avagy egy pazar túra stílusos befejezése ötletbörzével a következő túrákra

Csodaszép, napos reggelre ébredtünk…Áááá, itt kéne még maradni! Ma 100%, hogy látszódni fog a Matterhorn! És micsoda remek túrát lehetne tenni… Mondjuk felsétálni a Schwarzsee-hez, vagy felvitetni magunkat a fogaskerekűvel a Gornergratra… Na igen, ha lenne ehhez még bármennyi is a büdzsében… De mivek nincs, így sajnos ezen a verőfényes napon kénytelenek vagyunk 10-ig elhagyni a kempinget. Nagyon szigorúak itt ám a szabályok…

Az igazi bringás…reggel a hegyi kempingben.
Csuda idő van persze.
Ma tuti látszana a Matterhorn!

Mondjuk nem is baj az időkorlát, enélkül talán örökre itt ragadnánk, a csoda hegyeket bámulva! Elszoruló szívvel veszünk hát búcsút (újra) a gleccservilágtól és (elvileg) mostmár tényleg csak unalmasan egyenest hazaautózunk. Végül azért nem lett éppen unalmas, bár meglehetősen sajnáltuk, hogy a svájci részt nem bringával teljesítjük. De ötletbörzének így sem volt rossz, a kilátás pedig pazar volt, aminek köszönhetően persze nem haladtunk túl gyorsan.

Lesznek itt még izgalmak!

A csodás Zermatti völgyből kiérve koránt sincs vége a kalandoknak, hiszen előttünk cikk-cakkozik az égbe az izgalmas Furka-Pass.Hű…elő kéne venni a bicót… Tomi büszkén meséli, hogy ő bizony, bringázott ám már itt… engem szétesz az irígység, már totál zöld vagyok, de kedvesen megígéri, hogy együtt is fogunk ám itt csapatni! Juhééé! (és tényleg, 2019-ben a közeli Gotthard -hágót ejtettük útba hazafelé egy utolsó mászás erejéig).

A Rhone gleccsere.

A Furka-Pass autóval sem egyszerű ám, meredek út szlalomozik felfelé, kitűnő kilátással. Muszáj pici szünetet tartanunk, hiszen itt a Rhone gleccsere is, ahonnan ered a hatalmas folyó. Nagyon izgalmas! Lenne… ha speciel egy büfé-mittudom-én-micsoda intézmény konkrétan ki nem sajátította volna magának az egész gleccsert, látványával együtt pénzbeszedés céljából… 7sfr/fő… na persze… Mi, akik mindenhova önerőből felmegyünk, majd egy kapuért fizetünk ennyit… Na abból nem esznek!

Ígyhát sajnos kihagytuk a közeli gleccserren tett sétát. (Azóta már jó néhány glecscerhez felkapaszkodtunk teljesen ingyen, némi fáradtsággal. Ráadásul a leleményes gleccservadász azóta rájött, hogy van ám egy kissé több energiabefektetést igénylő, de ingyenes lehetőség a gleccser megközelítésére fenntről, a Furka hágóról. Legközelebb tuti megnézzük. Főleg, hogy mostmár tudjuk, a Furkán ugyanúgy vadkempelnek a svájciak, ahogyan Franciaországban mindenki más… Hogy szabad-e nem tudjuk, de mint látható lehetni azt lehet.)

Hamar elérjük a 2436 méter magas Furkapasst és bámulunk lefelé a fantasztikus szerpentinre. Imit persze ide is elhozzuk, hagy nosztalgiázzon Tomival együtt az egykori túrán, mi pedig közben tervezzük, mikor ejtjük majd bringával útba. A túloldali lejtőzés is remek lehet bringával! Nagyon hangulatos, izgalmas útvonal. Kár, hogy nagyon gyülekeznek a felhők, nyomul ám a front sajnos…

És nyomul ám a hírneves Gotthard-bahn is, ami egy panorámavonat keresztül a sváci Alpokon! Az sem lehet rossz! Talán majd, ha már nem bírunk bringázni, akkor jó lesz bejárni. Jár erre amúgy a régi vasútvonalon egészen 2100 méterig egy nosztalgia gőzös is fogaskerekeken. Na az sem lehet túl rossz.

