avagy miért pont a franciák nemzeti ünnepén kell nekünk az egyik legforgalmasabb kirándulóhegyen átkelni???

Napi táv:61km és 900m szintemelkedés.

Július 14-e van, a franciák nemzeti ünnepe. Ma nem esik a hó, ami azért különleges, mert volt már pár alkalom, amikor ezen a jeles napon hóesésben gubbasztottunk a sátrunkban. A hóesés most is meglesz, csak késett egy napot. Így, bár legszívesebben itt, Christophe ötletei közt vészelnénk át az év egyik legnagyobb autóforgalommal járó napját mégis útnak indulunk. Hogy teljes legyen a tömeg a hegyen persze még vasárnap is van, hogy az olaszok is tuti fenn autókázzanak…

De nincs mit tennünk, a hóesés itt Lanslebourgban, 1300 méter magasan is komolynak ígérkezik, utána pedig ki tudja mikor juthatunk majd át az újabb kétezres hágón… Márpedig szerdán… az Assiéta lábánál kell lennünk, hiszen akkor ott sem autós, sem motoros nem közlekedhet majd. A következő ilyen alkalom az szombaton lesz, de az még egy hét!!!! Annyi ideig tuti nem várakozunk sehol ám.

Ígyhát este búcsút vettünk Christophe-tól és igyekeztünk korán aludni menni, hátha egy korai indulással még a tömeg előtt fejutunk a hágóra. Aha… Idén valahogy nem igazán megy ez a korai indulás, bármikor kelünk is fel. Pedig 2016-ban simán ment a reggel 4 is… Na jó, de nyaralunk, vagy mi.

A reggeli indulási ceremónia sosem egyszerű, pedig csak két-két zsáknyi cuccot kell elvileg visszatömni a zsákokba… Meg reggelit készíteni, enni, elmosogatni, napi kaját összerakni, sátrat szárítani és bontani, felmálházni, vizeket feltankolni… Mire kész, már nem vagyunk épp frissek.

Hajnali idill.
Ja, a napelem rögzítése em olyan egyszerű feladat.
Tomié kész.
Végre az enyém is.
Szerencsére a lezárt területre nem került több hegyomlás míg itt voltunk. Na indulhatunk is!

Lelkesen neki is fogtunk a már jól ismert és könnyűnek ígérkező emelkedőnek, csakhogy olyan korán keltünk, és itt ez a hívogató piknik pad…eszegessünk egy kicsit! Na a forgalom elkerülése ezzel nyilván oda is lett.

Ritka, hogy ilyen kényelmesen eszegethetünk, miközben a kilátásra sincs éppen panasz.

Hát akkor indulás kettő. Persze pár méter múlva már fotózni is van mit. A franciák szerencsére egyrészt nagyon büszkék a hágóikra ezen kívül a toleranciájukra is. Míg egyértelmű, hogy egy francia sofőr türelmesen ki fogja várni azt a pillanatot, amikor biztonságosan előzhet, minket nem zavarva, addig … hát voltak, akik nem annyira… Nekik szól a tábla, ami szerintem elég korrekt felhívás. Ennek ellenére láttunk egy motorost, akinek eszméletlen szerencséje volt, hogy nem esett el, pedig már leért valami fém a kanyarban, ami ott is maradt…

Mondjuk magunktól is rájöttünk, hogy a hágó arra, felfelé lehte :-).
!!!

A mászás valóban nem volt túl nehéz. Inkább csak idegesítő volt, hogy lassan haladung a hangos forgalomban. Miért kell úgy húzni neki a gázt, hogy megsüketülünk????

A kilátás azért kárpótol! Viszlát Lanslebourg! Bárcsak itt lakhatnánk a csodás, hófödte hegyek és a fennséges erdők birodalmában! De új kalandok várnak! Na de milyenek! Hú…

Már látszik is végre a csúcs. épp ideje! Elegünk van már a szép kis hágóból! Legutóbb, amikor itt voltunk akkor max csak tehenek voltak rajta! Szép, csendes álomvilág. Most meg épp majdnem lesodor egy lengyel teherautó… Mi van itt???? Na, megnyugodtam, mert a francia motorosok adtak neki. Nyomták rá a dudát, mutogattak, magyaráztak… Reméljük a nemzetközi jelzésekből tanult. Mindenesetre jól esett kétkerekű társaim védelme.

