avagy még jó, hogy időben rájöttünk, hogy rossz helyen várjuk a mezőnyt!

Napi táv: 74 km, szintemelkedés: 634 méter

A mai etap…

Csuda jó éjszaka volt, bár vágni lehetett a kempingben a várakozás kellemes feszültségét. Ez egy olyan klassz érzés, ami teljesen ugyanaz, mint anno a karácsonyi várakozás. Nagyon jó dolog felnőttként újra átélni, valamint az sem baj, hogy ezzel az érzéssel nem vagyunk egyedül, semmiképp sem vagyunk csodabogarak 🙂

Szerencsére jól ki tudtam aludni magam, mert most végre nem hajnali 4-kor keltünk, mivel lemondtunk a Col de Taime-n lévő Tour de France nézésről. Ráadásul bársonyosan kellemes éjszaka volt, így a sátron kívüli alvást választottam. Emiatt nem kellett koreografáltan aludnunk végre, ami ugye azt jelenti, hogy ha Tomi háton fekszik, akkor én max csak oldaltfekve férek el, és a fordulásokat tök egyszerre kell végezni…

Így viszont amikor reggel kinyitottam a szemem, az Alpok csudaszép világát láthattam rögtön, és csak kicsit később dörmögött felém valami reggeli kedvességet a hétalvó… Kényelmes reggeli után el is indultunk, hogy elfoglaljuk a nekünk járó Tour de France-nézőhelyet.

Lathülie, a legszebb virágos falu stílusosan búcsúzik tőlünk.

A csodás tájon tényleg mindenki a Tour-ra igyekszik, hiszen ez hatalmas esemény! Gondoltuk, jó korán érkezünk, lesz bőven hely, de nem… Szerencsére, mivel itt a csomagos bringatúrázó afféle szent tehén, így azonnal helyet szorítottak nekünk és bringáinknak az út szélén, mi pedig elégedetten heveredtünk le a kiterített sátoraljra, hiszen jó néhány órás várakozásnak nézünk elébe.

Tényleg “mindenki” a Tour-ra igyekszik 🙂

Végre-végre meghallottuk, hogy jóval távolabb már morajlik a völgy, vagyis jönnek! Na nem a mezőny, hanem a sokkal izgalmasabb, játékra ingerlő Karaván. A Karaván az a szponzorok feldíszített, karneveváli jellegű kocsisora, hangos zenével, extra jó hangulattal. a száguldó autókról pedig apró ajándékokat (kulcstartót, karkötőt, kolbászkát, gumicukrot és mindenféle finomságot) dobálnak a szurkolók közé. Felnőtt fejjel is remek játék! Nagyon szeretünk izgatottan tapsolni, majd rávetődni a repülő apróságokra.

A Karaván két órával halad a mezőny előtt, hogy esetleges műszaki hiba esetén nehogy a mezőny véletlen utólérje, és így torlódás alakuljon ki, ami persze a verseny kimenetelét is nagyban befolyásolná.

A Karaván hangulatát leginkább a fényképek tudják igazán visszaadni, úgyhogy hoztam róla jó sok képet!


A király játékban persze jól elfáradtunk, de sebaj, kényelmesen elhelyezkedve még lehet vagy egy órát szundikálni, eszegetni a mezőny érkezése előtt. aki tehette árnyékba vonult, de nekünk már úgyis mindegy volt, korom feketére sültünk fenn, a magas hegyeken.

Egy pillanatig sem kell attól tartani, hogy az ember esetleg véletlenül átaludná a mezőny érkezését, hiszen a távolban újra felmorajlik a tömeg, mindenki talpra ugrál! Érdemes is jól figyelni, mert az efféle sík részeken a mezőny csak huss! Pár másodperc alatt átszáguld. Pedig órákat vártunk rá! Nekünk kb mindegy is, hogy ki vezet, mindenkinek szurkolunk!

