!
Ebben a pillanatban elállt az eső és kisütött a nap! Juhé! Kirobbantunk rejtekhelyünkről, és vidáman gurultunk a Via Rhóne tökéletes aszfaltján. Körülöttünk mindenhol brutál esőfelhők,de ahol mi haladtunk nem esett. Annyira jó és szép volt az út, hogy gyorsan fogytak a kilométerek, szinte unatkoztunk így kátyuk nélkül.
Jó sok klassz pihenő piknikhely van út közben, útba is ejtettünk néhányat. Azt hiszem ez a nap volt az egyik holtpontunk. Még mindig nagyon fáradtak voltunk, (ezt dokumentáltam is 🙂 ) és folyamatosan éhesek.
Egyszer csak sajnos beigazolódott, amit tegnap olvastam, hogy a Via Rhóne bizonyos szakaszai még hiányoznak.. És tényleg. Itt pl egy híd a folyó felett. Szerencsére az irányító táblák teljesen jók voltak, így hamar megtaláltuk a terelőutat. Igaz kivitt egy forgalmas útra, de azért ki lehetett bírni. Olyan volt, mintha nálunk csúcsidőben akarnál a Szentendrei úton tekerni, csak itt nagyon vigyáztak ránk az autósok, minden rendben is volt.
A terelés megérte, mert egy gyönyörű szurdokba érkeztünk, amit egy érthetetlen modell váracska védett 🙂 Vicces volt. Itt újra vissza a Via Rhóne-ra. Hamarosan egymást kergettük egy másik túrázó párral, mígnem ők egy kereszteződésben tanácstalanul bámulták a térképet. Mi meg magyar virtus huss tova, hiszen ott a tábla, hogy Via Rhóne, meg alatta valami lényegtelen, érthetetlen kiírás. (zárójelben jegyzem meg, hogy azt hiszem itt az ideje, hogy franciául tanuljak.)
Pár száz méter múlva ugyanis kiderült, hogy -egyszer majd-erre megy tovább a Via Rhóne… de nem most. Kezdtük az otthoni Eurovelo 6-on érezni magunkat, azzal a különbséggel, hogy a terelő út is gyönyörű volt és forgalommentes. Csodás vidéki táj, ősrégi malom, szóval klassz volt,kivéve, hogy megint tábla, hogy a közben előkerült Via Rhóne megint hiányos lesz majd. Szerencsére a hídépítést könnyű volt kikerülni, hamar beértünk a városkába, ahol sajnos el kell hagynunk a Rhóne-t és autók közt kell továbbmennünk.
Szerencsére legalább jót eszegettünk itt a pékségben, ahol kenyérautómata és brownie is volt. Közben elkezdett esni az eső valami óriási felhőből. Megint szerencsénk volt, mert mi pont a másik irányba mentünk, mint a felhő 🙂 Így pár csepp esőnél többet nem kaptunk.
Kezdtünk már azért fáradni, és az autók sokasága se tett jót a kedvünknek, meg az út vége felé az a hegymászás…ááá… már fájt… De végül beértünk az új kempingbe Sant Laurent du Pontba. Ahol a kedves recepcióslány rögtön közölte, hogy sajnos holnap esni fog… Nyüssz.