Hamar megérkezünk Andermatt nagyvilági városkájába, ami amúgy szép, és főleg arról híres, hogy innen aztán rengeteg hágót meg lehet mászni! Na erre is muszáj lesz még járnunk, úgytűnik! (A Gotthard-pass is innen indul pl). Andermatt után már azt hittük, hogy nincs is több meglepi, pedig innen még útbaesett az Oberalppass, ami egy picit kisebb, de még így is 2000 méter feletti hegy. Sajnos az időjárás itt elég durva volt, így sok fotó nem készült a nyugati oldalról.

A hágó maga nagyon forgalmas, és érdekes például, hogy itt a Rajna felső eredése, amit egy világítótoronnyal szimbolizálnak, mert az északi tengernél, hollandiában a torkolatnál van hasonló világítótorony. A hegyen lévő, meglepő jelenség ennek a toronynak a kicsinyített mása. Tomi a toronyról rájön, hogy ja…, hát ő bizony már ide is feltekert! Grrr…(irígy füstölgés, stb :-)). Na akkor jönni kell, majd ide is, azthiszem!

Érdekes, hogy a hegy másik oldalán már nyoma sincs a viharnak szerencsére! Csodás szerpentin postabuszokkal, egyéb érdekességekkel. Fú, ez nagyon kaffa lehet bringával ám! Mivel kellőképp megéheztünk, így egy kilátópadon kényelmesen üldögélve főzzük meg és fogyasztjuk el a túra elvileg utolsó ebédjét. Legalábbis több főznivalónk már tuti nincs. Imádok a hegyeket bámulva kényelmesen eszegetni! Na jó, mostmár aztán tényleg irány haza!!! Hiszen már igazán nincs mit bámészkodni!

Aha… Elérjük Lichtensteint, ahol még egyikőnk sem kirándult, így nyilván, hogy muszáj behajtanunk a hatalmas őrkapun át az aprócska államba. Aztaaaa!!! Nekik az egész ország az Alpokból áll!!!! Itt is kéne egyet bringázni! Sajnos azonban fenyegető vihar közeleg, így csak egy gyors futással hódítjuk meg a kilátót a herceg várán, aki, ahogy a tábla mutatja amúgy sincs itthon, hiába is keressük.

Lichtenstein kapuja.
Lichtensteini határ.
A főváros, Vadúz, a hercegi várral.
Érkezik a vihar.

Na nem baj, a kilátás így is pazar! Mekkora jó, ha valaki a nappalija ablakából beláthatja egész Alpokbeli uradalmát! Na de érkezik az otromba vihar! Futááás!!!! Máris Ausztriában vagyunk, kihagyva az Arlberg fizetős alagútját felnézünk a csodaszép Arlberg hágóra, ahol újabb klasszul hívogató bringás útvonalak néznek le ránk. Ekkor még nem tudtuk, hogy 2018-ban ittragadunk, és tényleg felfedezhetjük ezt a fantasztikus hegyi világot a Valuga-csúccsal együtt.

Az Alberg hágó vadregényes világa.

Most viszont némi bámészkodás után muszáj továbbindulnunk, hiszen nagyon későre jár sajnos. Nem tudtuk végül megállni persze, hogy egyik kedvenc helyünkön, a Mondsee-nél ne álljunk meg egy kicsit… Végül mégis hosszasabban és egy újabb városi parkolóban átaludt (?) este után a Mondsee-ben gyönyörködve figyeljük a napfelkeltét.

Túl sok hely nincs aludni…
Napfelkelte a Mondsee-nél.

Így aztán délutánra már haza is értünk, eddigi legdurvább expedíciónk élményeivel a tarsolyunkban. Nagyon feltöltődtünk, de fizikailag totál készek voltunk… Minimum egy hét pihenés kellett, mielőtt Imiékkel újra az Alpok felé vettük volna az irányt 🙂