Bár nekem akkoriban nagy kedvencem volt a svájci Cancellara, akinek ez volt az utolsó Tour-ja és nagyon szurkoltam neki, de sajnos néhány szakasszal korábban fel kellett, hogy adja a versenyt! Ettől még a többieknek ugyanúgy örültünk! Mondjuk a srácok nem kifejezetten mosolyogtak vissza…

Az egyik legdurvább meló a Tour-on szerintem a kamerások munkája. Én tuti nem mernék kapaszkodás nélkül állni a haladó motoron! Sokszor pedig például a hegyeken lefelé háttal ülnek az akár 100km/h-val is száguldó motorokon! Elképesztő!!!!! Brávó!

A következő képen nem a minden képünkbe beletornyosuló, picit kinőtt kék mezt viselő úriembert akartuk fotózni, hanem a kísérőautókat, melyek csilivilik és autónként sok millió forint értékű bringákkal vannak megrakva. Na ez is egy igen érdekes része a Tournak.

Sajnos a mezőny gyorsan haladt, így látványosságnak, izgalomnak hamar vége volt, mi pedig behúzódtunk az árnyékba eszegetni kicsit. Mondjuk kissé furcsáltuk, hogy mindenki hazafelé indult, pedig a rajzunk szerint itt kb 40 perc múlva újra elhaladnak a bringások, csak a másik irányból, miután megmászták a Forclazt, ahol tegnap előtt voltunk. Na onnan is igencsak jó lett volna Tour-t nézni, de a hangzavarból ítélve a hegy hamar megtelt… Mi pedig csomaggal már csak nagyon nehezen tudtunk volna felmászni a forróságban, ráadásul utána az ellenkező irányba kellett volna továbbindulnunk két okból is.

Az egyik az, hogy még egy éjszakát nem tudtunk megengedni magunknak a csodaszép de méregdrága (23 Eur/éj) kempingben, ráadásul délutántól szörnyű viharokat jósoltak, úgyhogy nem lenne baj a túra végéhez, vagyis az autónkhoz kissé közelebb kerülni.

Jó félóra múlva rájöttünk, mi a kiürülés oka! A Forclazról leszáguldó versenyzők egyáltalán nem itt jönnek ám vissza, hanem egy utcával feljebb! Óh…na …ne már! Villámgyors összepakolás után bringánkat egyensúlyozva próbáltunk utat törni a hömpölygő tömegben, ami végül egyszerűnek bizonyult, mert itt tisztelettel övezik a csomagos bringást, és bizony szépen szétnyílt a fal előttünk és klassz helyre parkolhattunk, mert ahhoz is helyet szorítottak persze.

Sőt… Nagy örömömre Tomi talált a földön egy Tour-de Francos műanyag karkötőt, amit én gyűjtök, és még arra is volt lehetősége, hogy felvegye! Nagy volt ám az örömöm! Igazi kincs! A Tomi is 🙂

Hamarosan leparkolhattuk bringánkat, ugyanis a sűrű tömeg simán parkolóhelyet áldozott nekünk, majd elfoglalhattuk helyünket egy királyi páholyban, vagyis egy magánház lépcsőjén! Hát… nem panaszkodtunk! Micsoda pazar hely! Pedig az utca nagyon keskeny, a versenyzők, kisérőautók félelmetesen veszélyesen fognak keresztülszáguldani a falun.

Imrét is magunkkal hoztuk persze!

Túl sokat nem kellett várnunk a bringások érkezésére! Aztaaaa!!!! Csak kapkodtuk a fejünket! Húúúú ezt hogy merik! A kanyart így bevenni! Nézd, a feje majdnem felakadt a kerítésre!!!! Na a kísérő autók és motorosok sem semmi!!! Fúúú! Nagyon-naygon izgalmas volt, még jó, hogy nem történt baleset.

A száguldásról nem sikerült fotóznunk, de videó született. Érdemes megnézni, nem egyszerű…

Mostmár aztán tényleg vége a Tour nézésének. A végszót pedig hatalmas mennydörgés adta meg! Oh… ne már!!!! Húzás! Ígyhát gyorsan tovaszáguldottunk az autósok elől lezárt remek úton, amíg… Hm… Megláttunk egy kissé lekonyuló Tour de France útjelzőtáblát… Húúú micsoda relikvia!!! De jó lenne! Somfordáltunk körülötte, hiszen ez már itt úgysem kell senkinek… De jaaaj! Sok itt most a rendőr. Na persze elnéző legyintéssel nyugtázták a tábla leszerelését, majd vigyorogva nyugtázták ahogy próbáltuk a hatalmas táblát minél sérülésmentesebben a bringára felszerelni.

