A héten nem volt éppen bringás idő… Egyik reggel például lefagyott az ónoseső, Kedvesem nyilván kihívásnak érezte, és persze, hogy bringával ment… Azt hittem ő lesz az egyetlen őrült, de nem… Igaz, hogy kevesebben, de így is jó sokan mentek aznap is bringával suliba, dolgozni. Láthatóan több volt az autó, kisebb dugók alakultak ki. Sok bringás az országutat találta biztonságosabbnak a mellette futó jeges bringaút helyett, így ez is lassította az autóforgalmat. Senki nem dudált, nem előzött. A busz is beállt a 18 km/h-ás tempóra. Gondoltam, biztos lesz majd zúgolódás…. De nem.

Ónosesős reggel…

Péntek reggel végre én is megint a bringát választhattam, mert csak kicsit esett az eső és végre otthonról megérkezett az igazán ramaty állapotú, nyugodtan bárhol leköthető bringa. Igen, a bringalopás az azért megy itt… Érdemes valami nagyon egyszerű bringával rohangászni be a városba.

Milyen jól tettem, hogy bringával mentem, hiszen ez volt az itteni Kerékpáros Klub Bringásreggelije. A legforgalmasabb Fahrradstrassen álltak egy egyszerű asztallal, a bringások épp hogy lelassítottak mellettük és máris kapták a kezükbe a papírzacsiba csomagolt finom perecet és a tevékenységről és belépési lehetőségről tájékoztató ízléses szórólapot.

Bringásreggeli Ingolstadt.
Itt is vannak ám célok és küzdelmek…
Ízléses kiadvány.
Érdekes, hogy itt is kevés ami van… pedig az elég sok ami itt van 🙂

Rengetegen tekertek a szemerkélő időben oviba, bölcsibe, suliba, egyetemre és dolgozni, nem kifejezetten a bringásreggeli miatt, hanem mert így szokták.

A bringásreggeli kinézetre annyira egyszerű volt, hogy mivel én a fő sodorral szemben, az út másik szélén mentem, először észre sem vettem őket. Csak annyit láttam, hogy van egy kis kempingasztal, és ha jön bringás, akkor valamit a kezébe nyomnak. Majd gyanút fogtam, bevillant, hogy hű, ez csak a bringásreggeli lehet ám!

Uzsgyi megfordultam, na nem azért, hogy nehogymár én ne kapjak perecet, hanem mert szerettem volna kicsit meginterjúolni a két idősebb aktivistát. Sajnos hosszas beszélgetésről szó sem lehetett, nagyon el voltak foglalva, hiszen folyamatosan jöttek a bringások. Látványra amúgy olyan egy reggeli munkábamenés, mintha egy nagy Radmarathon-mezőny hátsóbbi régióival találkoznék. Nagyon hangulatos.

Emberünk gyorsan ecsetelte, hogy igen, itt ők is a Kerékpárosklub, mely egy országos szervezet, alátagolódnak a tartományok, majd a kisebb régiók és hogy jól működik és lépjek be, mert jó buli, sok mindent elértek már. A tagdíj amúgy egy évre 56 Eur, állítólag sok minden szolgáltatás jár hozzá, de sajnos még nem néztem utána. Van családi verzió is, kicsit több pénzért az egész család tag lehet.

Csütörtök esténket pedig a Radhausban töltöttük, ahol gyakran kedveskednek a vásárlóiknak komoly,bringás előadásokkal. Mi ugyan alapvetően nem vásárlók vagyunk, de meghívást azt kaptunk. Remek előadást tartott a teljes Dunauradweg-ről egy szimpatikus srác, képekkel, videókkal. Lehetett tőle könyveket és dvd-ket is vásárolni. A Donauradweg-es dvd-je pl 3 órás, és alig várjuk, hogy megnézzük! Főleg, hogy hogyan is élte át a magyar szakaszt.

A csütörtöki előadás (a Radhaus Ingolstadt plakátja)

Hát megkérdeztem tőle. Picit zavarba jött elsőre, de aztán kivágta magát, hogy hú a magyar kaják, sörök és a vendéglátás az isteni volt! Baját imádta, Budapest lenyűgözte. Megkérdeztem tőle finoman, hogy mégis melyik utat követte… öööö…hát… nem emlékszem… Na persze. Következő kérdésem az volt, hogy milyennek találta a magyar utakat? Hááááát…. sokszor nem találta őket, sokszor nagyon nehezen járható volt… Pedig nagyon széles, ballonos kerekű elektromos bringával jött…

Az előadáson szép képeket mutatott Budapestről, Esztergomról és a bajai halászléről. Túl sokat nem mondott Magyarországról, csak egy képet vetített ki. Valahol a nyugati határ után keresi az útját, és a helyiek mondták neki, hogy tényleg erre van… Na ez a kép egy igen mély, rendkívül sáros, alig járható, hatalmas tócsákkal szabdalt bringaútszerű képződmény volt, Jó alaposan benőve gazzal… Hát…Igazán kár, ha az utazókban ez a benyomás keletkezik kis hazánkról.

Ám bizakodva mondta, hogy állítólag Budapest alatt éppen épül az Eurovelo6 tükörsima aszfaltos 200km-es szakasza. Remélem tényleg így van.

Két hete pedig egy még színvonalasabb show-előadást tartott Andre, aki remek előadó, mókamester és szerintem ganz nicht normal… Anno (is) nagy utazó volt, Nepáltól az Antarktiszig járt bringával… Erre megszületett az igazán édes kisfia, akiről szívmelengető képeket hozott, amint éppen élvezi a Nagy Túrát…18 hónaposan! Ok mire megérkeztek, már 22 hónapos lett.

Andre túrája ( a Radhaus Ingolstadt palkátja)

Fantasztikus képek, fantasztikus sztori, nagyon élvezhető előadás arról, ahogy egy nem szokványos kis család az Északi tengertől (lakhelyükről) indulva eltekernek a nagyszülőkhöz, hogy láthassák végre kisunokájukat.. a Spanyolországi Pamplonába… Persze az Alpokon keresztül. Útjukat számtalan kedves történet szegélyezi és a kicsi baba egyszerűen annyira bájos, hogy valóban meggyőzőtt Andre, nem lehetetlen picivel úgy bringatúrát tenni, hogy élvezze is. Sajnos spanyol feleségét nem hozta magával az előadásra, pedig lenne hozzá néhány kérdésem. Például, hogy ő vajon hogy élte túl? Hiszen a babát még szoptatnia is kellett. Vagány csaj, az biztos! És micsoda történet, imádom!

Indulás!!! (a Radhaus Ingolstadt plakátja)

De most megyek bringázni, hiszen 1 fok van és csodásan süt a nap, ráadásul a Radhaus ma Pasta Party-val várja a bringásokat. Bringára fel!