avagy akkor túrázz, ha jól esik! (Vigyázat, gyalogtúra!)
Reggel kissé gyűrötten ébredtünk, főleg én, mert Tomi lába egyre nehezedett a térdemen ahogy teltek az éjszaka órái. Egy idő után pedig már rettenetesen fáztam is, hiszen nagyon lehült a levegő. De legalább megcsodáltam itt fenn 1780 méteren a szépséges tó felett a napfelkeltét, ahogy a hegy egyre nagyobb része bújt elő a homályból. Fantasztikus élmény! Imádom ezt a látványt!
Előbb-utóbb Tomi is felébredt a mozgolódásomra és máris együtt élveztük a csodás hegy reggelét a jéghideg időben. Szerencsére hamar erősen kezdett sütni a nap, úgyhogy soká nem kellett fáznunk. Jó nagyot sétáltunk, újra felfedeztük a tavat, nem nagyon akaródzott elindulni, hiszen nem szerettük volna itthagyni imádott hegyvilágunk. szürreális volt arra gondolni, hogy elvileg pár óra múlva újra nyomulhatunk majd otthon az autók között és sehol sem látjuk majd a nagy hegyeket vagy egy éven át! Neeeee! Brühü!
Na de még itt vagyunk, és mennyi szépség, érdekesség! A hatalmas vízesés, és a víztározó kincsei (vagyis az elsüllyedt autó) hosszasan lekötött minket. Kényelmesen megreggeliztünk kiélvezve minden pillanatot és két dolgot azonnal eldöntöttünk: 1. nem sietünk haza, hanem csavargunk még picit, hiszen itt az igazán jó idő, ami a hegyekben ajándék! 2. pedig, hogy ide egészen biztos visszatérünk még, mert nem lehet betelni vele!
Hosszasan búcsúztunk a hegytől, majd végül tényleg elindultunk hazafelé…kisebb kitérővel. először is, nagyon visszavárt minket a Croix de Fer hágó. Örömmel nyugtáztuk, h Imi is megvan, pedig minden matricát leszedtek, de ő valamiért a tábla hátuljára átkerült :-).
Bringa nélkül totál más képet mutat a hágó, ösvények rengetege hív túrázni. Kissé elbátortalanodtunk, hogy a kinézett rövid és könnyű túrán el merjünk-e indulni, hiszen megérkezett egy japán parti serpákkal!!! Elmondásuk szerint ők is a rövid, tavi túrára jöttek… Hú…. így aztán inkább sétáltunk. (Mondjuk pár év múlva megnéztük azért kényelmes sétával, hol is jártak a serpás japánok. Valószínű a menedékházból felsétálhattak a gleccserre is ). Még a kicsi hátizsákjukat is elvették tőlük a serpák, hogy ne kelljen cipelniük :-).
Mi viszont inkább felfedeztük a vaskereszttől nyíló csodás kilátást a havas óriásokra, vagyis a Mt Blanc csoportra, és jött az ötlet, hogy arra is haza lehetne menni végülis… Hiszen még sose jártunk arra, az idő szép…1-2 nap késés meg belefér a hazúton. Hát uccu neki induljunk!
Csak előbb majdnem ki kellett várnom, hogy a Tomi által a szép kis tóban talált ebihalak békává fejlődjenek. Szerencsére végül Tomi ráunt erre a mókára és továbbmentünk.
Kicsit lejjebb hangulatos sífalu tartóztatott fel minket vásárral és oldtimer kiállítással. Naná, hogy itt is bámézkodtunk néhány órát!
Bringával sajnos kihagytuk végül a Mollard hágót, na de egy kis kitérővel most legalább autóval bepótoltuk, miközben irígyen néztük a bringásokat. Imit pedig suttyomban felragasztottuk ide is, amikor épp egy kollega sem látta. Mindenképp meg kéne majd hódítani ezt a hágót is! Bár az azóta eltelt jópár túrán eddig mindig ellenállt valamiért.
Na uccu, menjünk tovább végre! Több mászás már nem fér bele, mert fogytán az üzemanyag, és ma megtanultuk, hogy Franciaországban vasárnap csak kártyás kútnál lehet tankolni. Kártya nélkül ez kissé nehezen ment… Na mindegy, akkor megyünk, amíg tudunk, aztán majd lesz valami. A völgyek a Mt Blanc irányában egyre hajmeresztőbben vadregényessé kezdtek válni, nem sok hely lett volna valahol leállni és megvárni a hétfői kútnyitást.
És igeeeen!!!! Megeve városkájában végre itt a nyitvatartó kút!!!! Mostmár minden rendben, kajával is feltankoltunk, mehetünk tovább hazafelé. Épp csak egy picit fogunk rákukkantani Chamonix városából a gyönyörű, de félelmetes hegyre. Eszünkbe sem jutott, hogy bármelyik lenti kis puklijára felsétálhatnánk akár, hiszen tisztelettel teli félelemmel bámultuk a hatalmas tömböt.
További érdekességek vártak ránk, mielőtt beértünk volna Chamonixba. Fantasztikus a rálátás egy gigantikus autópályahídra! Juhé! Át is megyünk rajta!
És hamarosan elénk is tárult a Mt Blanc gleccserének lenyűgöző látványa, ami soha többé nem enged már szabadon minket! Minden évben erős vágyakozást érzünk a viszontlátásra. Rengeteg élményt gyűjtöttünk itt a kisebb-nagyobb, de csak amatőröknek való mászásban. Tisztában vagyunk képességeinkkel és tiszteljük a hegy szellemét, így nem hívjuk ki magunk ellen a sorsot…Csak időnként egy kicsit… 🙂
Érdekes látni a Bossons gleccser változásait. Nem… inkább szomorú… A mostani túrán még hatalmas fejjel tornyosult Chamonix-Bossons fölé, leírhatatlan látványt nyújtva. 2019-ben pedig már szinte nem is volt feje… Jó lenne, ha soká élvezhetnénk még ezeket a csodálatos természeti látnivalókat!