A Savoyai hegyek vidám útjelzői.

Rengeteg bringás, rengeteg érdekes lény nyomult fel ezen a szeles napon velünk együtt a hegyre. Találkoztunk például egy német fiúval, aki egymagában szeli át az Alpokat. Igaz, szállodában alszik, ami főként tegnap volt jó ötlet, mert az Iseran-on elszenvedett jégesős szélvihar után meg tudta szárítani a motyóit, fel tudott melegedni. Brrr… nekünk egy ilyen vihar nehezen kezelhető következményekkel járna. Nem akartuk tudni milyen lenne…Persze pár nap múlva majd hatványozottan megtudjuk azért…

Jönnek mindennel, ami gurul.
Végre-végre! Itt a mászás vége!

Elégedetten vigyorgunk a hágóképen. Na, ugye milyen hamar és egyszerűen felértünk? Innen már csak gurulás! És a csodaszép tó nézegetése vár! Na igen, meg az a néhány száz szint mászás, ami még a gurulás előtt vár ránk. Ugyanis a hegytető itt egyáltalán nem ott van, ahol a hágó… Micsoda átverés! Az okát nem sikerült kideríteni. Ezer szerencséje a hegynek, hogy csodaszép, és van mit nézelődni rajta. Mansinak egy megjegyzés, hogy montival majd ide is…

Simakacsa 🙂
Természetesen Imi ittjártáról is megemlékeztünk, ha már a csapat nincs itt velünk!
Balra felül keressétek a táblán a szép kis matricánkat (köszi Zsuzsi) és a SUPERIOR csapatom matricáját, ha erre jártok.

A Mont Cenis tó szépsége, vízének kéksége leírhatatlan! A varázslatos mesevilág a legelésző bocikkal, hatalmas hegycsúcsokkal elképesztően maradásra hívogat. Csak ne lenne itt ennyi ember!!!!

Vadkempingezésre is jó lenne a hely, ha nem izgulnánk, hogy éjjel majd nyakunkba esik a sok hó! Annyira hihetetlen ez most így délben, a nyári melegben.
Hm…ahhoz képest, hogy már régen elhagytuk a hágót, egyre messzebbnek tűnik a hegytető, ahonnan már csak gurulunk majd lefelé. Ráadásul baljós felhők árnyai is megjelentek az égen.
Július 14-e a piknik világnapja itt.

Na végre-végre, kezdünk felérni! Épp ideje… Mostmár a dörgést is halljuk. Húzzunk gyorsan le innen! Bár a helyiek, mintha észre sem vennék a veszélyt. Kicsi gyerekekkel siklóernyőznek, eszegetnek, és a fűben heverésznek. Na igen, az autóban talán nagyobb biztonságban lesznek, mint mi a bringán a viharban.

Gyalogtúrázni is érdemes lenne itt.
Ó!!!! Ide vissza kell majd jönni, a bunker és erődgyűjteményünket gyarapítani.

És megkezdődött a lefelé. Átértünk Olaszországba. A hegy ezen oldalán még sosem jártunk. Elképzelésünk sem volt róla, hogy ilyen gyönyörű! És, hogy ez az oldal ilyen hosszú és meredek. Egyszer innen is meg kell majd másznunk. csak ne lenne ez a rengeteg motoros itt! Ha lehet itt még nagyobb a forgalom, és főleg hangosabb, mert folyton dudálnak az olaszok. Nézzük csak meg a térképet, van-e valami elkerülő? És igeeeen!!!!! Hamarosan lesz! Addig is élvezzük a panoráma vad szépségét, mert tényleg szép!

Nagyon kaffa a szerpentin :-).
Bár most érkezik a vihar… de egyszer ezt a szerpentint muszáj lezs megmászni, annyira izgalmas!

