avagy az egyetlen felhő az égen miért kellett, hogy egész nap éppen a Matterhornon üljön????
Hát megúsztuk érdeklődő rendőrök nélkül a svájci lakótelepi autóban alvás projekt-et, így hát már reggel 5 körül gyorsan elszeleltünk. Legalább majd még ma hazaérünk akár. Aham… Kezdett egyértelművé válni, hogy ma csudaszép idő lesz, és igen-igen, hát nem épp a Matterhorn közelében vagyunk véletlenül? Sajnos nem csak tiszta ruhánk nincs több, hanem egyetlen túrafelszerelésünk sincs, csak már majdnem széthulló edzőcipőnk (mire jó a szigszalag…) és kis vászon táskánk, meg némi kaja…
Ok-ok, tudom, hogy térképünk sincs, ami nem ártana, ha ilyen hatalmas hegyen akarunk túrázni, de pont itt vagyunk…pont jó az idő…lehetne esetleg, hogy egy kicsit pont nem sietünk haza annyira? Hamar megszavaztuk, hogy naaa, jó… Lehet! Éljeeeen!
Volt még néhány megoldandó technikai kérdés, például, hogy abban a völgyben, ahol a levegővételért is vagyonokat kell fizetni hol hagyjuk majd az autót? És ha azt sikerült is esetleg megoldani, akkor hogy jutunk fel a hegy aljába? Mert azért picit feljebb akartunk kalandozni, nem csak épp elérni a hegy legalját… Na és utána hol fogunk aludni??? Itt aligha lehet olyan lazán, mint a Francia Alpokban csak úgy az út szélén aludni… Na mindegy, ahogy Edina barátnőm szokta mondani, nem kell ezt túlszervezni!
És igaza is van! Irány felfelé a gleccserekkel övezett völgyön! Aztaaa!!! Micsoda látvány mindenfele!!! Viszont idáig lehet autóval jönni… Most mi legyen? Nézzük meg, a vasútállomáson itt hagyhatjuk-e az autót… Brrrr… ez bazi drága… Jön a zseniális megoldás. aludjunk egy éjt a horrrorárú kempingben, és akkor két problémát oldunk meg egyben! Bónuszként normálisan alhatunk is, sőt… fürödhetünk is a koszos ruhák alá!
Fogcsikorgatva adjuk ki tartalék pénzünk nagy részét, de sebaj! Perceken belül indulunk is a hegyre!!!! Sajnos akkor még nem tudtuk, hogy ingyenes megoldás, ha felbringázunk kb 10 km-t Zermattba, és ott egyszerűen otthagyjuk a bringát, ahogy mindenki más is. Mondjuk jóbarátainkat nem biztos, hogy szívesen hagytuk volna csak úgy ott, úgyhogy már nincs is fogunk, amit csikorgassunk, de megvesszük a sznobvonatra a jegyet Zermattig. Tovább nem, mert akármeddig is jutunk, gyalog fogunk onnan menni…
Hamar elérjük Zermattot, a kalandok kezdetét. Zermatt puccos városkájában az a jó, hogy csak vonattal, biciklivel, illetve kicsi elektromos buszokkal közelíthető meg, emiatt nagyon vonzó! Meg a rengeteg, bájosan szép régi faház. Viszont siessünk ki a hegyek közé a rettenet ékszerboltok és divatáruházak világából, ami abszolult nem illik a hegyek közé. szegény Matyi! Ilyesmit kell bámulnia! Nem is csoda, hogy ahogyan ma is, gyakran bújik felhő mögé (sajnos).
Konkrét célunk térkép híján nem volt, így arra jutottunk, hogy mászunk egy kicsit erre is, meg arra is, felfedezzük a túrabirodalmat. Egy fincsi csoki társaságában hamar kitaláltuk merre is menjünk. amerre a többiek nem! Jó ötlet volt, mert először egy szépséges, elhagyatott gleccservölgyben haladtunk felfelé. Ide tuti visszajövünk, ahogy az egész terület is sok-sok napi ittlétért kiált.
A következő képeken látható felhőben rejtőzködik a Matterhorn.
Hamarosan egy érdekes kis ősi településhez értünk, ahol az apró fa házikók hatalmas malomkerékszerű köveken álltak. Ilyesmit még sosem láttunk. Azért van ez, hogy az egerek ne tudjanak olyan könnyen bemászni az éléskamrákba. Talán boulderezni a plafonon lógva még nem tanultak meg.
Régen nagyon meg kellhetett itt dolgozni az ételért, most viszont kedves kis kávézókban költheti a pénzét, akinek van.
Nekünk nem volt, így hamar tovább is ügettünk a hatalmas fából faragott szobrok közt. Hosszan követtük az ösvényt, amiről fogalmunk sem volt, hova vezet, de legalább nagyon szép erdőkben jártunk. Na de innen tuti nem lehet látni a Matyit! Irány másfelé! Merre? Tök mindegy! Az a kiolvashatatlan név izgalmasnak hangzik ott a táblán, nem? Kövessük ezt az útvonalat!
A döntés remeknek bizonyult, ugyanis egyre feljebb haladtunk egy szűkülő gleccservölgyben érdekesnél érdekesebb látnivalókkal kísérve. Először is, olykor előbukkant a Matterhorn. Persze nem teljes egészében. Igazából csak egy felhőt lehetett látni, amiből néha kitűnt némi sziklás rész, ebből lehetett gondolni, hogy ott van a Matyi. De se baj, az előttünk fehérlő Theodul Gleccser is csodás, na meg a 3100 méter magas Gornergrat sem rossz látvány éppen…
Fejenként 100 Euro összegért felfogaskerekűzhettünk volna oda éppen, de ott nagy a tömeg, mindenki az ottani étterembe megy… Így örömmel hagytuk ki. Na majd amikor felvisszük oda egyszer a montikat és aztán csapatunk lefelé, juhéééé!
