avagy fantasztikus, szinte teljesen autómentes szerpentin, ami nagyon barátságos. Bárcsak ilyen lenne a Pilis is!
Napi táv: 75km, szintemelkedés: 1688m
Újabb verőfényes, csodás reggel. Annyira biztonságosra terveztem, hogy tuti ideérjünk, hogy van még egy várakozónapunk a Tour de France-ig. Hát akkor bringázzunk valamerre!
Nem egyszerű egy ilyen nagy, alpesi túrát megtervezni, főleg úgy, hogyha valahol pontosan időben ott kell lenni, ráadásul ez a valahol a túra vége felé van. Kellően rugalmasan kell tervezni, és kezelni a tervet, de ehhez olyan terv is kell, amiből ez-az kihagyható, rövidíthető, hozzátehető stb… Na ez az, amiért a túraterv elkészítése tulajdonképpen tovább tart, mint maga a túra.
Idén is kihagytunk sok mindent, főként a nagyon hideg, esős napok miatt ( Col d’Areches, Col de la Forclaz de Queige, Col de l’Arpettaz), de volt, ami fáradtság miatt maradt el( Col de la Madelein-nek csak a déli oldala volt meg, Col de Joux Plane, Cirque du Fer a Cheval, Col de Lesaux),volt,amit azért hagytunk ki, mert egyben tekertünk le két napot is (Col du Mollard), az Annecy-i városnézés (ott első nap voltunk autóval), és amit itt még nem tudtunk, hogy esőzés miatt nem fogunk újra átkelni a Glandonon, és nem mászunk fel a Col de Taime-re megnézni a Tourt, mert jobb helyet is találtunk.
De a lényegi dolgokat így is teljesítettük. Nincs igazándiból hiányérzetünk. Összesen 14 db hatalmas hágót másztunk meg a túra folyamán, az összes szintemelkedés pedig 21.000 méter volt… Épp elég. Na de mi az, amit a mai nap még beletehetünk? Elérhető volt a Col de Lesaux és a Col de l’Arpettaz. A térképen az utóbbi sokkal érdekesebbnek tűnt, ráadásul így megint élvezhetjük a bringasztrádát.
Jó választás volt az Arpettaz! Eszméletlen melegben suhantunk a bringasztádán Albertville irányában. Ez egy olyan bringaút a patak mentén, ami jó széles, tökéletes burkolattal, a legtöbb kereszteződésben a bringásnak van előnye,de azért kis kikerülendő szűkítővel minket is lassítanak a biztonság kedvéért, és tart mindez vagy 70 km hosszan (minimum…).
Annyira használható, hogy a pici gyerekkel bringázó családok mellett simán biztonságosan használják az edzeni induló csapatok is, hiszen van hol kitérni. Fantasztikus! Na ilyenfajta bringautat tényleg érdemes építeni, mert használni is fogjuk, méghozzá szívesen választjuk az autóút helyett. Ilyet a Duna mellé és a Balaton köré is lécciiii!!! Egy ilyen sztrádán roboghatnék minden nap haza Pestről, hát az állat jó lenne!
Kisebb összezavarodás után végül megtaláljuk azt a helyet, ahonnan tényleg az a meredek, kanyargós szerpentin vezet fel a hegyre, ami a térképen igen izgalmasnak látszik. Hú, nem gyerekjáték ez, meglehetősen meredek! Szerencsére segítenek a hűst adó fák, így nem ég ki az agyunk teljesen.
Eleinte olyan, mintha a Pilisben tekernénk, szép erdőben kanyarog a keskeny aszfaltcsík. A különbség csak annyi, hogy tök jó minőségű az út, és nem találkozunk egyetlen autóval sem.
Ok-ok, később azért kiderül, hogy mi csökkentheti erőteljesen a forgalmat itt. A földmozgások miatt néhol 40-50 cm-es lépcsők vannak feljebb az úton. Mák azért, hogy nem erre jövünk lefelé, mert biztos elszálltam volna az egyik ilyenen.