Végre-végre elérjük a csendes kis kerülőutat. Szerencsére a veszett száguldás közben sem gurultunk túl a kereszteződésen. Végre csend! Nem robog el mellettünk egy motor 10 másodpercenként. élvezzük a kicsi út báját, de azért igyekszünk is haladni, mert a vihar dörgése egyáltalán nem bájos… És hú, mi van ott a völgyben lenn… Egészen fekete a felhő. a szemben lévő hegyet, ahova majd legközelebb megyünk teljesen elnyelte a feketeség. Siessünk! Hamar le tudunk gurulni Susába. Aha… de mi ez itt???? A lefelé út miért megy felfele???? Hát ezért nem jött be a többi bringás a csendes útra. Na mindegy, mostmár felfedezzük :-).

Az aprócska kerülőút nagyon élvezetes.
Megérte erre jönni.

Csodás kis elhagyatott, csendes tavak és vad sziklák látványa kísér minket. nem bántuk meg, hogy erre jöttünk! Fantasztikusan szép! Talán itt is maradhatnánk! De a sziklafalak nem sugalltak éppen biztonságot. Az esőzésben könnyen megindulhat itt bármi… Legjobb lezs gyorsan odébbállni.

A lefelé sem volt éppen egyszerű… Eszméletlen meredek a lejtő. a féket húzó kéz már zsibbad… De ne is húzd! Bakker, siessünk már! Az a felhő ott, meg a villámlás nem vicc! Azt sem tudjuk hol vagyunk…Susa-ban van talán egy kemping… Legalábbis reméljük. Ha nincs, akkor már csak abban bízhatunk, hogy valami olasz megszán minket…

Próbáltuk valahogy lefotózni, milyen eszméletlen meredek… De a kép nem nagyon hasonlít a valóságra… Ha érdekel milyen, nézd meg személyesen :-).

A csodás olasz útjelzéseknek hála a fenyegető viharban is gyakran kellett megállnunk térképet böngészni, utat keresni. Szerencsére végül meglett a jó út! Hú, Tomi, itt egy bolt! Be kéne vásárolni, főleg, ha holnap egész nap esik… Akkor legalább ehetnénk. Áááá… majd kisétálunk a boltba. Aha… A bolt egy nem épp barátságos főút mellett volt, ahova járda nem vezet, kb 6 km-re a kempingtől. Na mindegy. A félelmetes időben fotózgatásra persze volt idő.

Susa roppant forgalmas, de ezúttal a GPS nagy segítség volt, és egész használható utakon vitt a kempingnek vélt helyre. Csak a csomagok! Ne száguldj át a félméteres fekvőrendőrökön, mert nem lesz holnap mire pakolnod… Ajj…, pedig siessünk! Mindjárt itt az eső! De láss csodát! Barátunk, a hegy egészen addig felfogta az esőfelhőt, amíg a fura kempingben el nem helyezkedtünk. Csak azután kezdett ömleni…

Ez az! Hát nem olyan hívogató a kempingbejáró, mint a franciáknál! Sőt, ez az idegeneknek bemenni tilos tábla is fura! Na mindegy, akkor is próbáljuk meg. Begördülünk a kapun, ahol utcácskák fabódékkal és üvöltöző emberek (ja, csak beszélgettek, csak az olaszoknál ez kicsit zajosabb). Azonnal körbevesz minket néhány lakó, hogy ha itt akarunk maradni, akkor azonnal meg kell jelennünk a törzsfőnök előtt, hogy elbírálja, kaphatunk-e szállást… Legalábbis, ilyesmit véltem kivenni az őrült csacsogásból, ahogy egymás szavába vágtak és erősen gesztikuláltak.

Na huh… Végre itt a törzsfőnök. Hosszas beszédet tartott, amiből egyetlen szót sem értettünk sajnos. ebből rájött, hogy akkor a kolónia egyetlen tolmácsára van szükség, aki mint kiderült, szintén csak olaszul tud… Csak atöbbiek azt hiszik, hogy más nyelven is, hiszen iskolába járt a kis hölgy. Na mindegy… Végre megkapjuk a helyünket. Elég érdekesek vagyunk, maradhatunk. Igen, kizárólag ide, ezek közé a lakóautók közé telepedhetünk, hogy Mari néni jól szemmel tarthasson.

Ugyanis ez nem egy hagyományos kemping. Ilyen helyen még sosem jártunk. Rendes utcácskák vannak a lakókocsikra tákolt bódék között. Ugyanis, a Torinói népek itt töltik a nyarat. Legalábbis az idősek és a gyerekek. Így állandó lakásra vannak a parcellák berendezkedve. Kivéve a szülők, ők ugyanis vasárnap este mennek vissza Torinóba dolgozni.