Először is Chamonix főterén állva megállapítottuk, hogy na akkor tovább kéne indulni, és akkor talán holnap tényleg hazaérünk. De… valami eszméletlen módon vonzott minket ahhoz a fejhez… Tomi ide-oda húzogatta az itt nem sokat érő telefonos térképünket (azóta persze már van mindenféle részletes térképünk a vidékről Apósoméknak hála :-)).Szóval Tomi felkiállt! Á!!! Ott látod, van egy kis ösvény!!!! (Ez majdnem olyan gyanús, mint a talált egy rövidebb utat). De nem baj! Kalandra fel! Nézzük meg azt a fejet!
Mondjuk, hogy erősen dörög az ég és sötét éjjel van Svájc felé nem nagyon zavar minket. Á, úgy sem jön erre a vihar! Viszont kevés időnk van, siessünk! Szinte futva tettük meg a szép erdőben és az irdatlan kánikulában a sok száz méter szintes mászást. Nem lett volna baj, ha gyanút fogunk, hogy a hatalmas páratartalmú meleg esetleg azt jelzi, hogy jön ám az eső, nem is akármilyen (na meg a dörgés is ezt mutatta). Azóta már kiképeztük magunkat persze a hegyen való kulturált szaladgálásra, az időjárás olvasására és tiszteletére. Ezúttal szerencsére a hegyek istene megkegyelmezett minket és nem pusztított el haragjában.
Sőt! hívogatóan feltárt nekünk egy olyan világot, ami azóta is a felfedezés izgalmával tölt el minket. Éppen csak betekinthettünk a gleccserfejek sérülékeny, hatalmas oszlopokkal átszőtt világába, ami elképesztően izgalmas.
Ajándékba még azt is érzékelhettük, milyen az amikor egy általunk nem is túl nagynak hitt jégoszlop hatalmas robajjal leszakad. Nagyon más világ ez… az eddig megismert szabályok itt nem érvényesek,semmi sem akkora mint aminek látszik, hanem sokkal hatalmasabb, félelmetesebb, fennségesebb. Többé nincs menekvésünk! Ez a mi nagy közös szerelmünk! A gleccserek csodálata!
Azért további érdekességeket is rejtett ez az útvonal. már kezdett kialakulni a hegyen túrázók közt az általános pánik a vihar miatt, de Tomi szerint ez a kilátópont még pont belefér. És tényleg! Mik vannak!
Szomorú apropó teszi izgalmassá a Bossons gleccser menedékházát. A hatvanas években két indiai repülő is lezuhant itt. a sztoriból film is készült. A gleccserbe fúródott a gép, ahogy pedig mozog a gleccser sorban köpi ki a régi alkatrészeket. elképesztő… Gumicsónak, első kerék, és a repülő oldalának egy darabja mind itt van kiállítva a kertben… Fura mondjuk. Még szerencse, hogy az egyik mumifikálódott utast/pilótát azt a múzeumba vitték. Kincsvadászok is el szokták lepni a veszélyes gleccsert, hiszen állítólag a gépen valami maharadzsa ékszerei is fenn voltak.
A tájékoztató táblák olyan érdekesek, hogy sem azt nem vesszük észre, hogy szólnak, hogy most megy le az utolsó felvonó innen (mindegy is, mi úgyis gyalog megyünk) sem azt, hogy megérkezett a vihar…. Némi villámlás és hatalmas dörgések után szakadni kezdett az eső…. Na ez már meggyőzött minket! futás le!!!!
Szerencsére megúsztuk, azonban az autónál realizálódott, hogy hát ezek a ruhák, amik rajtunk vannak voltak az utolsó tiszta ruháink… Sebaj. Úgyse tudunk fürdeni sem. Mindenki kirángatott valami agyonhasznált, de szárazabb cuccot és már is a következő programpont után nézhettünk. Ja, hogy haza kéne menni… Hát jó, menet közben legalább mehet a légkondi és megszárad a ruci, olyan lesz, mint újkorában :D.
Hossszasan búcsúztunk a hegytől, majd nekivágtunk a Forclaz hágónak, ami Svájcon át már hazavisz egyenest (majdnem). A hágó tetején még kihasználtuk a remek piknikhelyet, hiszen épp elállt az eső csak marha hideg volt. Majd huss tova. Tomit nagyon ingerelte egy elrejtett mellékutacska, úgyhogy oda is felhajtottunk. A galériaút meglehetősen félelmetesen izgalmas volt, amit Tomi vezetés közben mókásan kommentált is…. Például, hogy hogyan adjuk majd elő, hogy siettünk ám haza.
Végül visszatértünk az eredeti útra és mentünk-mentünk tovább célirányosan, de sehol egy kemping, ahol aludhatnánk. Nem voltunk biztosak benne, hogy a svájci autóban alvás túl olcsó lenne. Végül a koromsötétben beparkoltunk kitudja melyik városka hatalmas lakóövezeti parkolójába és bíztunk a szerencsénkben. Hál’Istennek, szerencsénk is volt! Mondjuk én megint nem sokat aludtam a fentebb részletezett okok miatt, de tulajdonképpen kit érdekel!
Reggel pedig még egy ideális tavacskát is találtunk a friss hajnali mosdáshoz, hiszen már 5 előtt felkeltünk, nehogy valaki leleplezzen bennünket. Hát ez sem volt éppen gyenge túra! És még mi minden várt ránk másnap! Pedig azt hittük már épp egyenest haza megyünk :-).