Most viszont gyaloglunk tovább az izgalmas ösvényen. Először egy hatalmas függőhíd vezet át a régvolt gleccserhasadékon. A mélyben dübörög a víz, mi soká álldogálunk és jövünk oda- vissza a hídon, élvezve az izgalmakat, amikor egy svájci halálravált ember megkérdi, hogy az ő családjának is itt vissza kell majd jönnie? Na , jót kérdez… Én aztán honnan tudjam?
Mindenesetre megnyugtattam, hogy nem, a családjának nem erre kell visszajönnie… Csak neki! Szerencsére addigra Tamás már mentette a szitut, és egy korábbi turistától fényképezett térképen megmutatta a figurának, hogy van ám kerülőút is. Viszont nem igazán értettük, hogy valaki miért kerüli ki a túra legjobb részét… Na mindegy, helyette is mentünk még a hídon néhány kört.
Na de ideje folytatni az utat! Először is keresni kéne egy kutat! Meseszép pihenőhelyen igazi gleccservízzel lehet a szomjuságot oltani. Veszettül vedeltük hát a jéghideg vizet. Nem baj, ha torokfájás is lesz belőle, ez már úgyis a túra utolsó napja, ráérünk majd otthon fájni. Leírhatatlanul finom ez a kristálytiszta víz, nem mintha az Alpokban bármikor is panaszkodtunk volna. (Ok ez nem teljesen igaz… sajna eljött a túrán az a pillanat, amikor szomorúan kellett megvállnunk szeretett kulacsainktól. A benne éldegélő zöldszínű organizmusok ugyanis már eléggé furcsa ízt kölcsönöztek még a kólának is. Mosás már nem használt nekik, max egy robbantás segíthetett volna).
Újult erővel haladunk tovább az egyre szűkülő és vaduló völgyben. Mostmár szűk sziklajáratokban dübörög lefelé a gleccser vize. Igazi vad mesevilág. Nagyon élvezzük a gleccser kapuját, a nyelvet, ahonnan már csak az igazi hegymászók mehetnek tovább. Soká lógatjuk a lábunkat a dübörgő víz fölé a meleg sziklákon napozgatva.
Ekkor Tamás megleli az ideális helyet Imi matricájának, hiszen muszáj, hogy Imi barátunk itt is járjon! Az, hogy egy kissé nehézkes volt a matrica felragasztása, nos , az Tomit egyáltalán nem tántorította el ötletétől. Viszont ideje sajnos visszafordulni, mert rengeteget jöttünk felfele és azonkívül, hogy megadta magát az edzőcipőm talpa és szigszalaggal kellett valamelyest enyhíteni a lifegését, azt sem tudtuk például, hogy meddig jár a vonat.
Hohó! Mi ötlik a szemünkbe a visszaúton! Egy hívogató meredek lépcsősor vezet az Gleccsergartenbe! Na nehogy már kihagyjuk! Ennyi kitérő belefér.
Igazunk is volt! Már megint egy olyan izgalmas helyre értünk, ahol rengeteget tanulhatunk! A gleccserek ahogyan csordogál belőlük a víz az alattuk lévő kőzetbe úgynevezett potokat marnak, vagyis olyasfajta mélyedéseket, mint a mosogató lecsurgója. Ezek a lyukak pedig össze-vissza átszaggatják a sziklákat, amitől néhol úgy néz ki, mint az ementáli sajt. Nagyon izgalmas látvány és sérülékenysége okán nagyon védett is!
Innen már csak újra a függőhíd jön, és folyamatosan szemben gyaloglunk a csodálatos Matterhornnal órákig, amiből azonban sajnos még mindig semmit sem láttunk. Zermattba visszatérve gondoltuk adunk még a Matyinak némi esélyt, mert milyen dolog már az, hogy itt voltunk, és mégsem találkoztunk vele egyáltalán.
A városka szélén kényelmes fa napozóágyakba lehet beleheverni és megfigyelni a Matyit. Hát figyeltük mi… De kb semmi… Sajnos nagyon kevéske látszik belőle a fényképeinken, így nosza itt egy kép, ami ugyan nem a miénk, de legalább látszik rajta, hogy mit kellett volna látnunk. Lejebb pedig a kicsit csalódott látványvadászok képeit láthatjátok.
Végül nagy szomorúan csak magára hagytuk a Matyit. Jól, van, ha ezt akarod, akkor visszajövünk még hozzád! Ezt mondjuk nem volt nehéz megígérnünk. elképesztően izgalmas hely, ahova tényleg vissza kell jönni! Ok-ok na de most a kempinghez hogy fogunk visszatérni? A vasútállomáson kiírva, hogy ma bizony már több vonat nem megy, méregdrága returjegy ide vagy oda… Bakker… még 10 kilométer gyaloglást a szigszalaggal erősített cipőtalp tuti nem bír ki!
Szerencsére nem kell elkeseredni, mert a bénázó, túl soká fennragadó néhány gyagyás turistát a kis elektromos busszal a vonatjegyéért cserében leviszik. Juhéééé! Így adódoot, hogy végül sötétben ugyan, de megérkeztünk a kempingbe, ahol végre melegvízben megfürödtünk. Elégedetten bújtunk össze a sátorban, tervezgetve, hogy hogyan tölthetnénk itt majd gazdaságilag jobban kivitelezve néhány jó kis túranapot.
