Szóval, az hagyján, hogy kijárási korlátozások vannak, de persze megint esik… Ez a két dolog rákényszerített arra, hogy eleinte persze duzzogva itt csavarogjak a közvetlen környékünkön, aztán rájöttem, hogy 3 kilométeres hatósugáron belül itt megannyi csoda van ám, úgyhogy még ha nincs is nagy sportértéke a gurulgatásnak, de a lelkemnek igencsak jót tesz, ráadásul marad idő a tanulásra is.

Igen-igen, az ártér… Egyszerűen mesés! Mindenfelé jó minőségű földutak, olykor aszfaltos bringautak, vagy pedig kisforgalmú utak kanyarognak. El nem tudom képzelni, hogyan lehetséges, hogy iylen pici területen ennyi út van, és mégsem zavaró, szinte alig venni észre… Ja, és ami még jó, hogy minden út vezet valahova, tehát többnyire nem zsákutcák, így érdemes rajtuk csak úgy elindulni, és megnézni merre is érek majd ki! Izgi!

Talán ezért is bringáznak itt ennyien, mert ennyi klassz helyre lehet könnyen, jól és biztonságosan eljutni. Semmi különös, “csak ” a Duna… az ártéri erdők és a tavacskák. Hihetetlen világ, teli madár, nyúl és őzsereglettel.

Tulajdonképp, pont azt csinálom, amit a kedves, szomszéd bajor bácsi viccesen ecsetelt a minap. Azt mondta, hogy nos, nyolc hete nem mentünk ki a kertkapun sem… A virágaink már tökéletesek (esőben is locsolnak…), ideje egy kicsit szabadságra menni! -értetlenül nézek a lakóautójára…- Mondja, hogy nem-nem, az túl veszélyes lenne… de a garázs mögött kitakarította azt a mindenféle fűvel benőtt pázsitrészt és az most remek luxus napozó! Úgyhogy megy is Urlaubra! Biztonságban.

Na erről vettem a példát, hogy akkor ideje ám felfedezni közvetlen környezetem, ígyhát minden létező utacskára behajtok, oda is, ahol kinn a behajtani tilos tábla, mert a helyiek egyöntetűen állítják, hogy biciklivel attól még nyugodtan lehet, csak most nekem illik félreállni, ha jön egy traktor. Mondjuk itt akkor is elenged a traktoros, akármi illik is, sőt még integetve köszön is. hmm….

A bácsinak igaza volt, az ártéri erdő kizöldülését minden nap követni tök jó móka! És akkor itt vannak még a dombok, tavak, patakok, virágok… a rengeteg madárfütty…

Kis falunk mögött folyik a Duna.
Erre is, arra is megyek.
Schaffir See.
Szépséges keresztek, kápolnák mindenhol.
Egykoron bunker erőd volt itt.
Neeeem, nem hegyi tengerszem. csak egy kis bányató.
A madárfüttyös kis erdő reggeli sétáim helyszíne.
A közeli kis erdő. Nem a bringásoktól van lezárva, hanem mert veszélyes, benn a felrobbantott erőd romjai vannak.

A tavaszt a gyönyörű, színes rétekről is könnyű felismerni!

Az előbb már közelgett a vihar. Sajnos mostanában gyakran van ez így, de csodás színeivel lenyűgöz, még ha bosszankodnom is kell, hogy nem tudok bringázni miatta.

Tegnap is épp, hogy csak a falu határáig lehett az eső miatt gurulni, de ezt gyönyörű ártérben, szépen művelt, színesnövényes földek, zöld mezők és tavak közt. Az érdekes, teraszos domb oldalában pedig igazi kulturális emlék, az 1600-as évekből származó, Dreilaenderstein, vagyis a három hercegség határát jelző kő található. A három hercegségnek (a Bajor, Eichstaett,, Pfalz-Neuburg) folyamatos volt itt a területi vitája ezért végül ezzel a kővel jelölték ki a pontos határokat. A kő három oldalán az akkor a hercegségeket képviselő nagyurak címere látható.

A jelenlegi nehéz vírushelyzet nem csak nekünk, hanem főleg a kicsiknek ijesztő. Ezért, egy másik faluban kitaláltak egy jópofa játékot, amivel mindenki érezheti, hogy nincs egyedül az érzéseivel. Üzenhet távoli nagyszüleinek, kifejezheti hiányát, vagy éppen biztathat másokat! Remek alkotások születnek! A játék Húsvétkor kezdődött és még most is tart, a lényege pedig az, hogy milyen hosszú sort tudunk építeni csodaszépre festett kövekből a vírus idején?

Falucskánk már 100 méternél jár… Nemzetközi üzenetekkel tarkítva: spanyol, thai és francia gyerekek, felnőttek is vágynak találkozni majd újra nagyszüleikkel, vagy akár újra csobbanni a tengerbe… szerintem remek kis játék! Érdemes máshol is elindítani, hiszen közösségformáló szerepe szuper! Megyek én is, készíteni a miénket :-). Bleibt Gesund! Bleibt Dahoam! Macht mit!