avagy pihenünk vagy mi… a Via Rhona “fogságában”.

Napi táv: 57 km és 190 méter szintemelkedés.

Reggel verőfényes napsütésre ébredtünk! Juhé! Akkor megpróbálom szépen Tamást rávenni, hogy ha mégis, na… Szóval,hogy másszuk meg azért ezt a Bicha-t meg a Grnd Colombiert! Túl fogjuk élni (valahogy), végülis csak 2400m szint, a 16-19%os emelkedésről annyira nem akartam (mertem) volna beszélni.

Hogy tutira menjek ébredés után már rohanatam is a pékségbe, hátha az ínycsiklandozó finomságok jobban meggyőzik Tomit. Illetve rohantam volna, ha a lábam nem tiltakozott volna. Igazából a sima járás ellen is voltak kifogásai… Régebben mindig dicsekedtem, hogy nekem szinte sosincs izomlázam… Úgy látszik öregszem. Na mindegy, remélem Tamás jobb állapotban van.

Végre jó az idő a csatornánál.
A gyaloghíd ma felért egy hágómászással, annyira készek voltak a lábaim.
A hangulatos kis csatorna.

Megvettem minden fellelhető finomságot és vánszorogtam vissza. Tamás már sátron kívül, de… nem túl biztató a mozgása. Ráadásul ő is nagyon örült a jóidőnek, mert hogy akkor végre moshatunk! Oh neeeeee!!!! Akkor csak későn tudnánk indulni gondoltam.

Aztán lassan kezdtem visszagondolni például az esküvői fogadalmamra, hogy vigyázni fogok rá, stb, meg arra, hogy nem ér az egész annyit, bármennyire is szeretném, hogy ő is szenvedjen egész nap a fáradtságtól. Nekem mondjuk a szenvedve teljesíteni is élmény, de így átgondolva ez önzés lenne és nem is lenne az egész olyan jó. Szép csendben elsirattam hát a Grand Colombiert… Viszont kaptam egy sokáig kitartó jó érzést, hogy engedni tudtam,képes voltam figyelembe venni végre a férjem kívánságát is, egy hegy ellenében. Ez viszonylag új dolog, de meglepetésemre nagyobb örömet okozott, mintha mégis másztunk volna.

A pékség környéke.
Pihenésre hívogat a táj.

Ígyhát hozzákezdtünk a nekem oly idegen pihinaphoz. Ráadásul a mostanában ritka verőfényes napsütésben. Egy napelemmel működő örökmozgónak ez kemény kihívás. Egy fél könyvet kiolvastunk, mire lejárt az idegen ember mosóprogramja, és hogy meg ne gondoljam magam gyorsan betöltöttem a miénket is.

Mire lejárt a gép persze már új ötletem volt. Szerencsére ez Tominak is tetszett. Amikor mentem a pékségbe láttam, hogy a Rhone bringaút van a hátsó kapu mögött. Míg várakoztam kicsit utána olvastam. Kiderült, hogy ez a zsírúj Eurovelo 17. Mindkettőnket lelkesített, hogy fedezzük fel kicsit, nézzük hasonlít-e az itthoni Eurovelo 6-ra?

Gyors teregetés (amihez activity-s képességeimmel szereztem szárítókötelet), és máris gurulunk a Rhóne mentén észak felé. Hát igen, azért ez az út tényleg használható, szép, és minden ami kell. Itt még nem tudtuk, hogy azért itt is vannak érdekességek. Így sikerült a pihinapon egy csodás 53km-t gurulnunk 🙂

A Via Rhona, vagyis az Eurovelo 17 az egyik legújabb hosszútávú bringásútvonal. Irígylésre méltóan szuper!
Az aszfalt minősége tökéletes, az út széles, szabad hát játszani!
A vonalvezetés olykor picit érthetetlen, de a környezet szuper!
Hát ez itt a Rhone. Korábban csak az eredésénél, a gleccsernél jártunk.

Egyszerűen élveztük az aszfaltot és a tájat és begurultunk Seysselsbe, ami egy szépséges kisváros, remek pékséggel. A Rhóne partján eszegettünk, üldögéltünk, hogy mégis pihinap jellege legyen a dolognak 🙂

Seyssels hangulatos városkája.
Klassz helyeken visz át a Via Rhona.
Várakozás az eddigi legjobb pékség finomságaira.

Visszafelé Tamás megint talált egy rövidítést, ami nagyon megérte, de elég kalandos lett. Levágtunk egy emelkedőt és begördültünk egy parkba, ami valamiféle szabadidőpark, de francia módra. Semmi flanc, de minden nagyon használható és mozgásra hívogat. Kis tó úszni, horgászni, zuhanyzó, wc ingyenes, görkoriút, Petanque pályák, piknikasztalok és…egy Velodrome!

Igazi versenypélya a helyieknek, tökéletes aszfalttal. Ki van írva, hogy gyerekek ne használják, meg hogy engedély kell hozzá, de mindenki, főleg sok gyerek vígan köröz rajta 🙂 Muszáj volt nekünk is! Azért ilyesmihez ritkán jutunk. Nagyon jó volt!

A tábla szerint a Velodromot kiskorúak nem használhatják…
Persze mi is beszálltunk a “versenybe”.

A folytatás viszont melós, mert a kinézett utacska egyszercsak elfogyott… Vékony kis ösvény lett belőle, majd sziklás irtó meredek fal… Még jó, hogy a csomagok nincsenek fenn. Azért vicces volt megmásznunk. Már csak néhány kilométer volt egy ösvényen hátra, és vissza is értünk a Via Rhone-ra. Ma inkább többet már nem rövidítettünk.

Csodaszép a táj.

Hamar visszaértünk, belefért még, hogy felgördüljünk a városka pici utcáin a hegyoldalra. Chanaz nagyon hangulatos. Miközben faltuk a fincsi gyümölcsöt azon gondolkodtam, hogy kár, hogy holnap továbbmegyünk. Igazából a hegyek szerelmese vagyok, de ez a hely a kis csatorna partján… Szóval el tudnánk viselni, ha minden nap itt kéne felkelnünk.

A város felett gyümölcsöt eszegetni mindig remek!
Picit meredekek az utcák…
Igazi francia hangulat!

Ma este végre az a kívánságunk is teljesült, hogy meleg napsütéses, igazi nyári estén vacsizhassunk! A táskákban pedig végre tiszta, illatos ruhák lapultak 🙂 Mégiscsak jó is lehet egy pihinap 🙂

Végre egy ideális, eső mentes este.