A lombok közt egy kis nyaraló bújik, az út kanyarogva szinte teljesen körbefonja. A teraszon reggelizik a család és amikor meglátnak minket fergeteges buzdításba kezdenek. Hát még itt is van hangulat ám! Nemsokára egy jópofa árnyas pihenőhöz érünk, ahol megint halljuk az előbbi buzdítást, tehát jobb, ha jobban elbújva végezzük folyóügyeinket, mert nemsokára érkeznek mások is.
Hamar felérünk a felső régiókba, ahol már nyílt a terep, semmi nem ad árnyékot. Meg is látszik rajtunk, nemhogy szólni nem merek Tomihoz, de még a közelébe sem merek menni.
A kilátás pazar, és pikk-pakk elérjük a kis menedékházat a várva várt hágótáblával. Ja nem… hagyományos hágótábla sajnos itt nem volt, annyira eldugott a hely, és a kis feliratos táblácskát is jó soká kerestük, hogy Imrét ilyen exkluzív helyre ragaszthassuk.
Izgalmasan hívogatott minket a hegy másik oldala, egy újabb szurdokvölggyel. Muszáj volt tanácskozni a térképpel egy kicsit. Hát az még jó nagy kerülő arra, és várhatóan van némi szintemelkedés is…(úgy + 500m), de korán van még, ráérünk és amúgy is, valószínűleg ez lesz a túra utolsó nagy hegye. Így hamar megszavaztuk ezt az oldalt.
Jó választás volt. A kilátás pazar a völgyre, ami Chamonix felé vezet. Kicsit gyanús volt mondjuk, hogy egyetlen tábla sem mutatja, hogy erre lenne valami, és az aszfalt is murvába vált, ráadásul senki nem jön errefelé, na de annál izgalmasabb 🙂 .
Újabb elképesztően kanyargó szerpentinen suhantunk lefelé, miközben ráláttunk a túloldali nagy földcsuszamlásokra. Húúú…eléggé ijesztő a természet ereje.
Víg gurulásunkat egy kissé beárnyékolta a tény, hogy itt egy tábla, miszerint az Ugine-be visszavezető út teljesen le van zárva. Áááá ne mááá! Én nem akarok visszamászniiiii! Természetesen felesleges a para, a franciák általában kalandos és további szinteket rejtő, ám a legtöbb helyen jól követhető terelő utakat jelölnek ki a bringásoknak is. Volt azért egy kis aggodalom, amikor már építési telkeken gurultunk keresztül, de végül csak kiértünk a szurdokvölgy aljába, ahonnan már egyenesen Ugine-be gurulhatunk. De nem…
Újabb útlezárás alkalmával azt hittük, megint meg kell másznunk a fél hegyet, míg a terelést követtük. Szerencsére tényleg beértünk a városkába, és innen már újra csak a bringasztrádát élveztük. Élveztük…aha… Nos, hatszázezer fokos melegben inkább döglődő csigaként vánszorogtunk, mint száguldva élveztük volna.
Egy hosszú egyenes mellett végre feltűnt egy kis büfé, és kólával és jégkrémmel mentettük meg az életünket. Ezek talán egy bringatúra legjobb részei: csak ülni, és hűsíteni magunkat. Annyira fáradtak voltunk, hogy nem mentünk el újra a tóhoz fürdeni, mert kitérő lett volna, ellenben feltérképeztük a holnapi Tour de France nézés legtökéletesebb helyét. Hiszen itt oda –vissza elhaladnak majd. Ja nem… Ezt akkor még nem tudtuk, de egy utcával feljebb jöttek visszafelé, így majdnem lemaradtunk a legérdekesebb részről.
A kemping már forrt a várakozástól. Elképesztően ünnepi a hangulat ilyenkor, mikor másnap itt lesz a mezőny. A várakozás izgalma mindent betölt. Alaposan megtervezzük mi is a holnap reggelt, hogy időben ott legyünk, jó helyünk is legyen, mielőtt érkezik a karaván. A Taime-ről teljesen lemondtunk, mert nagyon korán kellett volna kelnünk, ha időben oda akarunk érni, még a mezőny előtt.
Túl korán pedig ezúttal nem fogunk kelni. Elvégre nyaralunk végre!
