avagy a pihenőnapon is muszáj valami egyedülállóan szép látványossághoz bicóznunk.

Napi táv: 54km és 421 m szintemelkedés

Már 2016-ban kinéztem magamnak a Samoens környéki völgyfejet. A térképről eszméletlen izgalmasnak tűnt! Aztán képeket is néztem róla! Na igen, ide bizony el kell, hogy menjünk! Így, hogy a nagy forgalom miatt lemondtunk a mai Joux Vert mászásról, de vasárnap meg a Colombiere-n sem érdemes továbbmennünk, az idő pedig gyönyörű, nos, így épp elérkezett a megfelelő pillanat, hogy ellátogassunk ide!

Tomi, figyelj, tudok egy helyet, ami gyönyörű, nincs messze, sok szintet sem kell menni… Annyira szeretnék oda elmenni! Tudom-tudom, hogy pihenünk, de szép az idő és ez nem megterthelő! Na… lécci-lécciiiiii!!!! Hát Tomi szokás szerint végül megint beadta a derekát, de most ő is feltételekkel állt elő: az út forgalmas, de találtam egy rövidítést! Jaaaj, neeee!!!! 🙂 Az ilyen rövidítésekkel mindig csúnyán megjártuk, és kemény munkával tudtunk csak visszajutni az eredeti útra.

De igaza van, az autóút elviselhetetlenül forgalmas, hát lássuk, mit tehetünk helyette. Először is mosunk, mert a tiszta ruha növeli Tomi konfortérzetét, én meg idegbajt kapok, hogy mosásra vesztegetjük a jóidőt…

Végre kész a mosás, a gyönyörű időben pikk-pakk meg is száradt. Éljeeen!
Mire jó még a bringa? 🙂

Mosás végre kész, hát indulás! Hú, de jó! Az út, amit Tomi kinézett, pont a karthauzi kolostor felé vezet, amit én mindenképp meg akartam nézni. Annyira idilliek a szép épületek, ahogy mint máshol is, a völgyet uralják. Jó lenne bemenni, és a szerzetesek életéről többet megtudni, de épp valami rettenetesen modern, számunkra groteszk szobrokból való kiállítás zajlik benn, húzós belépővel. Ok, kívülről is jó lesz, végülis innen is érdekes. A kolostor és a környező csodás hegyek szemlélésére le is telepedtünk egy direkt erre a célra készített padra.

Összementem 🙂
A padról és a kolostortól a kilátás a vízesés és a Joux Plane felé. Nem rossz 🙂
Igyekeztünk mindent belesűríteni a képbe.
A karthauzi kolostor

Mikor a fenekünk már végképp felégett a forró padon, befejeztük a szemlélődést és útnak indultunk. Na nézd, mondja Tomi, itt kezdődik a bringaút. Út??? Már a táblája is csak mountainbike ösvény… Na de mindegy, gyerünk! Így túrabringáinkkal és az első villán lifegő ebédünkkel nekiindultunk a rázós ösvénynek. Amúgy nagyon szép volt, többnyire a patak partján kanyargott, kis ligetes fenyvesekben a tűlevéllel borított, gyökerekkel szabdalt földút. Ha nem féltünk volna, hogy leszakad a csomagtartó még kifejezetten élveztük is volna. Így viszont igen lassan mertünk csak vánszorogni. De sebaj, ez egy pihinap, max nem érjük el majd a vízeséseket (na persze, majd egy frászt nem…).

Igen izgalmasan látványos volt amúgy az ösvény. Gyönyörű tavak, a gyors patak ártere és a körbeölelő hegyek látványa lenyűgözött minket. Már eddig is sok helyen láttuk, de most megint rácsodálkoztunk a víz fantasztikus erejére, hogy mekkora hordalékmezőket tud kialakítani!

Az egyik kis tó, amit meg kellett, hogy kerüljünk.
Úgy tűnik, a hordalékmező ideális hely mindenféle ostoba autós kisérleteknek. Szegény, kiégett. Normális ember gyorsan továbbmegy ilyenkor, de persze mi vagy fél órát itt töltünk, mert Tomi szakmai szempontból kell, hogy átnézze az autót. Ilyenkor amúgy olyan lelkesen magyaráz, hogy végülis én is belelendülök a vizsgálatba. Elméleteket gyártunk, hogy mi is történhetett…
Az erdei ösvény mentén hirtelen egy újabb szabadtéri kiállításba botlottunk.
Amikor kevés víz van benne, akkor ilyen nyugis a folyó. Háttérben pedig a Jeux Plane, tegnapi csavargásunk helyszíne.

Hosszas vánszorgás után megelégeljük, és mégis kimegyünk a forgalmas aszfaltútra. Itt már nem is olyan vészes amúgy a forgalom… Óh, korai volt az öröm. Samoens városkájában iszonyat tömeg, a tóparton alig lehet haladni. nyugit akarunk!!!! Na jó, viszont jégkrémhez jutottunk itt, ami mindenképp növeli a tömegelviselési állóképességünket. Amúgy a tó gyönyörű, igazi hegyi látkép!

Samoens varázslatosan színes világa.
Egyszerűen szép.

Innentől szerencsére már egy kevésbé forgalmas völgyön megyünk felfelé. A táj teljesen megváltozik, varázslatosan szép magashegyi patakvölgyben gurulunk.

Már közel a vízesések cirkusza.

Végül megérkezünk az aszfaltút és egyben a völgy végébe. Milliom a túrista. Nem csoda… Patkó alakban vesznek minket körbe a vízesésekkel tartkított sziklák, fantasztikus túraútvonalak indulnak innen. Na ide is vissza kell ám jönnünk, gyalogozni, montizni. Mondjuk az útról szemlélve is lenyűgöző a táj, de mégjobb lenne, egész nap a vízesések világában csavarogni. Ha júniusban jönnénk, akkor több, mint 30 vízesést láthatnánk egyszerrre. Így sem rossz, de egyetlen fotóba sajnos nem fér bele a látvány. Fantasztikusan szép!

A völgy feje a vízeséses sziklarendszer egy részével.
Amerre nézünk mindenhol vízesések. Most kisebbek, hiszen nyár közepe van.

Wow, hiszen itt kemping is van! Muszáj lesz visszatérnünk! Az autók lassan elfogynak. Vasárnap este van, indul mindenki haza. Végre-végre kezd nyugalom lenni. Soká szemlélődünk, hiszen mindig lenyűgöznek minket az efféle természeti csodák. Vajon hogyan alakult ki, milyen lehetett egykoron a táj? De jó lenne időutazni!

Lassan mi is indulunk vissza, mert kb egy órányi visszaút áll előttünk, főleg, ha kihagyjuk a montiösvényt és bevállaljuk a forgalmat… Nagy szerencse, hogy szinte végig finoman lejt az út, a forgalom meg egyszerűen eltűnt! Jó minőségű aszfalton, vidáman száguldva érünk vissza a kempingbe. Elégedetten vacsizunk és izgatottan tervezzük a holnapi kalandot.

Adunk majd még egy esélyt az egykor gonosznak tűnő Colombiere-nek…

Fer-á-Cheval festői falucskája.