Aztán száguldottunk is tova, hiszen a közelgő vihar elég durvának ígérkezett. Hamarosan rátértünk a kedvenc bringasztrádánkra, és tempós haladásunkat sajnos megtörte, amire lehetett számítani! Bődületes zivatar érkezett! Szerencsére közel voltunk épp Udinéhez és az elvileg idegenforgalmi tájékozódás számára emelt alkotás igérkezett jónak az esővédelem szempontjából. Sajnos már néhány bringás és egy motorosrendőr befoglalták ezt a tuti helyet, de végül csak befértünk mi is!

A rendőr elnézően másfele fordította a fejét, amikor az előttünk lévő körforgalomba szágulkdva érkező autó irányíthatatlanul sodródott épp… Szerencsére megintcsak nem történt baleset. az eső viszont elállt, így folytattuk utunkat. Imádott hágónk, a Glandon megmászásáról és a magasban alvásról szó sem lehetett, nagyon veszélyesnek tűnt a hegy. Tőlünk jobbra is csak úgy csapkodtak a sziklákba a villámok, hatalmas dörrenéssel büdös füstöt eregetve az égbe. Irtó ijesztő volt! Tomi szerint perzse tök érdekes inkább…

Ezerrel menekültünk a vihar elől! Sajnos azonban olyan útvonalat választottunk, ahol még eddig nem voltunk. Meg is lett az eredménye! Nyilván, hogy eltévedtünk! Illetve Tomi szerint jó felé megyünk, csak útba esett néhány kilométer bringázhatatlan mély földút…. Mondom neki, hogy forduljunk vissza, keressünk másik utat, mert a vihar mindjárt lecsap ránk!

Áááá dehogy, erre kell menni. Így tovább vánszorogtunk az iszonyatos égzengésben, mígnem a bozót kidőlt fákkal sűrűsödött… Végül már képtelenek voltunk átemelni a bringákat a fákon. És erre az én kedvesem mit mond? Nyugi, várjak, mindjárt átvágja a fát a bicskájával… Nos ezt nem találtam jó poénnak, pedig Tomi tényleg komolyan gondolta, mint megoldást! Nagyon morgolódott, hogy én egyszerűen visszafordultam, hogy visszaküzdjem magam a félórája elhagyott aszfaltra… Pedig szerinte így akkor is rövidebb lett volna…

Na mindegy, végülis az aszfalton is jó volt, és eléggé jól is haladtunk szerencsére a szépséges dombokon és hívogató kisvárosokon keresztül. Végül a vihart is magunk mögött hagytuk oly annyira, hogy már késő este lett… Talán kéne keresni egy kempinget. Á, minek, majd kinnalszunk valahol… Ok, megadtam magam, ennyiszer nem lehet egy nap Tominak ellentmondani!

Azonban La Roche-ba beérve megint rázendített a dörgés-villámlás, és mivel épp szembejött egy szimpatikus kemping… Nos igen ok, bemegyünk. Csakhogy a recepció zárva… Nos se baj, így legalább meggkezdtük azóta sokszor alkalmazott eljárásunk… Először persze jól körbenéztünk van-e kamera?biztonsági őr? Nos ez ezen a vidéken meglehetősen ritka szerencsére, reggel mégis igen sebesen tekertünk, ha netán a rendőrség üldözne…

Szóval nem rossz ötlet este kempingzárás után érkezni, és korahajnalban nyitás előtt távozni, ha már a kincstár nincs túl teli… Ezúton is köszönjük a kellemes táborhelyet és a finom meleg zuhany lehetőségét a kempingnek.

A teljes túra útvonala.

Kalandokkal telve hajtottuk ma is álomra a fejünk.