Így részesei lehettünk az igazi olasz hangulatnak! Már ezért érdemes volt ide eljönni! Amint egy pár hazaindult, az egész kemping futva kísérte. Érzelmes ölelkezések, mindenhonnan felreppenő, véget nem érő Chiao-ók, és rengeteg mondanivaló az útra indulóknak, lehetőleg egyszerre, egymás szavába vágva. Egy pár ilyen búcsúztatása úgy 20 percig tartott. Fergeteges volt a hangulat. Mintha valami színházi műsorban vettünk volna részt! Nagyon imádtuk.

A műsort olykor megszakította egy idősebb hölgy kolompolása, majd kántálása. Nagyi a következő turnust hívta vacsizni. Hű…Ez eszméletlen jó! Milyen más, mint a csendes, de barátságos Lanslebourg. Hangos, de itt is barátságos. Nagyon jó volt átélni ezt az élményt!

Mondjuk kissé sokba került. 25 Eur egyetlen éjszaka???? Rablás!!!! A franciáknál ezért 3-at is alszunk! És a zuhany persze zsetonos… 1 eur 3 perc… grrr… Pedig azt hittük, ha holnap esik, akkor legalább majd egész nap a zuhany alatt melegszünk. (Na az nem volt… Csak attól lett melegem, hogy a víz 2 perc múlva állt el a várt három helyett. Én pedig besamponozott habzó fejjel fortyongtam. Itt ugyanis utána még hideg víz sem jön. Slussz.) Na nem baj, majd holnap odébb állunk!

Megvan a kijelölt helyünk. nem is rossz…
Még az eső előtt mindent bementettünk. juhé!
Fura egy hely, de nagyon hangulatos.
Rendesen utcanevek is vannak.

Hogy másnap is kifizethetjük a 25 Eurt, az borítékolható volt… Nyilván, hogy szakadt az eső egész nap. Szerencse, hogy lejöttünk ide 500 méterre, mert legalább a hálózsákban felöltözve nem volt túl hideg. Persze kajáért nem tudunk menni. Egész nap benn fetrengünk. Nincs túl jó kedvünk. De nincs mit tenni… Mindezt 2×25 Eur-ért…grrr…

Egy bringatúra legnehezebb pillanatai… Amikor arra várunk, hogy álljon el az eső végre.

Hogy ez a nap milyen “izgalmas” volt, arra bizonyíték az egyetlen kép, amit Tamás ezen a napon lőtt:

Az izgalmas nap egyetlen képe, a sátorbeli háziállatunk…

Késő délután, hipp-hopp, elállt az eső. Tomi, én szétnézek. Muszáj járkálnom. Jössz? Niiincs kedvem… Belelustultam a punnyadásba… Rémes… Mindegy, én megek, mert az alapjáraton is nulla vérnyomásomnak már csak a mozgás segíthet kicsit. És még kóla sincs…

És ekkor hú… azta!!!! Tyű, de jó, hogy lenn vagyunk! Ott biza hó esett! Amit közben Mansitól is megtudtunk, már amikor működött a net, hogy a környék összes hágója bőven kapott a hóból. De azért szép a hegy!

Fenn, ahol tegnap jártunk minden havas.

Miután kigyönyörködtem magam egyszercsak egy régi kulturházra emlékeztető helységre lettem figyelmes. pizzeria… Mennyei illatok! Mennyi???? Csak 5 eur… 🙂 Mikor van készen? 2 perc alatt…Hűűű! Toooommmiiiii!!!! Gyereeeee!!!!!!! Nem kellett neki kétszer mondani! A nap fénypontja volt az elképesztően finom pizzák elfogyasztása. 2, 3, vagy 4 darab? Már nem emlékszem. Mindenesetre mindjárt optimistábban álltunk hozzá a holnapi nap megtervezéséhez, az időjárási és a járhatósági állapotok kiderítéséhez, melybe az internetnek hála bevonhattunk örökzöld tanácsadónkat, Mansit is. Akinek persze megint igaza volt 🙂

Mindjárt jobb a kedv 🙂